Kiengedtük a gőzt

Bosszúm nemes volt és kellemes. Reggel békét kötöttünk ugyan F.-el, de tegnap, amikor még forrt a dühöm, megbeszéltem a barátnőmmel, hogy ma együtt töltjük a délutánt. Először beültünk a Liszt Ferenc téren a Trattoria Gusto étterembe, hogy kipróbáljuk a carbonara spagettit. Az étterem nagyon tetszett, kovácsolt vas lépcsőkorlát, sötétre pácolt bútorok, rézedények lógnak a gerendáról. Olyan szépek voltak a poharak és az étkészlet, hogy csak azért nem gyömöszöltem a táskámba egyet-egyet, mert egy kicsi szütyővel mentem. A spagetti szerintem túlságosan sós volt, de én úgy főzök, hogy nem adok pluszban sót az ételhez, sőt, már attól összefacsarodnak a koszorúereim, ha egy főzőműsorban azt látom, hogy kanálnyi sót löttyintenek az ételbe, így aztán én nem vagyok mérvadó ebben a kérdésben.

Ha már az Andrássy úton voltunk, átsétáltunk Nespresso kapszulákat vásárolni, és ittunk potyakávét. Ezen felbuzdulva bevetettük magunkat a Váci utcába, és a parfümériában addig próbálgattuk a tavaszi illatokat, amíg kómába nem estek a szaglószerveink. Az eladók úgy néztek ránk, mint a véres rongyra. Nem tudom mit hisztiztek, hiszen amíg ott voltunk, sikerült fogniuk egy hatvan körüli nőt, akiről nercek lógtak, és akire egy vödörnyi parfümöt rásóztak, úgyhogy megvolt a napi bevételük prémiummal együtt. Láttam, hogy még a bundájára is jutott a nagy fújkálásban, képzelem, milyen szagot árasztottak estére a parfümözött döglött menyétfélék.

A h&m-ben is jártunk, kikerültek a tavaszi ruhák, gyönyörű pasztell színek mindenütt. Vettem egy barackos-rózsaszínes vékony pulóvert, alig várom, hogy kicsit enyhüljön az idő, és hordhassam. A szakadt óriástáskámat is le tudtam cserélni a Pull&Bear leárazásának köszönhetően, sőt vár még egy cseresznyés cider a hűtőben és egy gyümölcsös habfürdő a kád szélén.

Ahogy egy cserkészvezető barátom szokta mondani, a mai napot eredményesnek ítélem.

Ugyanaz a pocsolya

Hozza elém valaki azt a pasast, aki azt mondta, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba. Beszédem lenne vele.

Cs.-től azért váltam el, mert állandóan egyedül voltam. Ő napokra eltűnt a haverokkal vagy hetekre leköltözött a telekre, én meg tíz óra munka után esténként kuksoltam egyedül. És úgy gondoltam, túl sokat élek még ahhoz, hogy ez elég legyen. 

Most pedig? Egyedül vagyok, mert F. vagy bringázik, vagy teniszt/síugrást/valamiszarsportot néz a tévében, vagy duzzog. Mi változott? Ez bizony ugyanaz a pocsolya. 

Egy nőre vágyom.

Az egész városban nincs más fekete...

A hóesés megmentette a napomat. Reggel sikerült F.-el úgy összeveszni, hogy a végén otthagytam a metróban, és még azt is mondtam rá, hogy idióta. Annyi mentségem van, hogy valóban produkálta az idiótaság minden tünetét, és nem neki mondtam, hanem csak úgy tényként megjegyeztem magam elé mormogva. A pompás napindítónak köszönhetően aztán minden szembe jövő kollégám megállapította, hogy ramaty a hangulatom vagy hogy ramatyul nézek ki. Ezért inkább bevonultam az irodámba egy nagy kancsó teával, és nem sokkoltam a többieket a sírásra álló ábrázatommal.

