Hihetetlenül fáradt vagyok, de nem tudok elaludni, pedig már éjfél elmúlt, és holnap 6 órakor ébreszt a telefonom. Az a baj, hogy dühös és elkeseredett vagyok, mert a körülöttem lévő emberek rohadt önző módon viselkedtek egész héten.
Onnan indultunk, hogy húgomnak el kell kezdenie a szakmai gyakorlatát. Muszáj új szakmát tanulnia, eladóként ott a faluban egyszerűen nem tud elhelyezkedni olyan munkarendben, hogy sógorom folyamatos váltóműszakos munkaidejéhez passzoljon. De egyre jobban úgy tűnik, hogy a váltás minden terhe rám hárul.
Sógorom ugyanis kijelentette, hogy ő nem tud vigyázni a gyerekeire, mert nem kapott szabadságot. Anyu nem ér rá nyugdíjasként, tesóm anyósa nagyon gyengének érzi magát ahhoz, hogy két gyerekkel legyen otthon. Így aztán maradtam én. Szabadságot nem tudtam kivenni, mert kolléganőm már ezer éve lefoglalta a nyaralását. Így maradt az, hogy home office-t kérek négy napra. Nagyon rendesek voltak velem, megadták. A feladatokat azonban nem tudták csökkenteni, mert minden határidős. Ja, amikor kiderült, hogy négy napig én vigyázok otthon a két gyerekre (4 és 14 évesek) úgy, hogy dolgoznom is kell, F. bejelentette, hogy neki el KELL utaznia egy barátjával Szlovéniába, mert halaszthatatlan kerékpártúrájuk van... Így még a kutya is egyedül rám maradt.
Minden nap hatkor keltem, elláttam a gyerekeket, reggelit, vacsorát készítettem, ebédet főztem, bevásároltam, takarítottam, közben pedig nyolc órát dolgoztam. Áldottam a nevét annak, aki a légkondit kitalálta, mert így a 40 fokos melegben a gyerekek kényelmesen üldögélhettek a lesötétített szobában, ha már a játszótérre csak este tudtunk lemenni. A csajok aranyosak voltak, reggel a kicsit elvittem egy bevásárló körre, ahol ugrálhatott a bolt előtti mini játszótéren és mehetett a pénzbedobós zenélős vonattal, addig a nagy összepakolta a reggelizés romjait. Dolgoztam kicsit, majd délben összeütöttem egy sajtos tésztát vagy lecsót, ettünk, a csajok pedig aludtak délután. Addig én megint dolgoztam, este pedig elmentünk játszóterezni. A kutya is drága volt, reggel villámpisi elég volt neki, est pedig türelmesen ücsörgött mellettem a játszótér melletti padon. Mondjuk szerintem ez a hőség is besegített, mert mindhárman nagyon pilledtek voltak, a kislány egyik nap délelőtt is elbóbiskolt meg délután is aludt két órát.
Húgom már az első este elég furcsa volt, amíg én vacsorát készítettem, megágyaztam, megfürdettem a kicsit, pizsamába imádkoztam a nagyot, lefektettem a két gyereket, addig ő azon problémázott, hogy másnap melyik köpenyét vegye fel, befonja vagy feltűzze-e a haját, majd belemerült a telefonjába. A következő négy nap is így telt, reggel kávézott egyet, kiválogatta a napi ruháját, készített magának reggelit, majd ellibbent, este nagyon későn jött haza, lezuhanyozott, leült vacsorázni, közben elmesélte, hogy mi minden történt a gyakorlati helyén, majd közölte, hogy ő megy aludni.
Én azt sem tudtam, hol áll a fejem, ő pedig alaposan tett erre. Ennek örömére össze is vesztünk, amikor megjegyezte, hogy milyen jó nekem, hogy nem kell naponta két órát utaznom a munkahelyemre. Felvilágosítottam, hogy bocsi, de én nem szabadságon vagyok, hanem dolgozom, miközben vigyázok a gyerekeire, és nagyon jó nekem, hogy miközben videókonferencián ülök, a háttérben a kicsit és a nagy egymást túlüvöltve veszekszik valami orbitális baromságon, és mindig azon izgulok, nehogy kiküldjek egy körlevelet 600 embernek, hogy "Azonnal gyere be az erkélyről, mert kizuhansz!" Persze mindezt elengedte a füle mellett, csak ment a sértődés, a szipogás, hogy neki milyen szar, ő nem számíthat senkire...
Úgyhogy elég rossz hangulatban telt a hét, tegnap még elmentünk az Állatkertbe, attól kicsit feldobódtunk, ma pedig hazautaztak. Én az egész hetes feszültségtől bőgtem délután, aztán csak forgolódtam az ágyban. Most pedig készítettem egy rózsavizes limonádét, azt megiszom az erkélyen, hátha az segít.
