Mindörökké

Ma F. anyukájának emlékmiséjén voltunk, aki tíz évvel ezelőtt halt meg. A tiszteletes úgy említette, testvérünk, Gyöngyi, akinek tegnap volt a házassági évfordulója. Annyira megható volt ez a mondat, hogy még halála után tíz évvel is úgy emlegetnek valakit, mint egy házaspár egyik felét, hogy kiszaladtak a könnyeim. 

F. szülei az egyetemen ismerkedtek össze, felneveltek három gyereket, együtt öregedtek meg. És Géza bácsinak még ma is hiányzik. Jó lenne átélni valami hasonlót.

Rekord

Háromszáznegyven a rekordunk tollasban. F. megjegyezte, hogy jól tollasozom. Igen, ezt magyarázom évek óta...

Tollas

Nagyon jót tollasoztunk este, száz ütés fölé mentünk. A bolyhos is játszott, rohangált egyikünktől a másikunkig, és néha dühösen ugatott ránk, mert nem kapta meg a labdát. Nem volt egyszerű menet, amíg megtanulta, hogy a leeső tollas nem az ő prédája. Eltelt néhány nyár, de végül elfogadta, hogy ez a szabály, most már csak odafut és ül mellette.

Csak azt nem értem, miért kell egy ilyen egyszerű, két fillérbe sem kerülő programot halálos fenyegetésekkel kicsikarni...

Bizonytalan jövő

Nálam ma telt be a pohár. F. hetek óta mérhetetlenül bunkó. Ki kell pakolni a lakását, mert az albérlőnek szüksége van arra a részre is, amit eddig nem használt. Ezt F. egy éve tudja, eddig mégsem pakolt semmit. Egy hónapja megállapodott az albérlővel, hogy augusztus 1-jéig kipakol, majd elment Svájcba két hétre. És mivel most körmére égett a munka, úgy döntött, hogy kapjam én a savat. Hetek óta kérdezgetem, hogyan tervezi a pakolást, mi legyen, mire készüljek. A válasz mindig az volt, nem tudja. 

Arról is elfelejtett tájékoztatni, hogy a nagyobbik lányát megkérte, hogy amíg ő a kis barátjával bringázgat Svájcban, addig a gyerekek elkezdik a pakolást. Ezt úgy tudtam meg, hogy a Nagy felhívott, hogy feljönne a kulcsért. Miért, apa nem mondta? Nem, drága jó apád nem mondta. Ahogy azt sem, hogy azt is megszervezte, hogy azon a vasárnapon, amikor ő a messzi idegenben lazít, nekem tilos ugyanez. Éppen egy szál bugyiban flangáltam itthon, engedtem a fürdővizet, amikor a Nagy telefonált, hogy egy  órán belül hozzák F. cuccait. Miért, apa nem szól? Szerinted leányom, szerinted?

Az elmúlt héten minden estém azzal telt, hogy munka után mentem a lakásba és pakoltam. Mivel az én autóm szerelőnél van, megkértem a barátnőmet, hogy pénteken este segítsen a szállításban. Mindezért mi a köszönet? Hogy F. szó nélkül kipakolta néhány kempingfelszerelésemet az előszobába, a bringámat pedig betolta a konyhába, a mosogató elé. Gondolom, vegyem észre magam, hogy útban vagyok. Emellett akármit kérdezek tőle, pökhendi módon válaszol, ha mesélnék valamit, a szavamba vág, kijavít.

A névnapom múlt héten volt, és mivel a napján nem volt itthon, megkérdezte, mi legyen az ajándék. Azt kértem, hogy menjünk el étterembe ezen a hétvégén. A héten többször is kérdeztem, melyik napon megyünk, mert ki kellett volna találnom, hogy a másik napon mit főzzek, be is kellett volna vásárolnom hozzá. Még nem tudja. Ha javasoltam egy éttermet, rávágta, hogy szó sem lehet róla (az én névnapomról beszélünk, a szerk.). Ő nem javasolt semmit. 