De amikor megláttam, hogy hatalmas pelyhekben szakad a hó, jobb kedvre derültem. Azért rossz volt, hogy nem tudok F.-nek küldeni egy sms-t, hogy nézzen ki az ablakon, milyen gyönyörű a hóesés. Aztán felidéztem néhány feminista mantrát, ilyeneket, hogy "erős nő vagyok, engem nem egy férfi határoz meg", így egyrészt jobban lettem, másrészt nem küldtem sms-t F.-nek, hogy sz...ja össze magát. Nagyon szorítottam, hogy kitartson a hó estig. A munkatársaim, akik azon morgolódtak, hogy takaríthatják az autójukat, néztek is rám furcsán, amikor nagy boldogan loholtam ki a kapun, és trappoltam a fehérségben.

Mire hazaértem, besötétedett, a lépcsőházunk hatalmas belső udvarán már hóembert építettek a gyerekek. Gyorsan vízhatlan felszerelést öltöttem, és tettem egy nagy sétát a bolyhossal. A kis utcák a szokásosnál is csendesebbek voltak, csak azt lehetett hallani, ahogy a hó nyikorog a talpam alatt. 

Másokra is hasonló hatással volt a hóesés, mert a park tele volt hógolyózó emberekkel és hóban hempergő kutyákkal. A bolt előtt egy csomó szánkó sorakozott, gondolom minden gyerek kikönyörögte, hogy azzal húzzák őket hazáig. Egyszer eszembe jutott, hogy milyen jó lenne, ha F. itt lenne, de megint arra gondoltam, hogy erős nő vagyok stb., stb., és már nem érdekelt.

Most száradunk a bolyhossal a konvektor előtt, és nézzük a havas fákat az udvaron. És az egész városban nincs más fekete, no nem a Bodri kutya orra hegye, hanem F. sötét lelke.

Becsengetek

Visszahívó sms jön a kisöcsémtől. Visszahívom. Kiabál a telefonba, hogy hívjam fel anyut, mert ő ott áll a kapujuk előtt, de a csengő nem működik, hiába ordibál az utcán, nem jönnek ki a házból, és se az ő, se anyu telefonján nincs egy fillér sem. Hívom anyut, ugyan nyisson már ajtót a fiának. 

Egyébként munkaidő van, dolgoznék, de ne zavarjon senkit, sokkal fontosabb, hogy a nyolcvan kilométerrel távolabb élő családom ügyeit intézzem a távközlési cégek bevonásával. 

Néha azt kívánom, bárcsak a templomlépcsőn találtak volna.

Engedetlen

Keresztlányom iszonyatosan jó csaj. Húgom ma felhívott, hogy a szülői értekezleten mindenki előtt leteremtette a tanítónéni, mert rajzórán az volt a feladat, hogy a gyerekek rajzolják le magukat, és a kislány - egyedül az osztályból - inkább az anyját rajzolta le. Kérte, hogy beszéljek a bűnössel. Nem volt könnyű.

- Mi volt rajzórán ez a keveredés?

- Jaaaaa, le kellett rajzolni magunkat, de én anyát rajzoltam le. De gyönyörűen! (Itt már fojtogatott a nevetés, de próbáltam komoly maradni.)

- Miért?

- Úgy jobbnak láttam. Anyának csodálatos rúzs volt a száján reggel. (Itt már kibukott belőlem a röhögés...)

- Szép lett?

- Aha! Majd megmutatom. Minden testrészét lerajzoltam... Csak egyet nem... (Valahogy sejtettem, mi következik.)

- Mit?

- Hááát... a nuniját... De nem baj, az nem látszik ki a ruhából.

Most komolyan, lehet egy ilyen gyerekre haragudni? Aki, ha "úgy látja jónak", akkor a szép szájú anyját rajzolja le? Legszívesebben mondanám a tanító nénivel, hogy hagyja már a hülye feladatokat, inkább beszélgessen ezzel a kislánnyal, és garantáltan jobb napja lesz. És azt is elmondanám neki, hogy legyen hálás a húgomnak, amiért elég hosszú szoknyában jár, és neki nem kellett látnia egy rajzolt nunit. Akkor ugyan mit mondott volna a szülőin?

Osztozkodás

Elhoztam Cs.-től az autót ma reggel, mert úgy egyeztük meg, hogy a közös vagyonunkat úgy osztjuk el, hogy övé lesz a telek, enyém az autó.

