Hangulatjavító

Utálom ezt az időt, fázom, még akkor is, amikor maximumra állítom a konvektort. Éppen ezért ma kihasználtam, hogy a KIKA kedvezményesen adta a takarókat, és vettem egy puha, meleg, málnaszínű óriási plédet.

Én a telet ez alatt töltöm, aki keres, megtalál a kanapémon.

Kié az, ami közös?

A karácsony elméletileg a megnyugvásról, a szeretetről szól. Mondom elméletileg. Mert gyakorlatilag arról, hogy az emberekből előtör az idióta.Nincs ez másként a körülöttem élőkkel sem.

A munkahelyemen a kis csapatommal idén is állítottunk egy pici műfenyőt, és feldíszítettük az irodánkat. A mellettünk lévő nagy irodából többen is átjárnak hozzánk, és többen megjegyezték, hogy nekünk persze jut fenyő, nekik bezzeg semmi. 

Ezt azért nem értettem, mert emlékeztem, hogy tavaly vettünk egy nagy műfenyőt, és díszeket. El is mondtam nekik, mire ott előttem összeugrott három asszisztens, és egymástól kérdezgették, hogy "Miért ez most szerinted az én dolgom lenne? Az én dolgom lenne?"

Úgy feldühítettek, hogy nagy svunggal előszedtem a karácsonyfát és elkezdtem összerakni. Tök csend lett, és mire a díszekhez értem, már négyen álltak mellettem, hogy segítsenek. A végén annyira belendült a csapat, hogy ketten elszaladtak égősorért a közeli PEPCO-ba.

Így már van egy szép nagy fenyő a kinti irodában is. Csak azt nem értem, miért kellett ehhez az, hogy én dührohamot kapjak.

A hírem

A munkahelyemen szóba került, hogy november 25-én volt a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapja. Az egyik kolléganőm megkérdezte, hogy ha őt bántalmaznák, hová fordulhat. Erre az egyik srác, aki egy másik főosztály vezetője, annyit mondott, hogy szóljon neki, ő pedig szól Linának, aki majd elintézi az illetőt. Erre mindenki buzgón bólogatott a szobában.

Hát így állunk. Bele sem merek gondolni, milyen hírem lehet a férfiak között.

Mindig mindenben

Én, mielőtt leültem ebédelni, elmentem a boltba, hazacipeltem a krumplit, a húst, a paradicsomot, a lilahagymát. Megpucoltam a krumlit, hasábra vágtam, klopffoltam a húst, paníroztam. Olajat öntöttem a serpenyőbe, kisütöttem a krumplit és a húst. Felcikkeztem a paradicsomot, apróra vágtam a lilahagymát, öntöttem rá ecetet, cukrot. Lepakoltam az asztalt, megterítettem. Bekiabáltam a szobába, hogy jöhet enni.

Ő, mielőtt leült ebédelni, nézte a tévét. Mikor kijött a konyhába, megkértem, hogy vegye ki a paradicsomsalátát a hűtőből, és szedjen belőle a kis tálkákba.

Ő erre: jó, persze, szedek, de miért kell nekem MINDIG MINDENBEN segíteni.

Ó, szingli horda, csatlakozhatnék?

Karácsonyi sztrájk

A harmadik karácsonyi tervező esik az utamba a héten. Tegnap az Árkádban este minden karácsonyi ajándékokkal és karácsonyi ruhákkal volt tele. Nos, szeretném jelezni, hogy november 18. van. Ősz. Több mint egy hónap múlva lesz karácsony, úgyhogy mindenki nyugodjon le...

Csipike

Meghalt az én gyönyörű kismadaram. Ő volt a világ legokosabb kanárija. Általában nem erős bennem a vágy, hogy birtokoljak valakit vagy valamit, nem vágyom jó autóra, nagy házra. De három évvel ezelőtt egy tavaszi reggelen hallgattam, ahogy randalíroznak a madarak az ablak alatt, és rám tört, hogy szeretnék egy kanárit. El is hoztam Csipikét egy tenyésztőtől, és azóta minden reggel madárdalra ébredtem. Vagy ha éppen vedlési időszak volt, akkor víjjogásra és apró kocogtatásokra.

