Kertlátogatás

 Az elmúlt hetekben többször szembe jött velem az FB-n egy poszt, hogy meg lehet látogatni a Zöld Pagony kertet. Olyan csábító fotókat tesz fel mindig a kert tulajdonosa, gondoltam, jó lenne látni ezt a szép helyet, és személyesen kérdezni azt, aki létrehozta. 

 Szombaton reggel nagyon rosszul ébredtem, szürke volt a világ, el sem akartam menni, már nem vonzott, hogy a kibumlizzak a város másik felébe villamossal, busszal. De aztán kisütött a nap, így aztán összekaptam magam, és elindultam. Amikor az Örs Vezér terétől fél óra buszozás után leszálltam a Pesti út mellett, megláttam a LIDL parkolót, kicsit megijedtem, hogy felesleges volt az utazás. 

 Amint megálltam a kert előtt, ez az érzésem szertefoszlott, mert már az utcán gyönyörű nyírfák, színes mogyoróbokrok, japán juharok fogadtak. Megjelent a kert létrehozója, gondozója is, aki teljesen lenyűgözött. Nem vagyok az a lelkendező típus, de ilyen kedves, előzékeny vendéglátóval nem találkoztam még. Érezni lehetett, hogy nem csak beszedi a pénzt a kalauzolásért, hanem valóban örül, hogy itt vagyunk. 

 Nem sajnálta tőlünk a tapasztalatait, mosolygós volt, jókedvű, teljesen feltöltődtem a közelében. 

Bolond kutya

Ma olyan mérhetetlenül rossz volt a Selyem, hogy egyszerűen nem hittem el. 

 Veszettség elleni oltásra kellett vinni, és ilyenkor van egy általános vizsgálat is, láz-és súlymérés, végigtapogatás, fogak, fülek ellenőrzése, szemvizsgálat, és kap féreghajtót.

 Semmi sem fáj, a doki nagyon kedves, türelmes. A Selyem egyáltalán nem hagyta magát vizsgálni, fickándozott, tekergett a kezünk között. Próbáltuk szelíden, erélyesebben, ketten, én egyedül, a doki egyedül, de hiába. Így még nem viselkedett soha. Nem sírt, nem harapott, egyszerűen megmakacsolta magát. Olyan elszánt pofát vágott, mintha szent fogadalmat tett volna, hogy neki nem nézhetnek bele a fülébe semmi áron. 

 Szerencse, hogy a doki a barátunk, így is elég ciki volt, végül kapott a miniszörny egy oltást, meg egy csomó fogtisztító jutifalatot, mondjuk ez ellen hevesen tiltakoztam, mert szerintem ilyen viselkedésre nem jár, de a dokinak arany szíve van. 

 Azóta sem értem, miért költözött bele a kutyába az ördög, itthon teljesen normálisan viselkedik, hagyja, hogy hozzáérjek, bújik, játszik. 

 Nincs ötletem, hogy mi lelte, ilyen még sosem volt, hogy egy erélyesebb szólás után ne billenne helyre. Azt hiszem, elkezdjük a Fennel könyv alapján a gyakorlatokat, lehet, hogy a kisasszonynak nem egyértelmű, hogy ki a főnök a háznál.

Lazítás

Sötét a hangulatom hetek óta. Nyomaszt, hogy mit hoz a jövő. Tiszta fejjel tudom, hogy nem lenne szabad foglalkozni azzal, ami a közéletben van, de én sajnos a munkám miatt nem tudom elhagyni a Facebookot, nem tudom kikapcsolni a híreket. Így meg dől mindkét oldalról a mocskolódás, sőt, az ellenzéknél már oldalon belül is, pedig nagyon nem ezt vártam tőlük. Nyomaszt az is, hogy még mindig nincs vége a járványnak, és még mindig egymásnak esnek az emberek az oltások miatt, és még mindig vannak, akik úgy gondolják, hogy nincs is covid.

Ebben a remek formában persze F-el is türelmetlenebb vagyok, igaz, ő is mindent elkövet, hogy a türelmem próbára legyen téve. Nekem sem jó, hogy ennyi harag gyülemlett fel bennem, ezért végiggondoltam, hogyan tudnánk javítani a helyzeten. Így tegnap mondtam, hogy használjuk ki, hogy süt a nap, hagyjuk a fenébe az itthoni teendőket, menjünk le a Velencei tóhoz, sétáljunk kicsit, együnk valami finomat, lógjuk el ezt a vasárnapot a takarítás, pakolás, pótmunka elől. 

Agárdig mentünk vonattal, átsétáltunk Gárdonyba a parton, csárdáztunk egyet, sétáltunk még egy kicsit, aztán hazavonatoztunk. Én még a volt férjemmel nagyon sokat jártam erre, de több mint tíz éve egyáltalán nem, csak autóból vagy a vonat ablakából láttam, hogyan változik a környék. A tó körül nem tetszik a rengeteg beton, jó, hogy rendezett lett kicsit a part, de szóljon már valaki a kivitelezőknek, hogy az kisméretű szürke térköveken túl is van élet. 

A kis utcák viszont alig változtak, ide szerencsére kevésbé jutott el az építkezési láz. A nyaralók üresen álltak, csendes kis utcákon sétálgattunk, nézegettem a kerteket, amik olyanok voltak, mintha a 80-ss évekből maradtak volna itt. Jó volt ez a nap így.