Tegnap este fogta magát, és elment egyedül bringázni. Kérdeztem, hogy merre megy, de eszébe sem jutott, hogy elhívjon. Ma reggel próbáltam érdeklődni, hogy mi lesz a program, pakolunk-e még a lakásból, tudja-e, hogy pizzériába megyünk vagy étterembe, illetve, hogy tollasozunk-e este. Mindenre öklendezett egy nem tudom-ot. Ja nem, a tollasozásra azt mondta, hogy nekem olyan vacak tollaslabdám van (Decathlonos, szuper egyébként), hogy azzal biztosan nem lehet játszani. Na, nekem itt volt a vége. Felöltöztem, elmentem vásárolni. Egyre értem haza, jött, hogy na, akkor hová akarok menni ebédelni. Mondtam, hogy sehová. Miért? Vállalhatatlanul ocsmány szavak jutottak eszembe, de higgadt maradtam, és nyugodtan elmondtam neki, néhány dolgot, amiből elegem van, majd magamra csuktam az ajtót. Később elmentem a kutyával sétálni, aztán megint vásárolni.

Holnap pedig meg kell beszélnünk, hogy van-e értelme további egy évre aláírni a szerződést az albérlőjével. Én nem akarok így élni, hogy nem tudnak rendesen beszélni velem, és a párom, vagyis aki annak hiszi magát, állandóan a bringás versenyeket bámulja a tévében vagy egyedül bringázik szerte az országban, miközben én vagy egyedül vagy a barátnőimmel szervezek programokat.

Cukorkák

Tettem már néhány kísérletet a gél lakkozással, de nem voltam elégedett az eredménnyel. Volt, hogy átütött a körmöm a lakkon, mert egy réteggel kevesebb került rá, mint kellett volna, volt, hogy napokig a gélt kapargattam az ujjaimról, volt, hogy összesen hat színből lehetett választani, amiből az egyik a libazöld volt, a másik a homok. 

Most viszont rátaláltam álmaim manikűrösére. Otthon dolgozik, vagyis ez igazából a hobbija. És úgy is csinálja, szenvedélyből. A szobájában egy hatalmas polc tele van a körmös holmikkal, annyi lakkja van, hogy beleszédül az ember. 

Szeretettel, kedvvel dolgozott, pontosan kente a lakkot, nem sajnálta az anyagot, látszott, hogy érdekli, hogy minél szebb legyen a végeredmény. És szép is lett. Nagyon érdekes színt választottam, néha eperszínnek, néha narancsos pirosnak látszik, attól függően, hogy milyen szín van mellette. Olyanok a körmeim, mint a színes tojásdrazsék, néha legszívesebben megnyalnám mindet. 

Lefety :)

Egy óbudai kis cukrászda alkalmazottai vizet tettek ki a kutyáknak, hogy a hőségben ők is fel tudjanak frissülni. Szuper, hogy vannak ilyen jó fej emberek! Külön felhívnám a figyelmet a betonra rajzolt tappancsnyomokra...

(A fotót az Index.hu-ról töltöttem le, köszönet érte.)

Időutazás

Hétvégén nem csak térben utaztam nyolcvan kilométert, hanem időben is húsz évet. A hugicáméknál voltam két napig. Mivel kerti sütögetést, medencézést terveztünk, csak játszóruhákat vittem. Pénteken este kiderült, hogy bolhapiac lesz a faluban, erre sógorom (ki más?) kitalálta, áruljuk mi is keresztlányom kinőtt ruháit. Gondoltam, szuper, ott lesz a fél falu, én meg ott állok majd mint Topikirálynő a sütögetős sortomban. 

Amikor reggel megláttam a biciklit, amivel oda kellett tekernem a faluházhoz, majdnem leállt a szívverésem. Egy Bringafrankeinsteint kell elképzelni, vagy három különböző járgány darabjaiból állt, és mivel néhányszor már megázott, minden csavarját befutotta a rozsda. A váltója rossz volt, úgyhogy egyetlen áttételt lehetett használni. Ennek köszönhetően dombnak fel, az út negyedén, tolnom kellett. Kicsit megnyugodtam, amikor láttam, hogy a tesóm bringája ugyanilyen. Amikor pedig kiértünk a főutcára, megbizonyosodtam arról, hogy a faluban egyetlen normális bringa sincs, mindenki csotrogányon teker. 