 

Csipikének az volt az egyik mániája, hogy kiverte a magokat a táljából és a kalitka aljáról szedegette fel azokat. Imádta a mézes vitaminrudakat és az almát. Én pedig imádtam őt. Csodaszépen énekelt, nagyon jó kismadár volt.

 

Két hete elkezdett visszahúzódni, egyre többet gubbasztott. Próbáltam több vitamont adni neki, beszéltem állatorvossal, melegítettem, de semmi sem segített. Elment. És hihetelenül hiányzik. Itt van a kalitkája, kitalakírottam, de nincs szívem elpakolni. Így viszont naponta többször odapillantok és várom, hogy felbukkanjon a sárga kis feje. De nem bukkan.

 

Nem tudom kire, de nagyon dühös vagyok, nem értem, miért nem élhetett még ez a pici állat, aki nem ártott senkinek. Kicsit könnyebb, hogy a kertben temettem el, a meggyfa alatt, hogy mindig velünk lehessen, ha kint ülünk a teraszon. Nem tudom, mikor tudok úgy gondolni rá, hogy ne érezzek sajgást a szívemnél.

Opatija

Egyszer csak befészkelte a fejembe magát az a gondolat, hogy szeretném látni a tengert. Mivel a nyári programba már nem férte bele egy hosszabb utazás, a barátnőmmel elmentünk egy egynapos buszos fürdőzésre. A buszon töltött, tirpákokkal megtűzdelt éjszakákról inkább nem írnék, de Opatija gyönyörű.

 

 

 

 

 

Öten egy sátorban

Úgy elszaladt ez a nyár, el sem hiszem, hogy már az augusztus 20-ai tűzijátékot lövik. Én még megyek egy napra Horvátországba, és F-el még Balatonozunk, úgyhogy nekem kicsit tovább tart a vakáció, mint akinek a tanév miatt már őszi teendőkön kell törnie a fejét, de azért csak kapkodom a fejem, hogy hová tűnt az elmúlt három hónap.

 

A húgomékkal idén is adtunk a csajos nyaralásnak, kempingeztünk Balatonszemesen egy hétig. Nagyon büszke vagyok: magamra is, mert autóval mentünk, vezettem át a fél országon, és a húgomra is, mert nyolc hónapos terhesen vágott ebbe a kalandba. Mielőtt valaki rám küldi a családvédelmiseket, elmondom, hogy nem én kényszerítettem, ő akart kempingezni, és ugyan ki mert ellenkezni egy hormonoktól megvadult kismamával?

 

A csajos buliba egy férfi szállt be, a bolyhos. Ő volt az egyetlen hímnemű, akit hajlandók voltunk elviselni. Ő pedig sosem ellenkezik, mindig az a jó neki, ami nekünk is, így aztán rohadt jól szórakoztunk együtt.

 

Pedig az elején voltak gondok. A keresztlányommal kicsit elszaladt a ló, az apai szigor hiányát és a lazaságot úgy értelmezte, hogy a világon mindent felvásároltathat, és úgy beszélhet velünk, mintha a ...-ból rántott volna elő minket. Érkezés után egy csúnya hisztit vágott le, mire az anyja kiengedte a sárkányt, de úgy, hogy a környező sátrak lakói kiültek a kempingszékeikbe, hogy le ne maradjanak a show-ról. Aki még nem hallotta egy kiskamasz és egy kismama szájkaratéját, az ezt el sem tudja képzelni. Az egyik epizód az volt, amikor a gyerek bement a sátorba, és tutulva bőgött, hogy senkit sem érdekel, hogy ő mit szeretne, miközben az anyja a sátor előtt ordítva sorolta, hogy mennyi mindent megvett/megtett a büdös/tetves/pofátlan kölykének/kölykéért. Én az elején próbáltam csitítani őket, aztán már csak visítva röhögtem az egyik bokor mögött.

