Az ünnepeket kicsit beárnyékolta, hogy a családunk elég féloldalas. A három testvérem közül csak a húgommal jó a kapcsolatom, az egyik öcsémmel, évente négyszer-ötször beszélünk, a másikról pedig évek óta nem tudunk semmit. Apu hét éve meghalt, anyunak van egy új élettársa, ő nem nagyon foglalkozik velünk.
Most persze a Covid miatt nem is szorgalmaztuk a személyes találkozót, de az előző években is kimerült a karácsony azzal, hogy Szenteste telefonon beszéltünk, aztán mi a húgommal meg a két csajszival átsétáltunk anyuékhoz a két ünnep között, mert ők egy faluban laknak, az öcsém kijött a kisfiával a városból, egy órát beszélgettünk, aztán mindenki hazament. Öcsémék még a húgomékhoz sem akartak átjönni, mert siettek.
Idén egyáltalán nem találkoztunk, az öcsémékhez a sógorom bevitte az ajándékaikat, meg kihozta a miénket, anyuék meg képtelenek voltak mondani egy időpontot, amikor ki tudnak menni a kapuhoz az ajándékukért, így ott nem volt túszcsere. Erről tudnék azért mit mondani, hogy egy nagymama egy zacskó szaloncukrot sem küld az unokáinak, de mindegy. Azt mi mondtuk nekik, hogy játékokat ne vegyenek, mert ne mászkáljanak boltokba, de egy mikuláscsomag erejéig azért megerőltethették volna magukat.
Persze tudom, közben anyu meg telesírja a rokonságot, hogy mi nem foglalkozunk vele, de amikor az engem számonkérő nagynénémnek elmeséltem, hogy háromszor hívtuk fel anyuékat, hogy mikor mehet sógorom az ajándékkal, és mindig az volt a válasz, hogy most délutáni alváshoz készülődnek, most a városba indulnak, most barátok vannak náluk, és egyszer sem jelentkezett, hogy na most jó lenne, akkor eléggé elnémult, meg hebegett habogott, hogy hát ő ezt nem tudta.
Nem, ezt senki sem tudja. Minket meg már nem is érdekel, nincs kedvünk erőlködni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése