Az év vége

A kiskutyám halála óta nem akarom itthon tölteni a karácsonyt, és ezt F. is megérti, ezért mi tavaly elutaztunk Egerbe, egy szállodában voltunk az ünnepek alatt. Idén a járvány miatt ez meghiúsult, de egy barátunk szólt, hogy ők nem tudnak menni a nyaralójukba, viszont jó lenne ránézni a házra, befűteni, kiszellőztetni. Lecsaptunk a lehetőségre. 

A két ünnep között viszont dolgozom, így nem tudom meglátogatni a húgomékat, de mivel a két kislány  nagyon el volt szontyolodva, ezért kitaláltuk, hogy kicsit előre hozzuk a karácsonyt. Lementem hozzájuk adventkor, és közösen feldíszítettük a házukat. Építettünk kandallót kartondobozból, és mindent telepakoltunk girlandokkal, fényfüzérekkel. Úgy nézett ki a ház, hogy a Mikulás is sokkot kapott volna. Aztán kicsit visszatértem Budapestre, felvásároltam két Pepco és egy KIK árukészletét, és a karácsony előtti utolsó hétvégén még egyszer lementem hozzájuk. Ajándékoztunk, ettünk és ittunk, hóemberes, rénszarvasos, manós, családos filmeket néztünk. A kiscsajok persze örültek, kaptak egy potya karácsonyt. 

Én még kicsit dolgoztam, aztán 23-án felültünk a vonatra, és elmentünk a Bükkbe. Nem akartam vezetni, aludni szerettem volna út közben, ezért nem mentünk kocsival. Egy ottani barátunk bevásárolt nekünk, így tömött hűtő várt minket. Mivel a járvány miatt a helyi étterem nem lehetett nyitva, elengedték szabadságra az embereket, karácsonykor nem vállaltak házhoz szállítást. Így aztán főznöm kellett, de mivel F. csak a bonyolult kajákat szereti, ezért meg sem próbáltam lenyűgözni. A tepsibe bedobáltam krumplit, húst, hagymát, gombát, kolbászkarikákat, ütöttem rá tojást, be a sütőbe, aztán mindenki azt szedett magának, amit megkívánt. Lehet, hogy F. ettől nem volt elájulva, bár azt mondta, hogy de, nagyon is. Hát, egy nyaralóban kempingcuccokkal felszerelve azért ne várjunk csodát tőlem. Bejgliket az Auguszt cukrászdából vittünk, és főztem még vanília pudingot, amit poharakba rétegeztem piskótatallérral, tetejére kakaó, apróra vágott mogyoró, hmmm... A konyhatündérkedésen megspórolt időben pedig karácsonyi filmeket néztünk, játszottunk a kutyával és hallgattuk, hogyan pattog a tűz a kis kályhában. Majdnem sírtam, amikor haza kellett indulni...Pedig azért ne képzeljen senki ilyen kockás pizsamás idillt, F. kis területen azért néha tépi az idegeimet, mert pl. elkezdi bömböltetni az orgonamuzsikát teljes hangerőn, mintha nem látná, hogy olvasok éppen, vagy befekszik a nappaliban a  kanapéra darts-ot nézni, miközben én a konyhában suvickolok, és nekem is karácsony van, de ezek csak villanásnyi viták voltak, nem rontották el a hangulatot végképp.

Most pedig dolgozom, 31-én filmeket nézünk majd, január 1-jén pedig F. gyerekeivel ebédelünk, ők főznek, huhúúúú... Szombaton elutazom a húgomékhoz, a csajokkal is köszöntöm majd az új évet. Aztán belevágunk 2021-be, remélem gyorsan kapunk oltást, és vége lesz ennek a vergődésnek. Jó lenne végre hó, vagy befagyhatna a Balaton, hogy élvezhessük kicsit a telet, mielőtt jönne a tavasz. 

A napos oldal

Végigolvastam az utolsó két bejegyzést, és kicsit lehangolódtam. Nem ilyen bús ám az életem. Ha erre az évre visszagondolok, az jut eszembe először, hogy ülök a fészekhintában, ölemben a kiscsajszival és két lökött törpekutyával, a térdemen egy nagy németjuhász nedves orra, mellettünk a gyűrűhintán pörög és magyaráz a nagylány, és közeledik a húgom egy nagy vájdling chipsszel meg vödörnyi szörppel. Nagyon sokat röhögtünk, a kislányt megtanítottam csirizni, a nagynak pedig megmutattam a Gerald Durrell könyveket.