A faluház előtt pedig az is kiderült, hogy a hugicám meg én a H&M-es kétezer forintos pamutruháinkban (nem egyformában voltunk, nyugalom) nagyvilági nőknek számítunk. Több gyerekkori barátnőmmel, általános iskolai osztálytársammal is találkoztam, és mind kínai sztreccsnadrágban és XXL-es pólóban flangált, a Kiskegyed mellé ajándékként csomagolt, félretaposott tangapapucssal dobták fel a szettet. Amikor pedig begördült egy szürkésfehér Wartburg, tényleg úgy éreztem, hogy el sem telt az a húsz év, amíg távol voltam ebből a faluból.

Délután aztán belevetettük magunkat a medencébe, este pedig kiázva szalonnát sütöttünk, majd beszédültünk az ágyba. És kaptam a hugicámtól egy kaktuszt. Mire hazaértem vele, ki is nyílt. Nem tudtam, hogy a kaktusz virága illatos, ennek mesésen édes illata van.   

Szörny

Kiűzött a konyhából egy lombszöcske. Persze, ennek is akkor kell berepülnie, amikor F. ezer kilométerre van. Ebédet kellene főznöm magamnak holnapra, de az a zöld rohadék ott kuksol a plafonon. Az előbb kimentem megnézni, cinikusan lengeti azokat a hosszú izéit. 

A világon két állat van, amit utálok és amitől rettegek, az egyik az éjjeli lepke, a másik a lombszöcske. Most még Cs.-t sem tudom áthívni, hogy fogja meg, mert ő sincs otthon. Gondolkoztam, hogy szólok egy szomszédnak, de mivel már tegnap is vesztegzár alatt volt a konyha a fenevad miatt, és először a mosogató felett ücsörgött, a koszos edények a konyhaasztalra vannak halmozva. Így kit hívjak be a konyhába? Holnap már az egész lépcsőház azon röhögne, hogy egy sáska miatt lezárja a lakást az ÁNTSZ.

Egész nap abban reménykedtem, hogy lejjebb jön, rá tudok tenni egy befőttesüveget, és ki tudom dobni a lakásból. De nem, ez a dög még mindig ott röhög a plafonon, én meg holnap vehetek méregdrágán kaját a gyorsétteremben.

Vonatozás

Utazni vonattal a legjobb. Jó, most nem arra gondolok, amikor az ember öt órán át kuporog a bőröndjén a folyosón, miközben az egyik fülébe a szomszédos bőröndön ücsörgő család négy hónapos gyereke üvölt. De railjettel utazni Svájcba, na az már igen.

Ausztria, Németország, Svájc szebbnél szebb hegyei között vitt az út. Egy pillanatra még Salzburg is felvillant. Nem győztem kapkodni a fejem, annyi látnivaló volt már útközben is. Legszívesebben beszippantottam  volna valahogy a szememmel az egészet, hogy itthon kiengedjem. Egész nap ültem a vonaton, de nem éreztem magam fáradtnak. Kicsit szűk volt a hely, a jó öreg zötykölődő magyar kocsikban azért jobban ki tudom nyújtani a lábam, de cserébe volt légkondi. Véletlenül megláttam a kocsiban lévő kijelzőn, hogy 170 km/h-val megyünk. És láttam, hogy megy egyre feljebb, 190, 200, 230 km/h. Inkább oda sem néztem többé. 

Egyébként meg kellett állapítanom, hogy a művelt nyugat ugyanolyan paraszt a vonaton, mint a magyarok. Három osztrák lány már a felszálláskor felhajtott egy-egy miniüveges Jagermaistert, majd hangosan üvöltette a telefonon a tuctuc zenét. Mintha csak szakmunkástanulók keveredtek volna mellénk Ercsiben. Őket három idős nő váltotta, akiknek valami emésztőrendszeri problémájuk lehetett, mert hat órán át hol az étkezőkocsiba, hol a wc-re futkostak. Ült mellettük egy fiatal srác is, aki nagyon trendin a szükségesnél három számmal nagyobb boxert vett fel, a farmerját pedig letolta a csípejére, és végig az ülésen térdelt, mert a barátai neki háttal ültek. Ennek a kombónak köszönhetően hol a türkiz alsógatyáját, hol a kőművesdekoltázsát villogtatta.