Most neki van egy telke, ahová nem tud mivel kijárni, nekem pedig van egy autóm, amivel nem tudok hová kijárni. 

Ez lehetne a válás meghatározása a szótárban.

Menedék

Amióta ebbe a lakásba költöztünk, alig vagyunk kettesben. Vagy F. valamelyik gyereke alszik itt, vagy az én családtagjaim táboroznak nálunk. És egyre inkább úgy tűnik, hogy az olyan régimódi szokások, hogy az ember néhány nappal előbb bejelenti érkezését, hogy jelzi, ha a megbeszélt időpontnál később állít be vagy egyáltalán nem megy, kimentek a divatból.

Így aztán soha nem tudom, hogy beülhetek-e a fürdőkádba, vagy két perc múlva talpig habfürdősen kell rohannom ajtót nyitni, hogy az előző nap vásárolt joghurtot a hűtőben találom-e vagy valamelyik szállóvendégben.

Én igazán igyekszem, hogy áramoljon a csí, de néha már legszívesebben bombariadót kiáltanék, hogy húzzon innen mindenki.

Tegnapelőtt anyuék jelezték, hogy ma itt alszanak. Tegnap rákérdeztem, igen, jönnek. Mivel nekünk mára koncertjegyünk volt, még este porszívóztam, felhúztam az ágyneműt nekik, kinyitottam a vendégágyat, tettem ki törölközőt. Ma délután hívtam anyut, hogy mikor érkeznek. Közölte, hogy ők már hazamentek, mert korábban végeztek a kórházban, mint ahogy tervezték.

Szuper. Teljesen feleslegesen takarítottam ki. Indokolatlan tisztaság van az egész lakásban.

Női szakasz

Valami nem stimmel. Eddig legalább a próbafülkében nyugta volt az ember lányának, de ez is megváltozott. Ma a H&M-ben egy ötvenes pasast hallgattam, aki a lányának adott divattanácsokat: "Ez a felső úgy néz ki, mint a cigányok szoknyája... És nem is jó a szabása... Ha kismama lennél, jó lenne, hogy eltakarja a hasadat, de neked nincs nagy hasad... Nem, inkább ez a piros blúz legyen, ezt szoknyával és nadrággal is fel tudod venni." Az üzletben pedig egy másik férfi egy barackvirág tunikát ajánlott a feleségének. Mi van? 

Mi történt itt? Az én világomban a férfiak nem tudnak különbséget tenni egy szürke és egy barna nadrág között sem, nemhogy szabásvonalak meg anyagok között. A divatvilágtól ők mindössze annyit várnak, hogy ellássa őket elegendő pamutpólóval és kockás inggel. Ez mikor változott meg?

Van az a dolog, amikor hálát kell adni az Univerzumnak valamiért. Nos, én hálát adok azért, hogy F.-nek még sosem jutott eszébe, hogy el akar jönni velem ruhát vásárolni. 

Füstös

Vajon hogyan lehet tapintatosan elmondani  egy tizenhat éves kölyöknek, hogy hiába kap be a lépcsőházban három bivalyerős mentolos rágót, ezzel csak azt éri el, hogy a körülötte állóknak könnybe lábad a szemük, de mindenki pontosan tudja, hogy bagózott?

Rémült kismacska

Tegnap este halálra rémítettünk a bolyhossal egy kismacskát. A lépcsőház udvarában lakik jó néhány macska, a lakók közösen etetik, és persze közösen nem ivartalaníttatták őket, így aztán van minden színben és méretben. Tegnap rohantam sétálni a kutyával, sötét volt a lépcsőházban, és a kapu előtt azt vettem észre, hogy egy fekete folt van a lépcső előtt a sarokban, és két tágra nyílt szem mered rám. Egy koromfekete kismacska elkezdte felfedezni a világot, mi pedig olyan gyorsan rohantunk le a lépcsőn, hogy már nem volt ideje visszafutni az anyjához. Rettenetesen megijedt, láttam, hogy lepergett előtte a néhány hónapos cicaélet. Megálltam, szóltam neki halkan, rögtön felvidult, és jött volna az ölembe, csak persze a féltékeny bolyhos nem engedte, elkezdett morogni, a macsek pedig elrohant az anyjához. 

