Isten

 Ma délután, úgy fél négy felé vittem a telken az ásót a kisházba, és végignéztem a kerten. Ibolya volt a fűben mindenütt, tódult a cseresznyefáról a virágillat, sütött a nap, és hirtelen belémvillant az az érzés, hogy ez olyan gyönyörű, hogy mindjárt kijönnek a könnyeim. 

Méregtelenítés

 A coach és a tréner tanfolyam miatt rengeteg pszichológia témájú könyvet, tanulmányt, cikket olvasok, és bevallom, sokat segít, hogy ne érezzem úgy, hogy az emberiség valahol megérett a pusztulásra... 

 Ma éppen azok a videók kerültek a szemem elé, ahol egyes nagyonhülyék apró bizgentyűket találnak a maszkjukban. Komolyan, azokban a napokban, amikor naponta 220 ember hal meg a fertőző betegség miatt, még mindig azon vekengenek, hogy nem akarnak maszkot hordani. És tüntetést akarnak szervezni a maszkhordás ellen. 

 Olvastam, hogy van klímaszorongás, hát bennem kezd kialakulni egy katasztrófaszorongás. Eddig valahogy az volt bennem, hogy ha megint lenne egy természeti katasztrófa, akkor van már annyira fejlett a világ, hogy összeszedetten, normálisan úrrá lennénk rajta. De az elmúlt egy évben nem ezt látom, hanem, hogy felnőtt emberek elkényeztetett, öntörvényű, hisztis hülyegyerekként viselkednek. És nem arról beszélek, hogy az ember nem vakon hajtja végre a központi döntéseket, mert nyilván azok között hülyeség is lehet, hanem arról, amikor valaki pl. először megosztja, hogy a maszktól légszomja lesz, aztán, hogy a szabadságát veszélyezteti, aztán, hogy féreg van benne. 

 Ilyenkor jót tesz a lelkemnek, hogy tulajdonképpen egy csomó pszichológiai hárítás eredménye, hogy ennyi sületlenséget hordanak össze emberek a járvány kapcsán. Van, akit a pánik, van akit a szorongás feszít, és kell valami menekülő út. És lehet, hogy az éppen egy összeesküvés-elmélet, vagy egy félreértelmezett mini szabadságharc, amely a szabályok elutasításában nyilvánul meg. Remélem, hogy az egészségügyi dolgozók mindezekkel valamennyire tisztában vannak, mert nagyon dühítő és lelkileg romboló lehet arról olvasni, hogy aki egészséges, meg ülhet biztonságban a maga kis kuckójában, nem akar maszkot hordani, ők meg éjjel nappal súlyos betegek és haldoklók között kell helytállniuk már egy éve. 

 Már nagyon sokszor bebizonyosodott, hogy jelentősen csökkentenem kell minden ostobaságok forrásának, a Facebooknak a böngészését. Kikapcsoltam az értesítéseket, ooooohhhhhmmmm...

Offline

Azt hiszem, én most merültem le. Az elmúlt egy évben betartottam minden szabályt, nem utaztam külföldre, belföldön is csak a telekre, nem voltam kozmetikusnál, csak házhoz rendeltem az ételt, hordom a maszkot, nem találkozom barátokkal. Nem lettem beteg, úgyhogy még a szerencse is mellettem volt.

Én alapvetően jól megvagyok magamban, de 12 hónapja csak a párommal, a húgomékkal, és néha-néha a kollégáimmal találkozom, és már sikítani tudnék, hogy lássak már végre újra igazi, hús-vér embereket. Nincs bajom az online léttel, én is élvezem, ha egy konferencia szünetében be tudok dobni egy mosást, a következő szünetben pedig ki tudok teregetni, de érzem, hogy elengedem magam. Napokig szöszmöszgatyában kószálok itthon, smink, körömlakk, sőt, hajmosás nélkül. Ha le kell szaladnom a boltba, és felveszem a játszós farmerem, az már kiöltözésnek számít. 

Nem gondoltam, hogy ezt valaha kimondom, de emberek közé vágyom.

Pfffffff...

 A hétvégén megint lementem a telekre és a húgomékhoz, és megtapasztaltuk, milyen az, amikor mindannyiunkat egyszerre csíp meg a Hülyelégy. 