A karanténok ellenére kicsiket nyaraltunk is, augusztusban voltunk Dörgicsén, egy gyönyörű présházban aludtunk a szőlőskertek közepén, csendben, nyugiban, és elektromos bringával járhattam körbe a Balaton-Felvidéket. Ettünk Vászolyon a Zománc Bisztróban, piacoztunk, fagyiztunk Füreden a rózsalugas mellett, vettem levendulát Tihanyban, felfedeztem Kővágóörs gyönyörű vörös kőből épült házait, és estére mindig úgy elfáradtam, hogy bezuhantam az ágyba. 

Eljutottunk Óbányára is az ősz utolsó meleg hétvégéjén. Nem ismertem ezt a falut, de ezentúl biztosan visszamegyek párszor. Egy kicsike vályogházban aludtunk, ami régen szerintem nyári konyha vagy műhely lehetett. Kellemes volt az idő, hatalmas túrákat tettünk a környéken, minden kert roskadozott az őszirózsáktól, krizantémoktól, Találtam egy mini arborétumot a faluban, a házigazdákat órákig faggattam, melyik virág mit szeret, hogyan kell gondozni. A helyi étteremben volt rétes. Fedje jótékony homály, mennyit ettünk belőle...

A mini nyaralónak is nagyon örülök, belülről már kifestettük, fehér falak, fenyő bútorok, színes függönyök lesznek, virág alakú ikeás lámpákkal. Nomád élet lesz, kemping wc, kerti budi és lavór, de én nem bánom. Éppen ezt szeretem a telken, és ha nagyon elkoszolódnak a lányok, haza tudnak menni egy forró zuhanyra.

Az új munkahelyem is tetszik, bár az első héten gondolkodtam, hogy elmenekülök, de jók a visszajelzések, és a kollégáim tényleg aranyosak. Mondjuk ma fél napig a belépéshez szükséges papírokat töltögettem, nyomtattam, aláírtam, szkenneltem, belső postáztam, komolyan, szerintem a Pentagonnál sem kell ennyi dokumentum. De karácsony előtt a kollégákkal közösen kézműves üdvözlőkártyákat készítettünk az üzleti partnereknek, meg díszeket gyártottunk a benti fánkra, és akkor úgy éreztem, hogy nagyon jó helyre keveredtem.

És akkor még ott volt a karácsony, amiről külön írok egy kicsit.

Felőlem mehet

Nem akarok hálátlannak tűnni tényleg, de részemről elmehet 2020 a... szóval pihenni.

Megínzott ez az év, semmit sem hagyott úgy véghezvinni, ahogy szerettem volna. Amikor kiderült, hogy vége a munkahelyemnek, elterveztem, hogy tavasszal elmegyek egy több hetes elvonulásra a kiskutyával. Kibérelek egy szobát a Balaton felvidéken, és gyalog meg bringával körbejárom a vidéket. Ahogy lezártam az ügyeket a munkahelyemen, lezárták az országot is. Hetekig telefonálgattam, de csak ment a töketlenkedés, senki nem tudta megmondani, hogy lehet-e szobát kiadni. Mire választ kaptam, addigra tele volt minden szállás home office-ban dolgozó nagymenőkkel.

Kihasználva a szobafogságot, végre befejeztem a tavaly elkezdett tanfolyamomat, és megszereztem a life coach végzettséget, és azzal a lendülettel beiratkoztam tréner képzésre.

F. is home office-ra ítéltetett, egész nap telefonon konzultált a kollégáival, és megtapasztaltam, hogy a programozók társalgása idegörlő. Így aztán ahogy beköszöntött a nyári szünet, leköltöztem a húgomékhoz. A nagyobbik keresztlányom 13 éves, a kicsi 3. Annyira jó volt velük, hogy ezért szívből hálás vagyok ennek a borzalnas évnek. 

A másik, amit 2020-nak köszönhetek, az, hogy a telkemet bővíteni tudtam. Még nem készült el minden, de tavasszal már a saját picike nyaralómban aludhatok, ami egy utcára van a húgoméktól.

Közben állást kerestem, de még meghirdetett helyek sem voltak, nyáron be sem hívtak sehová. Nagyon kétségbe voltam esve, amikor lefektettük a lányokat, és bevonultam a kis szobámba, kisírtam a szemeimet is. Volt, hogy hintáztattam a kislányt a kertben, és közben potyogtak a könnyeim. Végül decemberben szólt egy volt kollégám, hogy egy helyre nagyon keresnek embert, szerinte pont nekem való. Behívrak interjúra, este már szóltak, hogy tudok-e kezdeni két nap múlva. Tudtam. 

Most pedig a Bükkben egy barátunk kis nyaralójában vagyunk F.-el. Az idő vacak, de az erdő szép, csend van, és egy kis kandalló adja a meleget. 

A karácsonyon túl vagyok, várom, hogy ez az év menjen, és jöjjön egy szebb, vidámabb, túrákkal, telekkel, vidámsággal.