 

Másnap reggel aztán mindenkitől elénézést kértünk, és élveztük a napsütést, a vizet, pizzát, hekket, palacsintát ettünk és eszméletlen mennyiségű limonádét ittunk egy Balaton parti teraszon.

 

 

 

Vadgrill

Villámlátogatáson voltam a birtokon. Sajnos csak egy napom volt, így szombaton reggel mentem, és este már jöttem is vissza. Eredetileg viszont nem így készültem, így múlt héten vettem grillsajtot, mert az volt a terv, hogy grillezünk. Ezért aztán biztos ami biztos alapon betettem a kocsiba a kis elektromos grillemet, hátha...

 

És milyen jól tettem! Elég jól haladtunk a munkával, így elszaladtunk a falusi kisboltba, vettünk egy nagy csomag virslit, meg néhány szelet húst a fiúknak, beizzítottam a csodamasinámat, csináltunk paradicsomsalátát, felcsaptunk néhány alkoholmentes sört, mert utána még haza kellett vezetnem, és körülbelül negyven perc alatt összehoztunk egy jó kis vacsorát.

 

A fiúk csak kapkodták a fejüket, mert amikor ők grilleznek, az egy fél napos fesztivál. Igaz, nem tudnék Instára hangulatos fotókat feltenni, mert csak a fűnyíró és a kapálógép közé csaptam le a grillezőmet, és hevenyészett tábori asztalon, fűfoltosan, földesen ettünk, de mégiscsak megvolt a nyár első sütögetése.

 

Ja, és itt van a vállamon a nyár első szúnyogcsípése is.

Szezon

Aki kitalálta, hogy tök jó lenne a nyári szezon két hónapján kívül is a Balatonra csábítani az embereket, az legyen szíves találja már ki azt is, hogy a suttyók ne csábuljanak el. 

Bocs, de nem tudok elfogadó lenni, amikor a Kis hableányban éppen enném a sült krumplimat és azt kell látnom, hogy a nyüzügegyerek a teraszhoz támasztott rollerem mellé okádik.

Eddig azért szerettem Badacsonyt, mert addig már csak az elszántabbak jöttek el, lehetett nyugodtan bringázni, csak a borospincékhez vezető utcát kellett elkerülni, ahol egymást tapossák az emberek a borért. Erre most a hosszú hétvégén tele volt a környék  az SZTK szecsás, teniszpóló-szakadfarmeres nyomikkal, akiknek anyu megduplázta hétvégére a zsebpénzét, és nem ismerik a mértéket az ivásban.

Azt a magát hercegnek képzelő békát már nem is említem, aki a családjától húsz méterre a mosdó előtt kezdte nyomni nekem a csajozós dumát. Szánalom.hu.

Tavasz az előszobában

A kis hóvirágokat új vendégek követték. Aki belép az előszobába, azt ők fogadják:

Vagyis a barackszínű jácint:

 

 

A citromsárga jácint:

 

 

És a nárciszok:

 

 

 

Hozzáteszem, az OBI-ban 300 forintért árulják ezeket a virágokat. Mindig olyat választok, ami még bimbós, és hűvös helyre teszem, így akár egy hétig is virágoznak, jövőre pedig már a birtokon nyílnak majd. 

 

Csak örülni

Néhány kedves kis vendég van nálam, hamarosan áttelepítem őket a kertbe, de addig gyönyörködöm bennük.

 

 

 

 

Egy idős házaspártól vettem a piacon. Kérdeztem, mit kell velük tennem - úgy értettem, hogy életben maradjanak, amíg ki tudom ültetni őket -, erre a bácsi azt mondta: csak örüljön nekik. Hát megfogadom a tanácsot és örülök.