 A sógoromnak begyulladt a foga, de úgy, hogy feldagadt a bal arca, és mivel valakitől hallotta a munkahelyén, hogy gyulladt fogat nem húznak ki, így 2 napig szenvedett, és ennek örömére szekálta a húgomat, aki türelmetlen volt a gyerekekkel, ők pedig ettől hisztisek, én meg már alapból rosszkedvű már napok óta.

Végül szombaton minden pszichológiai és taktikai érzékemet bevetve rábeszéltem a sógoromat, hogy hívja fel az ügyeletet, és kérdezze meg, mi legyen. Szerencsénkre a doki berendelte, kihúzta a fogát, és úgy teletömte fájdalomcsillapítóval, hogy délután és este aludt, és nem a családtagjait piszkálta.

Mondjuk piszkálták ők egymást gyönyörűen eleget. A kislány most van abban a korszakban, hogy mindent meg akar nézni, ami a nővéréé, a nagylàny meg ahelyett, hogy két percre odaadná neki, mindent kirángat a kezéből. A kicsi persze bőg, az anyjuk persze ordít a naggyal, elveszi a telefonját, erre a nagy is bőg. Erre már majdnem én is, mert ahelyett, hogy élveznénk egymás társaságát, faszoskodunk. 

 A húgom alapból kitett most magáért, végig szólni sem lehetett hozzá, a facebook-ot meg a market place-t túrta egész nap. Ha nem üvöltött a gyerekeivel, akkor lerázta őket, amikor meg ráébredt, hogy egy órája a fenti szobában játszunk, beszélgetünk a lányokkal, akkor meg nekünk esett, hogy mi kiszorítjuk őt. 

 Ez mondjuk nagyon jól esett, hogy nem elég, hogy pihenés helyett az ő családi ügyeit oldogatom meg, még ő sértődik meg. Ezt nagy vonalakban vázoltam is neki, volt egy kis sértődés, de aztán kialudtuk magunkat, és vasárnap kertészkedtünk együtt a telkemen. 

 Nagyon várom már a jó időt, hogy el tudjak vonulni a kisházamba, mert úgy látszik, hogy nem jó, ha túl sokat vagyunk összezárva. 

 

Fent és lent

 

 A tervezett munkák felét sem tudtuk elvégezni, mert vacak volt az idő, az éjszakai fagyok miatt nem lehetett ültetni, a nappali szél miatt pedig nem tudtuk összesöpörni az összes levelet. Voltak olyan rohamok, hogy a levágott ágakat is elfújta, sőt  a kutyát és a kiscsajt is majdnem feldöntötte. 

 

 Tanulni persze tanulhattam volna, de azt meg nem csináltam. Az anyám mindenit... Inkább Durellék filmeket néztünk naphosszat, és chipszet meg csokit ettünk a kanapén fetrengve. A végén már fájt a fejem a sok lustálkodástól.

 Mindezek ellenére haza kellett jönnöm, mert ma vártak a szemészeten. Hónapok óta ömlik a könny a szememből, homályosan látok, és felmerült, hogy hályog van készülőben, így mindenképpen meg kellett nézetnem.  A világ legrendesebb doktornőjét fogtam ki az SZTK-ban, minden létező vizsgálatot elvégzett, de szerencsére csak annyit talált, hogy középsúlyos szemszárazságom van. Kaptam cseppet, napi ötször kell cseppentenem, meg krémet használnom éjszakára. Két hét múlva még lesz egy pupillatágításos vizsgálat, hogy a tavaly csillárdokért csináltatott szemüvegem használható-e még, vagy indul a buli, és új lencsék kellenek. 

  Összességében pedig nem vagyok jól. A telken egyszer nagyon örültem annak, hogy megvan, hogy egyre szebb, a következő pillanatban pedig sírtam a wc-ben, hogy mi a francnak vettem egy újabb gondot a nyakamba, és hogyan fogom győzni munkával és pénzzel. Arra gyanakodtam, hogy a PMS játszik velem, de egyre több jel mutat arra, hogy depresszió inkább. Azt hiszem, kérek időpontot a pszichológustól, hátha használ, ha kicsit kiöntöm neki a szívem.

