Lesből támad a karácsony

Nem vagyok karácsonymániás, november elején még eszembe sem jutna, hogy ne az őszt élvezzem.

Mégsem tudom kikerülni a rengeteg karácsonyi holmit az áruházakban. Így aztán miközben csodálom az őszi falevelek színeit, már beszereztem egy óarany dísztartót, egy hógolyóra hasonlító fehér gömböt, és kinéztem két óarany kisfenyőt és hópelyhet. 

Mi lesz még itt december végéig...

Szargyerek, szaranya

Ülök pénteken délután a metrón, az ölemben a táskám, a laptopom, egy IKEA szatyor és egy Antilop etetőszék. Érzem, hogy a kabátzsebemben folyamatosan rezeg a telefonom. Mire az Örs vezér teréről hazaérek Óbudára, 6 nem fogadott hívás és 14! Messenger üzenet vár.

Anyám 6x, hogy megkérdezze, hazamegyünk-e Halottak napjára. Mert persze engem nem érdekel, hogy néz ki a dédszüleim meg a nagyanyám sírja, és én elnézném, hogy az ő nővére 1000 forintos krizantémokat visz a sírra, én képes lennék odaállítani őszirózsával.

És a gyerekem 14x, hogy elmondja, rájött, mennyire szeret. És küldött szívecskét dobó macit nekem, de persze én egyetlen matricát sem küldtem. Mert engem nem érdekel, hogy ő mit érez. És én nem is szeretem.

Tessék, egyszer fél óráig nem tudom felvenni a telefont, és széthullik a családom.

Nagybörzsönyi kirándulás

Vége  a szabadságnak, holnap mehetünk a gyárba, úgyhogy az utolsó napon Nagybörzsöny felé vettük az irányt, és kipróbáltuk a kisvasutat. Azt hiszem, többet kell erdőbe járnom. Ez a vidék pedig hihetetlenül szép. És hihetetlenül szegény. Gyönyörű házak, mintha Mikszáth történeteiben járkálna az ember. De sajnos Mikszáth idejében is újították fel ezeket a házakat utoljára, kidől-bedől minden második. Ennek azért annyi előnye van, hogy alig találkozik turistákkal az ember, itt aztán valóban el lehet lazulni.

Visszarázódás

Régen jártam erre, bedarált a húgom válása. Beszéltem ügyvédekkel, írtam beadványokat, szaladgáltam, egyeztettem. Közben lakáshitelt vettünk fel, majd felszabadult a lakásunk, festőt és parkettást kerestem, csomagoltam be, fuvarost hajkurásztam, kicsomagoltam, vagyis inkább kicsomagolunk, mert egy hónapja már dobozok között élünk. 

Elvileg kedden hozza az IKEA a nappaliba a bútort, így lassan a helyére kerül minden. Vagy nem, és akkor dobozok között éljük le az életünket. 

Ezen a hévégén elengedtem a nyarat. Mondjuk ez egy kicsit nagyképű mondat volt, ugyanis a nyár búcsúzóul éppen egy tájfunnal szétbarmolja a loggián a virágaimat. De tekintsünk el ettől, tárt karokkal várom az őszt.

Azért remélem, nem 5 fokkal és szakadó esővel érkezik, ha már így fogadom, lehetne kedvesebb, mint az éppen lelépő nyár...

Megtaláltuk!

El sem hiszem, de találtunk lakást. Már kezdtem feladni, hiszen az elmúlt egy évben végigjártunk Óbudán számtalan, 25 millióra tartott koszfészket. Nem vagyok egy Domestos Lady, de gyakran legszívesebben odahánytam volna a nappali közepére egy-egy lakásban.

Aztán végigjátszottuk vagy háromszor a jó magyar "tényleg fel van újítva a villanyhálózat és a vízvezeték igen megnézhetjük ja akkor nincs" játékot.

Mindezek ellenére egyszer a szerződéskötésig is eljutottunk, de az ügyvédnél kiderült, hogy nincs is az eladó nevén a lakás. Már kezdtem azt hinni, hogy bérelt lakásban gebedünk meg.

Aztán egyszer megjelent egy hirdetés egy gyönyörű lakásról aminek az ára szuper volt. Elmentünk, élőben is olyan volt, mint a képeken. Alku nélkül megvettük.

Júniusban költözünk.

Megszöktünk karácsonykor

Nagyon furcsa ünnepünk volt, a család nélkül, kettesben töltöttük.

F. régóta vágyott arra, hogy a hegyekben, hóban töltsük a karácsonyt, és most adott volt a lehetőség. Egy barátja felajánlotta a kis házát, ami Bükkszentkereszten van, az erdő mellett. A teraszról a hegyeket és az erdőt látni, csend van és hó. Nem lehetett nemet mondani, de ennek az volt az ára, hogy a családot itt kellett hagyni.

Ezt nem vette mindenki jó néven, ment a "pont karácsonykor kell ezt csinálni?" Bevallom, gyáva voltam, nem vágtam vissza erre, hogy "ne már, minden karácsonyi összejövetel csak udvarias társalgás", inkább hagytam válasz nélkül a vádakat, bepakoltam a fél lakást az autóba, és nekivágtunk.

A ház mesés volt, a tulajdonos idén újította fel, és bár gázzal is lehet fűteni, volt egy fatüzelésű kis kályha, így időn nagy részében azt néztük, hogyan égnek a fahasábok, és hallgattuk a tűz pattogását. Rengeteg filmet néztünk, és sétáltunk a hóban. Csend volt. Nem, nem úgy, hogy csak két autó megy el az ablak előtt egy óra alatt, hanem úgy, hogy arra ébredsz, hogy reggel egymás szuszogásán kívül egyetlen hang sincs.

F. egy kicsit begörcsölt, az első nap rátört a lelkifurdalás, hogy a gyerekei nélkül ünnepel. Mondjuk ebben volt némi szerepe annak, hogy a gyerekek még indulás előtt elkezdték emlegetni, micsoda karácsonyaink voltak együtt, és milyen fura lesz most, hogy ez megváltozik. Így aztán F. egész nap bánatosan kódorgott és a gyerekeket hívogatta, akik nagyrészt nem vették fel a telefont. Egy idő után meguntam, és emlékeztettem arra, hogy a boldogegyüttkarácsonyok az utóbbi években azt jelentették, hogy a gyerekek 24-én délelőtt néhány órára felugrottak, nem ettek semmit, mert az anyjuk karácsonyi vacsorával várta őket. Idén az egyikük már ősszel közölte, hogy a párjával karácsonyozik, úgyhogy nem értem a hirtelen támadt vad nosztalgiát. Ettől valahogy lenyugodott, és attól kezdve ő is feloldódott.

Nagyon jól éreztem magam, tökéletesen feltöltődtem. Ráadásul kaptam két plusz laza napot. Azt nagyon sajnálom, hogy a húgom és a két kislány megbetegedett, így nem tudtam menni hozzájuk karácsonykor, de a két napos extra heverészés nagyon jól jött.

A szilveszter is csendesen telt, göngyölt virslit ettünk, pezsgőztünk és Agymenőket néztünk hajnalig.

Most pedig várom a boldog új évet.