Megható volt látni, hogy ennek a kis pöttöm állatnak is önálló egyénisége van, furfangosan, már amennyire tőle telt, rejtőzködött, és amikor látta, hogy nem tud elmenekülni, féltette a kis életét.

Legszívesebben hazahoznám, de reménytelen vállalkozás, az én gyönyörű macskámat is Cs.-nél kellett hagyni, mert ebbe a lakásba nem hozhattuk. Tudom, hogy jó helyen van, de furdal a lelkiismeret, hogy nincs velem. Így aztán jobb, ha távol tartom magam mindenféle aranyos cicától. Azért elkezdtem érdeklődni az ismerősöknél, hogy nem kell-e valakinek egy koromfekete kismacska.   

Szétmegy

Ősi migrénes családból származom, már a nagyanyámat is ágynak döntötte annak idején. Mondjuk a Rákosi korban egy háromgyermekes özvegy nem tehette meg, hogy egy egész napra ágyban marad, ha fáj a feje, de anyuék kiskorukban állítólag látták egyszer, hogy a mama a haját tépi a fájdalomtól a nagyszobában.

A családi hagyománynak köszönhetően gyerekkoromban megszoktuk, hogy havonta egy napig anyánkra nem számíthattunk, mert szegény a lesötétített szobában feküdt két hányás között, vagy hangosan jajgatott a fájdalomtól.

Sajnos én sem úsztam meg, havonta legalább egyszer elkezd görcsölni a jobb szemem mögött, és szép lassan az egész fejem lüktető bombává változik. Nincs gyógyszer, gyógynövény, amit még nem próbáltam. Az összes fájdalomcsillapító akupresszúrás pontot megkerestem már, sőt újakat is találtam, ha esetleg érdekli az ősi gyógyítókat. De a fájdalom csak átmenetileg csökken. Arra sem tudtam rájönni, mi okozza. Eddig a hidegfrontra gyanakodtam, kedden volt is egy kisebb roham, azt hittem, egy időre megúsztam. De tegnap melegfront volt, mégis elkezdett zsibbadni a halántékom délután. A lesötétített szoba adott volt, mert a Középső szalagavatóján múlattam az időt 5-től 9-ig. Mondjuk emeletes látvány voltam rommá fájdalomcsillapítózva, ahogy dörzsölgetem a halántékom, de szerencsére volt még ott hatvan menyasszonyi ruhás meg frakkos gimnazista, akik elterelték rólam a figyelmet.

Éjszaka úgy éreztem, hogy személyesen az én fejemen fúj keresztül a szél, így ma Quarelint reggeliztem. Sokat nem használt, csak akkor csillapodott a fájdalom és a hányinger, ha a lefüggönyözött szobában félig fekve, félig ülve hevertem. Úgy főztem, hogy kicsit sütöttem a húst, ledőltem, kicsit sütöttem a sajtot, ledőltem, kicsit sütöttem a krumplit, ledőltem, kicsit felvágtam a paradicsomot a salátához, ledőltem. Alig bírtam végigülni az ebédet. Sötétedéskor tudtam előbújni a szobából.

Egy szabadnap volt a héten, azt erre használtam. Hát, tudok élni, annyi szent.

Vallatás

Véletlenül meghallottam tegnap délután egy telefonbeszélgetés foszlányait, és kiderült, hogy ma este itt alszik a középső gyerek. Gondoltam, tisztázok F.-el néhány részletet.

- Itt alszik E?
- Igen.
- Itt is vacsorázik?
- Lehet.
- Akkor neki is vegyek hazafelé zsemlét?
- Vehetsz.
- Vasárnap meddig marad?
- Nem tudom.
- De itt ebédel?
- Lehet.
- Neki is csináljak rántott sajtot?
- Csinálhatsz.