Szerencsére csak akkor láttam, amikor egyéb természeti csodák miatt a tőlünk távolabbi ablakon kellett kinézni. Az út túlnyomó részében ilyenekkel kényeztettem a szemem:

Amikor pedig leszálltam a zürichi pályaudvaron, úgy éreztem, mintha hazaérkeztem volna. Az a színes forgatag, a nyüzsgés, a sokféle különböző ember látványa engem úgy feltölt, mint másokat egy jógaóra.

Háááát, ez a meleg!

Nem, nem akarom tudni, hogy milyen az idő. Nem, nincs véleményem erről a borzasztó melegről. És ha valaki netán meg akarja osztani velem a saját gondolatait a hőségről, most szólok, ne tegye. A saját érdekében. 

Ha egyszer a Zoli azt akarja

A jónak induló kis hétvégénket kinyírta a sógorom. Nem volt elég neki, hogy már vagy két hónapja  miatta tologattuk a közös programot. Nem, amikor végre nálam vannak a húgomék, akkor is ki kell találnia valamit, hogy semmi ne lehessen úgy, ahogy elterveztük. Nem tudom, hogy fél egyedül maradni a sötét lelkével, vagy nem találja fel magát, ha nem tud valakit szekálni, vagy egyszerűen csak egy irányításmániás hülye, de tegnap félóránként hívogatta a húgomat, hogy inkább menjünk le hozzájuk, mert náluk van medence, meg lehet sütögetni. 

 

Mennyire szuper ötlet már, nem? Hetekig szervezek munkát, programokat, hogy két és fél napig együtt lehessünk nyugodtan, vásárolok, főzök, majd egyszer csak sutba vágok mindent, és mondom, hogy inkább nyolcvan kilométerrel odébb sütögessünk. Tegnap este már ott tartott, hogy bejelentette telefonon, feltette a húslevest, úgyhogy azonnal pattanjunk buszra, és menjünk hozzájuk. Majdnem mondtam, hogy ő meg pattanjon az apja... , de úrinő maradtam. A lelki terror persze hatásos volt, húgom a telefonhívás után néhány perccel benyögte, hogy jaj, neki most jut eszébe, hogy nem tudnak estig maradni, ahogy megbeszéltük, mert nagyon fontos dolga van otthon. Már itt sem tudnak ebédelni, reggel elmennek.

 

Mit mondtam volna erre? Hogy pontosan tudom, hogyan működik az otthoni terror? Hogy ez egy bántalmazó kapcsolat eleje? Már százszor elmondtam neki, mindig az a válasz, hogy Zoli csak jót akar, ő pedig nem olyan, aki hagyja magát terrorizálni. Nem akartam, hogy a húgom úgy érezze, két tűz közé került, úgyhogy bólintottam, hogy rendben, reggel segítettem összepakolni, csókot nyomtam a lányok homlokára és feltettem őket a buszra.

 

Már kidühöngtem magam, de azért még szívesen belenyomnám a sógorom fejét a húslevesébe.

Tesók

Tegnap reggel fejhangon beleénekeltem a telefonba, hogy Boldog születésnapot, mert a kisöcsém betöltötte a huszonkilencet. 

Este pedig megérkezett a húgom a keresztlányommal. Kinyitottuk a kanapét, a dupla ágyon körbebástyáztuk magunkat chipsekkel, csokikkal, üdítőkkel, vígjátékokat néztünk, és annyit röhögtünk, hogy F. már azon nevetett, mit művelünk, és azt mondta, éretlenek vagyunk. 

A szüleim legjobb döntése volt, hogy ennyi gyereket csináltak!