Ülök pénteken délután a metrón, az ölemben a táskám, a laptopom, egy IKEA szatyor és egy Antilop etetőszék. Érzem, hogy a kabátzsebemben folyamatosan rezeg a telefonom. Mire az Örs vezér teréről hazaérek Óbudára, 6 nem fogadott hívás és 14! Messenger üzenet vár.
Anyám 6x, hogy megkérdezze, hazamegyünk-e Halottak napjára. Mert persze engem nem érdekel, hogy néz ki a dédszüleim meg a nagyanyám sírja, és én elnézném, hogy az ő nővére 1000 forintos krizantémokat visz a sírra, én képes lennék odaállítani őszirózsával.
És a gyerekem 14x, hogy elmondja, rájött, mennyire szeret. És küldött szívecskét dobó macit nekem, de persze én egyetlen matricát sem küldtem. Mert engem nem érdekel, hogy ő mit érez. És én nem is szeretem.
Tessék, egyszer fél óráig nem tudom felvenni a telefont, és széthullik a családom.