Szerintem akkor sem lenne nehezebb dolgom, ha egy többszörösen visszaeső bűnözőből kellene kicsikarnom a vallomást, hogy pontosan hová tüntette a bűntársait meg a rablásból származó milliókat.

Poszttraumás stressz - házhoz szállítva

A Facebook-ot azért hanyagolom, mert többször előfordult már, hogy este kilenckor átpörgettem az oldalamat, és olyan fotók kerültek elém, amelyektől utána nem tudtam elaludni. Földcsuszamlás után földönfutóvá vált, síró emberek, megkínzott állatok, lefejezett holttestek. És hiába tiltottam le azt az ismerősömet, aki küldte, mindig volt valaki, aki jó ötletnek tartotta, hogy sokkoló fotókat osszon meg. Így aztán inkább kerülöm a közösségi oldalt, legfeljebb lemaradok néhány fürdőszobában elkattintott pucsítós fotóról, na bumm. Lassan azonban már az internetes hírportálokat sem nyithatom meg, mert ott is szokássá vált, hogy mindenféle előzetes figyelmeztetés nélkül a képembe vágják a borzalmakat. Tegnap óta már kétszer láttam véletlenül, hogyan halt meg Párizsban egy rendőr. ÉS NEM AKARTAM LÁTNI!

Nem azért, mert rózsaszín szemüvegen át nézem a világot. Nem azért, mert menekülni akarok a valóság elől. Ezért:

"A poszttraumás stressz szindróma kialakulására azokban az esetekben lehet számítani, amikor az ember valamilyen komoly megrázkódtatáson, stresszhatáson esik át. Korábban elsősorban a háborúkat megjárt katonáknál diagnosztizálták. Ma már tudjuk, hogy egy közeli barát vagy családtag halála, vagy súlyos betegsége, válás, szexuális zaklatás vagy erőszak is kiválthat hasonlót. Sőt a terrorcselekmények szemtanúi, természeti katasztrófák túlélői is a poszttraumás stressz tüneteit mutathatják." (forrás: Webbeteg.hu)

Az ugyanis, ha videón látom egy ember halálát, ugyanolyan hatást vált ki, mintha ott lettem volna a helyszínen. Azokkal az emberekkel, akik valami miatt kénytelenek ilyesmit átélni - rendőrökkel, tűzoltókkal, túszokkal -, pszichológus foglalkozik, hogy fel tudják dolgozni mindezt. Azokkal azonban, akik a tévében vagy az interneten látnak ilyen felvételeket, fotókat, nem foglalkozik senki. De a poszttraumás stressz hatásai előbb-utóbb jelentkezni fognak akkor is, ha az illető csak legyint az egészre, és azt állítja, hogy rá nincs hatással az ilyesmi. De, hatással van, a lelki folyamatok ugyanis legyintésekkel nem irányíthatók. 

És nagyon nem örülök annak, hogy agyament szerkesztők miatt a számítógép előtt lassan háborús veterán lesz belőlem.

Ünnepkergetés

Alig múlt el a karácsonyi össznépi agybaj, máris itt az új dili, mégpedig a karácsony utáni depresszió. Tele vannak a női magazinok azzal, hogy így ünnepek után most mindenkinek illik depibe zuhanni. Mert ha nem botlik az ember minden kis téren bögrés-bőrös-kézművesszappanos bódékba, és nem a Jingle Bells üvölt a bevásárlóközpontokban, akkor már vége a világnak, nem tudjuk, mit kezdjünk magunkkal. Olyan cikket is olvastam, amiben kiszámolták, mennyi idő van még Valentin napig.

Én is szeretem a karácsonyt, szívesen díszítek fát, jó volt forralt bort inni és sült kolbászt enni a Vörösmarty téren. De nem vágok eret magamon azért, mert reggelente nem Rudolf húzza a villamost a Deák térig egész évben. Egyszerűen nem értem, miért kell ezt a túlpörgést erőltetni. Jó, tudom, az élet nem állhat abból, hogy az ember esténként műanyagtányérból lapátolja a paprikás krumplit a tévé előtt, de azért az is túlzás, hogy minden egyes napunkat ugrólépésben, harsányan kacagva, tűzijáték közepette kell tölteni.

