Új év

 Mivel lényegében az elmúlt hetekben keresztül-kasul összefoglaltam az elmúlt évet, már csak megnyitnám az ideit. 

 Ami egy elég jó kis gyomrossal kezdett. Az új munkahelyemen 2021 első munkanapján délben összehívtak miket, és közölték, hogy a vezetőnket elküldték, új ember jön, várhatók jelentős szervezeti átalakítások, úgyhogy mindenkinek veszélyben van a helye. 

 Próbaidősként eléggé el vagyok szontyolodva, kissé fura érzés volt orvosi alkalmasságira menni meg fotót csináltatni a belépőkártyámhoz. A jövőről senki nem tud semmit, vagy nekünk nem mondja, mindenesetre mindenki ül letargiába süllyedve a helyén, és a kötelező feladatokat csinálja. Normális esetben most éves terveket kellene írni, ötletelni, zizegni, de mivel nem tudjuk, maradnak-e a régi célok vagy új program lesz teljesen, egyáltalán ki marad, ki kerül át másik helyre, vagy sehová, így csak gubbasztunk. 

 Én csak azért nem bőgöm el magam bent, mert nem akarom, hogy úgy lássanak a többiek, de egyébként ahhoz lenne kedvem. Ilyenkor szerencse, hogy maszk takarja az arcunk háromnegyedét.

A család másik fele

 Az ünnepeket kicsit beárnyékolta, hogy a családunk elég féloldalas. A három testvérem közül csak a húgommal jó a kapcsolatom, az egyik öcsémmel, évente négyszer-ötször beszélünk, a másikról pedig évek óta nem tudunk semmit. Apu hét éve meghalt, anyunak van egy új élettársa, ő nem nagyon foglalkozik velünk. 

 Most persze a Covid miatt nem is szorgalmaztuk a személyes találkozót, de az előző években is kimerült a karácsony azzal, hogy Szenteste telefonon beszéltünk, aztán mi a húgommal meg a két csajszival átsétáltunk anyuékhoz a két ünnep között, mert ők egy faluban laknak, az öcsém kijött a kisfiával a városból, egy órát beszélgettünk, aztán mindenki hazament. Öcsémék még a húgomékhoz sem akartak átjönni, mert siettek.

 Idén egyáltalán nem találkoztunk, az öcsémékhez a sógorom bevitte az ajándékaikat, meg kihozta a miénket, anyuék meg képtelenek voltak mondani egy időpontot, amikor ki tudnak menni a kapuhoz az ajándékukért, így ott nem volt túszcsere. Erről tudnék azért mit mondani, hogy egy nagymama egy zacskó szaloncukrot sem küld az unokáinak, de mindegy. Azt mi mondtuk nekik, hogy játékokat ne vegyenek, mert ne mászkáljanak boltokba, de egy mikuláscsomag erejéig azért megerőltethették volna magukat. 

Persze tudom, közben anyu meg telesírja a rokonságot, hogy mi nem foglalkozunk vele, de amikor az engem számonkérő nagynénémnek elmeséltem, hogy háromszor hívtuk fel anyuékat, hogy mikor mehet sógorom az ajándékkal, és mindig az volt a válasz, hogy most délutáni alváshoz készülődnek, most a városba indulnak, most barátok vannak náluk, és egyszer sem jelentkezett, hogy na most jó lenne, akkor eléggé elnémult, meg hebegett habogott, hogy hát ő ezt nem tudta.

Nem, ezt senki sem tudja. Minket meg már nem is érdekel, nincs kedvünk erőlködni.