Siófok és jégszilánkok

Hétfőn megszöktünk a munkahelyünkről, és lementünk Siófokra. Vonattal utaztunk, nagyon szuper volt, félig üresek voltak a kocsik, meleg volt, és odaértünk másfél óra alatt. Az időjárás is támogatta a lógásunkat, szikrázó napsütésben fotózhattunk a mólón, sétálhattunk Balatonszéplakon a parton. Mivel iszonyatosan hideg volt, megmelegedtünk egy étteremben, aztán egy cukrászdában, végül hazavonatoztunk.

Zajlás

Napok óta terveztem, hogy valamelyik hídról megnézem a jégzajlást, de sehogy sem sikerült beszuszakolni a napomba. Ma este viszont leszálltam a villamosról a Margit szigetnél és átsétáltam Budára. 

A hídfőnél kicsit kihajoltam a korláton, és néztem a sötétben a hatalmas jégtáblákat. Hátborzongató hangja volt, amikor egymáshoz surutolódtak. Ahogy a hömpölygő vízben a híd lábához ütődtek lent a mélyben, olyan érzés volt, mintha egy jégtörő hajón állnék, és én mennék felfelé, nem a táblák lefelé. 

Hiába, a Jóistennél senki sem tud fenségesebb dolgokat alkotni.

Mi az igaz?

Egyre több ismerősömnél látom, hogy kreálnak maguknak egy áloméletet a netre. Felmentem ma a Facebook-ra, és két barátomnál is szembejött velem egy-egy kirándulunkkorcsolyázunkvigyorgunkszuperazéletünk összeállítás, miközben mindkettőtől azt hallom hónapok óta, hogy válófélben vannak. 

És sajnos nem arról van szó, hogy igyekeznek rendbe hozni a kapcsolatukat, ezért szerveznek közös programokat a családdal, hanem mindkettő keményen építi az új életét. Akkor mi értelme a barátait, akik egyébként tudják az igazságot, az FB-n ilyen fotókkal traktálni? Most minket akar átvágni vagy saját magát?

A pofátlanság határa

Öt napig vártam, mielőtt elkezdtem írni ezt a bejegyzést, mert ha rögtön az évindító értekezletünk után ültem volna le megírni, akkor itt egy csomó ... lenne. De mára lábon kihordtam egy agyvérzést, és lenyugodtam.

Szeretem a csapatomat a munkahelyemen. Jó velük dolgozni, felkészült, okos emberek, akik még akkor is jól teljesítenek, ha tegnapra kell elkészülnünk egy anyaggal. És persze általában tegnapra kell. 

Van azonban egy kolléganőm, aki elég sok fejtörést okoz mostanában. Másfél évvel ezelőtt a főnökeim nagy reménységnek tartották, és meggyőztek, hogy nevezzük ki az egyik csoport vezetőjének, a fizetését is elég szépen emeltük. Ennek sajnos nem az lett a következménye, hogy igyekezett bizonyítani, hanem az, hogy elkezdett tenni az egészre. Ahelyett, hogy összefogná a csoportja munkáját, egyszerűen csak a vezetők által kiadott feladatokat továbbítja a munkatársaknak, a kollégák által elkészített kész anyagokat pedig átnézés, javítás nélkül továbbítja nekem, mint közvetlen főnökének. És mivel én átnézem, ellenőrzöm a kapott holmikat, naponta kétszer-háromszor kénytelen vagyok azokat visszaküldeni javításra. Ha számon kérem, hogy ő ezt vagy azt miért nem vette észre, annyi a válasz, hogy szerinte az nem az ő feladata. Reggelente rendszeresen fél-háromnegyed órákat késik, amikor a nagyfőnök megkérdezte, hogy ez mégis mi, annyi volt a válasz, hogy ő képtelen reggel felkelni időben. Többször leültünk már vele beszélgetni, de hisztinél tovább nem nagyon jutottunk.

Tudom, erre most száz emberből száz azt mondja, hogy ki kell rúgni. Oké, egyszerűnek tűnik, de a valóságban azért nem olyan könnyű utcára tenni egy harmincas nőt, akinek se kutyája, se macskája, és albérletben lakik. Nagyon utálom, hogy az emberek képtelenek viszonozni, ha normálisan bánnak velük.