Márpedig azt látom, hogy egyre nagyobb a nyomás, hogy olyan életet éljünk, mintha összevágták volna a Szex és New York és a Modern család legizgalmasabb jeleneteit. Nálunk a munkahelyen szabályos mesemondó verseny megy hétfőnként az étkezőben, hogy kinek volt tutibb a hétvégéje. Aki nem volt bábelőadáson, cirkuszban, kirándulni, annak semmit sem ér az élete. Kíváncsi vagyok, mikor lesz elvárás hétvégente minimum egy párizsi kiruccanás vagy egy ejtőernyős ugrás. De könyörgöm, kinek van erre energiája?

Miért nem lehet így ünnepek után pihenni egy kicsit? Nem főzni, nem vásárolni, nem vendégeskedni, nem pörögni. Csak ülni nyugiban, amíg kipiheni a testünk és az idegrendszerünk a bejglit és a családi összejöveteleket. Hogy aztán újult erővel vethessük bele magunkat a Valentin napi fújamerikaiünnep-nehogymáregyszálvirágotnebírjki közös őrületbe.

Lazítás

Az idei évre kitűzött céljaim közül egyet már el is értem. Megszereztem a frissítő és relaxáló masszőr bizonyítványt. Tíz évvel ezelőtt már elvégeztem egy ilyen tanfolyamot, és masszíroztam is évekig, aztán valahogy elkopott. 

Szeretném ismét visszahozni az életembe, de mégsem akartam csak úgy nekiesni, ezért, hogy felfrissítsem az ismereteimet, ismét elvégeztem a tanfolyamot. Szuper volt kicsit feltöltődni, új fogásokat tanulni. Most felajánlom a barátaimnak, ismerőseimnek, hogy ismét jöhetnek masszíroztatni. 

Mondjuk, valamilyen relaxáló kezelésben saját magamat is részesítenem kellene a jövőben. Szokásomhoz híven most is rongyosra téptem a saját idegeimet a tanfolyam ideje alatt. A történet még tavaly kezdődött, megkaptuk az elméleti anyagot, amiből most hétvégén kellett vizsgázni. Az egész karácsonyi szünetben a tételeket tanultam, de már elmebeteg szinten. Bár tudtam, hogy készültem, állandóan lelkifurdalásom volt, hogy gyűrhettem volna még jobban az anyagot, tanulhattam volna többet. Félájult voltam a félelemtől, hogy megbukom. Így utólag már nem is értem, hogyan tudok ennyire meggárgyulni. Lehetett volna kellemesebb is a karácsonyi időszak, pihenhettem volna többet, lazíthattam volna kicsit, ha reális szinten tudtam volna tartani a parát.

A vezetés gyakorlására és az angoltanulásra ki kell találnom valami jó módszert, mert annak, hogy ezekkel is szétszadizom magam, nincs sok értelme. Meg kell tanulnom, hogy az elég jó, az pont jó. Nem tudom, hogyan megy majd...

Vissza- és előre tekintés

2014 legnagyobb eredménye számomra, hogy megírtam a diplomamunkámat, olyanra, amilyenre szerettem volna, megvédtem és bezsebeltem mindezért az ötöst. Nagy változásokat is hozott ez az év, új, nagyon szuper munkakörbe kerültem, elköltöztem Cs.-től, összeköltöztem F.-el. Összességében jó év volt, soha ne legyen rosszabb!

2015-ben lesznek nagy feladataim:

- helytállni a munkahelyemen az új felállásban is

- megtanulni rendesen autót vezetni

- megtanulni rendesen angolul

- leadni 6 kilót
- visszahozni a masszírozást az életembe
- sokat fényképezni a nagy géppel is

Van, amit magamért kell megtennem:

- elmenni egy balatoni bringás barangolásra a bolyhossal

- elmenni egy külföldi utazásra F.-el

És a legfontosabb, hogy megszeressem azt a nőt, aki vagyok. Hogy ezt meditálva, jógázva, biciklizve vagy fejen állva tudom elérni, azt még nem tudom, de kipróbálok néhány módszert idén.