Lazítás

 Úgy volt, hogy a vizsgára készülök a hosszú hétvégén, de a járvány miatt elhalasztották 2 hónappal. Az online vizsgát... Hogy ne fertőzzük meg egymást a zoom roomban? Mindegy is, ha már így alakult, a hónom alá kaptam a Selymet, és lejöttem a telekre. 

 Tegnap megmetszettem a hatalmas lila akácomat, ami befutja az egész utcafronti kerítést, feltörte az olló a kezemet. Remélem, hogy igaza lesz a kertésznek, aki a netes videójában azt tanácsolta, hogy tavasszal alaposan vissza kell vágni, mert ennyi szenvedés és vérhólyag után megérdemelném, hogy lila virágzuhatag legyen a kerítésem. A szembeszomszédom odajött, amikor vagdostam a hajtásokat, és aggódva megkérdezte, hogy ugye nem vágom ki az akácot, mert olyan szép. Meglepődtem, hogy őt érdekli, mert eddig csak úgy láttam, hogy mogorván elhúzott előttem BMW-vel. Hiába, a férfilélek...

 A kisházban letettük az új linóleumot, de csak a szobában tudtuk, mert kiderült, hogy a pvc ilyen hidegben megkeményedik, megtörik. Hőlégfúvóval melegítettük, hogy be tudjuk passzítani a szobába. Még szerencse, hogy a sógoromnak támadt ez az ötlete. De nagyon jól néz ki már így is a szoba, a tölgy színű padlóval meg a fenyő bútorokkal. 

 Ma rózsát metszünk, meg raklapokból készítünk a csajoknak egy játszóhelyet homokozóval, tégla lépegetővel. Semmi extra nem lesz, csak legózunk a raklapokkal, de a lányok tavaly is szerettek ott játszani az árnyékban. 

 A kert nagyon szép, mondjuk ez most még nem nekem köszönhető, hanem a természetnek, tele van ibolyával, bújnak a nárciszok, jácintok. Remélem, sikerül majd a kertészkedési kísérletem, és nyáron már látszik az én munkám nyoma is.

 

 

Cikkcakkok

 Komolyan mondom, az a valaki, aki mindezt műveli, álljon már elém, és mesélje el, mi a terve velem munkaügyben. Az év első két hetét úgy töltöttem, hogy ültem az irodámban, végignéztem, hogy elküldözgetik a kollégáimat, és vártam, hogy közöljék, mi a tervem velük. Majd elmentem home office-ba, és ott vártam, hogy mi lesz velem. Végül felhívott a volt vezetőm, hogy menjek vele egy nagyon izgalmas projektre. 

Két hete egy új központban dolgozom, ami még nem is létezik igazán, mi hozzuk majd létre. Az első munkanapomon pedig felhívtak az egyik álommunkahelyemről, hogy ott van előttük az önéletrajzom, menjek be állásinterjúra. Kapásból azt mondtam, hogy köszönöm, már van állásom, és letettem a telefont. Aztán beszéltem egy barátommal, és visszahívtam őket, hogy mégis elmennék egy interjúra. Nagyon szuper beszélgetés volt. Most aztán itt szoronghatok, mert ha engem választanak, akkor meg kell bántanom a jelenlegi főnökömet, ha meg nem engem választanak, az meg elég rossz érzés.

Persze, jó lesz ez a hely, az irodánk a Dunától két percre van, a Műegyetemnél, egy kivételével jó fejek a kollégáim, érdekes feladataim lesznek és önállóságom akkor is, ha itt maradok. És mellette marad még időm a tréneri meg coach munkámra is. 

Mondjuk ami most a legjobban foglalkoztat, az a kisházam. Holnap megjön az új linóleum, kőmintás a konyhába és famintás a szobába. Annyira várom már, hogy ott tudjak aludni, ültessem a virágokat, fessem az ablakkereteket, felkerüljenek a szép karnisok, függönyök, és ki lehessen ülni a kertbe reggelizni, fetrenghessek a hintaágyban.

Persze, ahogy a legtöbb ember, én is félek a harmadik hullámtól, attól, hogy olyan kemény kijárási korlátozás lesz, hogy a lakásból sem léphetünk ki. Jó lenne már túllenni ezen.