Álmok

Az új évet tanulással kezdem, beiratkoztam egy kutyakozmetikus suliba. A képzést hagyjuk is, egyszerre kell tanulni az elméletet és teljesíteni a gyakorlatot. Így persze az van, hogy a gyakorlati helyen állandóan szemrehányást tesznek nekünk, hogy ezt sem tudjuk meg azt sem tudjuk. És hiába mondjuk, hogy még nem tartunk ott, az a válasz, hogy ezt tudni kell. Így aztán össze-vissza ugrálunk a tananyagban és mindannyian frusztráltak vagyunk.

Az oktató viszont nagyon profi, és meg is mutat mindent. A kozmetika rendes életében veszünk részt, segitünk a napi munkában. Mondjuk tíz tanulóra jut az egy szem oktató, így van, hogy segítek egy kutya nyírásánál, közben a másik asztalnál a szárításról beszél, azt mutatja, miközben megy a nagy teljesítményű szárító. Köööösziiiii...

Ami igazán kiakaszt, hogy a tanulók nagyon parasztok a kutyákkal. Az oktató nem, ő határozott nő, biztos kézzel bánik velük, de nem durván. A rutin nagyon sokat számít, a kutyák is érzik. De van egy munkatársnője, ő már végzett kutyakozmetikus, és egész nap üvölt a kutyákkal. Ha felemelik a lábukat, ha megnyikkannak, már ordít, meg rángatja őket. És ez valahogy bejön a tanulóknak, és ők is ráncigálják a kutyákat. Azt mondják, hogy megmutatják, ki a főnök, de mondtam nekik, hogy k...vára nem azt mutatják meg, hanem azt, hogy s....fejek. Már bocs, de nem tudom szebben írni. Tudom, hogy utálnak ezért, de rájuk szólok, mert nem fogom nézni, hogy bántanak egy állatot. Ráadásul az lenne a dolguk, hogy kényeztessék, szépítsék őket.

Pont ezért akarom megtanulni ezt a szakmát, mert egyik kutyámnak sem találtam soha olyan kozmetikust, aki normálisan bánt velük. Az egyik csajt azért hagytam ott, mert arra léptem be a kozmetikába, hogy tépi a 10 hónapos kutyám pofáján a szőrt, és ráüt az orrára. Nem idézem, hogy mit mondtam neki. 

Pedig ezekben a kutyákban semmi rosszindulat sincs, sokan félnek sz új helyen, annyira hálásak a jó szóért, bújnak az emberhez. Nem akarom fényezni magam, de a tanulók közül én bànok velük legjobban, tegnap is, ma is csak úgy tudtak megcsinált egy-egy kutyát, hogy én nyugtattam le, én tartottam meg őket. Pedig irtózatos pánikrohamot kapott mindkettő, és senki sem bírt velük. Kutyasuttogó lettem... 😉

Nehéz egyébként ez a munka, vizes lesz az ember, szőrös lesz mindene, leszakad a lába, a dereka, de a kutyák nagyon jó fejek. Remélem, hogy sikerül minél több fogást megtanulni, és csinálunk a húgommal egy olyan kozmetikát, ahol valóban jól érzik magukat a kutyák, ahol a gazdik nyugodtan ott hagyhatják őket.