Kegyelem

Mindig a húsvét volt a legkedvesebb ünnepem. Gyerekkoromban a sonka és a tojáscukor miatt.

 

Ma már azért, mert ilyenkor éled a természet, Jézus feltámadásának története pedig azt erősíti bennem, hogy van kegyelem, van remény.

Nekem ilyen a húsvét:

Csak semmi pánik!

Azért néha a f-sz kivan tőlem. Már bocs.

Évek óta szeretnék egy saját kertet. Cs-vel volt telkünk, szerettem is, jó napokat töltöttünk ott, de azért nem volt könnyű közösködni egy olyan pasival, akiben egy handlé vére folyt. 

Gyakran vágtam a fejéhez, hogy fizetem az adót, nyírom a füvet, vásárolom a medencét, a kerti széket, a napernyőt, ő meg a virágágyás kellős közepébe pakolja az ócskavasat, tivornyázik a haverjaival a faházban és egyébként is tesz az egészre.

Az osztozkodáskor övé lett a telek, nekem pedig két év után elkezdett hiányozni. Még a nyűglődésekkel együtt is. 

Gyakran eszembe jutott, milyen jó lenne kiültetni a hagymásokat, elszórni a szegfű magját, feküdni a függőágyban egész délután a virágillatú kertben, este pedig szalonnát sütni. 

Feltúrtam az internetet, keresgéltem a telkeket, de csillagászati áron kínálnak zsebkendőnyi földeket. Néhány hete azonban a hugicám talált egy kertet tőlük két utcányira, ráadásul annyira olcsón, hogy el sem hiszem. Beszéltem a tulajdonossal, találtam ügyvédet. Aztán elkezdtem rettegni. Hogy bírom-e. Hogy lesz-e időm lejárni. Hogy nem veri-e fel a gaz az egész birtokot. Hogy mittudomén... 

Miért, miért?  

Életöröm

A Nemzeti Filharmonikusok koncertjén voltunk tegnap este. Nem nagyon volt hozzá kedvem, délután úgy éreztem, jobb lenne a tűz mellett ücsörögni egy nagy bögre forró teával, ehelyett neki kellett vágni a hideg éjszakának. Itt jegyzem meg, hogy a szépruhák mind hidegek, meg kellene fontolni a polárbéléses muszlin blúzt. Vagy a MÜPA adhatna pokrócokat, ahogy a kávézók. 

Végül mégsem bántam meg, hogy elmentem, mert egy Jean-Efflam Bavouzet nevű zongorista is fellépett, aki olyan lendülettel, kedvvel, szeretettel játszott, amilyet én még sosem láttam. Érződött minden hangon, hogy ez az ember imádja, amit csinál, ez a hangulat magával ragadott, örülök, hogy ennek részese voltam.

Virágok, virágok, virágok... Tavasz?

Kitaláltam, hogy nézzük meg a Budai Arborétumot, hiszen itt van tőlünk néhány utcányira. F érdekes módon még sosem hallott róla, pedig mindig is itt élt a kerületben.

 

Azt hiszem, ide még visszatérek párszor. Mondjuk az arborétum maga olyan, mint egy nagy, elhanyagolt kert, amely egykor szép lehetett, de látszik rajta, hogy nem nagyon törődnek vele. Mindezek ellenére órákig sétálgattunk, fotóztunk, napoztunk, miközben sütött a nap és csicseregtek a madarak.

 

Ha a Facebook-on lennénk, azt mondanám, ez tíz pontos nap volt, irígykedjenek csak az ismerősök. Így csak azt mondom, jó volt.

 

 

 

 

Fotózás

Azért hétvégén elvittem sétálni a lefikázott kis gépemet, és nem bántam meg. A panelházak között van egy gnóm, össze-vissza metszett fa, formáját tekintve inkább bokor. És képzeljétek, már bontja a rózsaszínű virágait.

Nagy örömömben elkezdtem fotózgatni, a kutyások jól meg is bámultak, nem értették, miért mászom be az ágak közé a masinámmal. Hát ezért: