2016. november 17., csütörtök

Csapatkutya

Ma csapatépítő tréningünk volt, és mivel kirándulás is szerepelt a programban, vittem magammal a bolyhost is, hogy futkoshasson kedvére kicsit az erdőben, és ne itthon kelljen kuksolnia egyedül.




Álmomban sem gondoltam volna, hogy a kollégáim ennyire örülnek majd neki. Egész nap egymás kezéből kapkodták ki, simogatták, becézgették. És nem csak a lányok szeretgették, jöttek a fiúk is, nem is volt olyan munkatársam, aki legalább egy kicsit ne foglalkozott volna vele. A kis hülye meg persze élvezte a helyzetet, mindenkinek csóválta a farkát, vigyorgott, aludt az ölükben.

Lehet, hogy egyszerűbb lenne csapaépítés gyanánt kutyás napokat tartani a munkahelyemen.

Friss: az egyik srác sült csirkemellet hozott a bolyhosnak, úgyhogy hétvégén ünnep van a kis majomnak.

2016. november 9., szerda

Bridget Jones egy nagy...

Bridget Jones pedig csessze meg. Sosem tartoztak ezek a filmek a kedvenceim közé, nekem túl erőltetett ez a "csetlő-botló buta liba vagyok, de mindenki belém szerelmes" történet. Az egyetlen ami tetszett a korábbi részekben, hogy végre nem egyszálbélű csajt választottak főszereplőnek, hanem emberi formájú nőt. 

Ettől a babavárós résztől azonban felállt a hajam. Az is rémisztő, ahogy a szereplők kinéznek, de gondolom, azért küldték szabadságra a sminkeseket, hogy világszerte negyvenesek milliói sóhajthassanak fel: na én legalább nem öregszem olyan ocsmányul mint Bridget és Mark Darcy. 

Az igazán dermesztő azonban az volt számomra, amit ez a film üzen. Hogy egy nő bármit is csinál, férfi nélkül senki. Tudom, hogy az emberek többségének szüksége van társra, én is ehhez a többséghez tartozom. De ha egy pacák egy kiállhatatlan, nagyképű majom, aki úgy néz a nőre, mint egy gyengeelméjűre, képtelen kimutatni az érzéseit, majd évekre eltűnik, akkor amikor újra előkerül, a csajnak az első találkozáskor gyorsan meg kell pördülnie a sarkán és olyan messzire futni, amilyen messzire csak tud. Mert ha marad, akkor az bizony nem a NAGY SZERELEM, ahogy most Bridget Jones állítja, hanem kapcsolatfüggőség. Kiábrándító, hogy egy régen független, vagány csajról szóló film ugyanabba a szarba fut, mint minden amerikai borzalom: csak az lehet boldog vég, ha egy bazi hosszú menyasszonyi fátylat fúj a szél és kisbabát tartasz a karodban. Semmi bajom a fátylakkal és a babákkal, de azzal már igen, ha még Bridget Jones is azt rágja a számba, hogy hiába van hivatásod, hiába jutottál előre a munkahelyeden, úgyis jönnek a fiatalok, úgyhogy ne erőlködj, keress egy férfit, hagyd a francba a munkát, csak akkor leszel biztonságban, ha kötényben állsz a tűzhely előtt. Sőt, azt is a képedbe vágja, hogy ugyan sokat változott a világ, ma már a konzervatív politikusok is támogatják a leszbikus anyákat, és két nyolcvanas pasi is nyugodtan nyomhatja a nyelves csókot, de ha heteroszexuális nő vagy, akkor vagy férjhez mész és gyereket szülsz, vagy lehúzhatod magad a vécén. 

Az az egy szerencse, hogy Patrick Dempsey-t bevették a filmbe, így legalább volt értelme fizetni a mozijegyért.

Miért?

 Én csak azt szeretném kérdezni az Élettől vagy tulajdonképpen már bárkitől, aki tudja a választ, hogy miért nem tudnak az emberek egyszerűe...