Rászántam magam, hogy összefoglaljam, mi történt a kimaradt időben.
2018 decemberében készültem életem legjobb karácsonyára. Végre berendezkedtünk az új lakásban, és az ünnepnapok-szabadság-pihenőnapok sora úgy alakult, hogy majdnem két hétig lehettem otthon. Alig vártam, hogy jókat együnk, jöjjenek a húgomék, és sok-sok időt tölthessek a kiskutyámmal. December 23-án bevásároltam mindent, elkezdtem díszíteni a lakást, és sütni-főzni. Délután rosszul lett a kiskutyám. Egy éve epilepsziával kezelték, de úgy tűnt, sikerült jól beállítani a gyógyszereket, gyógycseppeket, három hónapja nem volt rohama. Este és egész éjszaka rohamok törtek rá. Adtam neki a gyógyszereket, úgy tűnt, jobban van, tudott aludni. Másnap reggel ismét rosszul lett, furcsán vette a levegőt. Rohantunk vele az orvoshoz, aki azt mondta, a szívével van gond, és mivel nem jól működik, a tüdeje elkezdett megtelni vízzel. Adott szíverősítőt és vízhajtót. Kiskutyám jobban lett, folyamatosan pisilt, úgy tűnt, javul az állapota. Két óra múlva újabb roham, fulladás. Felkaptam, hogy rohanunk vissza az orvoshoz, de már nem jutottam vele sehová. Megállt a kis szíve. Nem tudtuk újraéleszteni, elment.
Nem volt karácsonyom, szilveszterem, a következő egy hónap kiesett. A kis bolyhos volt a legjobb barátom, jött velem, amikor elváltam, mindig a nyomomban volt, esténként nagy sétákat tettünk, mindig megnyugtatott, ahogy kopogott a körme a járdán. Sosem fogom elfelejteni. Ha valamiért szeretném, hogy legyen túlvilág, azért, hogy találkozhassak még vele. Tizenkét éves volt, megígértem neki, hogy szép, nyugalmas öregkora lesz, de nem tudtam tartani az ígéretem.
Mivel egy hónapig csak azért mozdultam ki otthonról, hogy dolgozni menjek, és nem beszéltem senkivel semmiről, azt tanácsolták, hogy kezdjek el gondolkodni, hogy szeretnék-e kiskutyát. Ne hozzak el egyet sem, csak nézelődjek. Egy kutyás ismerősöm említette, hogy van egy kedves idős házaspár, akinek a kutyái összehoztak egy almot, látogassam meg őket. Meglátogattam. A házaspár valóban kedves volt, de a kutyatartásról egészen más fogalmaink vannak. Mutattak egy picit máltai kislányt, akinek 10 hetesen nem volt oltása, és főtt csirkeaprólékkal etették. Két perc elég volt náluk, tudtam, hogy a selyem velem jön.
A pici lány mintha érezné, hogy vigasztalnia kell minket, állandóan bújik, hízeleg, nagyon kedves kutya. A kis bolyhos még most, másfél évvel a halála után is minden nap többször eszembe jut, még mindig nem tudok úgy beszélni róla, hogy ne erednének el a könnyeim.
2019-ben nyár elején voltunk Prágában, nagyon szuper volt, és ezzel ki is merítettük a nyaralásunkat, mert nem tudtam elmenni többet szabira. A sok munka meghozta gyümölcsét, az év végét már úgy toltuk végig, hogy arra készültünk, hogy megszüntetik a munkahelyünket.
2020 nekem eddig nem sok jót hozott. Az egyik rokonomnál születtek kiskutyák, és egy aranyszínű csöppséget szerettem volna elhozni a selyem mellé pajtásnak. Mézinek neveztem el, de mire mentem volna érte, hívtak, hogy a kiskutya reggelre meghalt, nem tudják, mi történt vele. Kisírtam a két szemem, és kértem a bolyhost, hogy nagyon vigyázzon ott fent arra az apróságra.
A rokonom egyébként bejelentette, hogy neki nem kellenek a kölykök, és az anyakutya sem, úgyhogy csináljak velük, amit akarok. Így aztán elkezdődött a küzdelem hét kutya elhelyezéséért. Sok-sok telefon és mintegy 100 000 forint ellenében sikerült elhelyezni őket egy menhelyen, ma már mindegyikük gazdinál van, kapom a vidám fotókat az elkényeztetett, boldog kutyákról.
És itt be is fejeződött a jó, mert februárban megszűnt az állásom. Április végéig még a felmondási időmet töltöttem, de azóta itthon vagyok. Persze körbehívtam az ismerőseimet, szétszórtam az önéletrajzomat a nagyvilágba, de mindenki türelmet kér, a járvány miatt nem vesznek fel új embereket egyelőre. Mondjuk rám fér a pihenés, van tartalékom, elboldogulok, de nem ez életem legfényesebb időszaka.
Összefoglalóként ennyi, rövidesen jövök a folytatással, remélem az év hátralévő része jobban alakul.
