Együtt vagy külön?

Annyit kérdezgetik tőlem, hogy F miért nem jön velem a birtokra, hogy időnként felmerül bennem: lehet, hogy túl keveset vagyunk együtt? 

A miértre egyébként az a válasz, hogy azért, mert nem szeret kertezni. A szüleinek is volt telke a Pilisben, és mindig utált ott lenni. Soha egy szóval sem ígérte, hogy velem jön. Én viszont szeretek kertezni, és nem akarok lemondani erről. F bringázni szeret, hétvégente száz-százötven-kétszáz kilométeres túrákat tesz. Én is szeretek kerekezni, de inkább csak a ház körül, ilyen távokat nem bírnék, és őszintén szólva eszem ágában sincs a tűző napon úgy tekerni, hogy szakadjon rólam a víz. 

Így aztán az lett a menet, hogy én minden második szombaton lemegyek a birtokra, F pedig elmegy bringázni. Ő késő este ér haza, én másnap kora délután. Nekünk jó így, de a körülöttünk élők mindig szörnyülködnek, hogy külön utakon járunk. Mindig ilyeneket hallgatok a rokonoktól meg a barátainktól, hogy miért hagyom, hogy F egyedül menjen Svájcba, miért nem megyek vele a Mátrába, amikor a gyerekeit viszi oda az őszi szünetben. És hiába mondom, hogy azért, mert tavaly már voltam Svájcban, és kiderült, hogy nem csípem F haverját, akihez vendégségbe megy, és nem akarok feszengeni, és nyáron megyünk a gyerekekkel a Bükkbe, és nagyon aranyosak, de elég a nagy családi boldogságból nekem annyi, nem igazán elégedettek a válasszal.

Lehet, hogy szingliagyam van, de nekem szükségem van olyan napokra, amikor mehetek a saját dolgaim után. Amikor például ruhát vásárolok, a hátam közepére sem hiányzik más. Én nem igénylem, hogy valaki fetrengjen a Zarában a kanapén, amíg próbálok, és kérdezgesse, hogy na, nem mutatod meg? Nem.

Tényleg, most is itt ülök a gép előtt egyedül. Át is megyek F-hez, megkérdezem tőle, nem töltünk-e túl kevés időt együtt. Ez milyen jó közös program, nem?

Piacozás

A hétvége egyik legjobb része, amikor kimegyek a piacra. Nincs bajom a bevásárlóközpontokkal, éljen és virágozzon a globalizáció, de annál nincs jobb, mint amikor az ember órákon át bolyonghat a füstöltsonka- és lángosszagú piacon, és válogathat a jobbnál jobb ételek között.

Ma vettem zsenge spárgát, olyan vékonyat, mint a ceruza, ez masnitésztával nagyon finom lesz. És kaptam hatalmas szemű, majdnem bordó színű epret, aminek olyan illata volt, hogy alig bírtam megállni, hogy fel ne faljam már útközben. Persze nincs belőle már egy szem sem...

Megint cipel

Én valamelyik előző életemben valószínűleg agyoncsaptam egy teherhordót, vagy nem tudom mi lehet, de ma megint úgy alakult, hogy négy műanyag széket cipeltem egy villamosmegállónyi hosszon. 

A Jófogáson találtam négy új állapotban lévő műanyag széket fillérekért. Megbeszéltem a hölggyel, hogy ma este elmegyek értük. Gondoltam, hazaugrom, beülök a kocsiba és átmegyek hozzá. Igen, csakhogy miután ma munka után felültem a villamosra, telefonált a főnököm, hogy menjek vissza gyorsan, mert a jogi igazgatóság felébredt, és egy nagyon fontos szerződést most akarnak átnézni. 

Így aztán egy órával később tudtam elindulni bentről, mint ahogy terveztem. Ráadásul a telefonom, vagy  a netem, nem tudom, lebénult, és képtelen voltam felhívni az eladót, hogy késni fogok, ezért nem mertem hazamenni az autóért, hanem egyenesen odamentem. Negyed óra késéssel érkeztem meg, a hölgynek pedig el kellett mennie otthonról, és bár felajánlotta, hogy visszamehetek később, egyszerűbbnek találtam, ha hónom alá csapom a székeket és hazagyalogolok. 

Szuper látvány lehettem, ahogy csiniruhában, csinitáskával, lakkozott körmökkel tipegek az úton és cipelek négy széket. Nem számít, ha minden kötél szakad, rakodómunkásnak még elmehetek, úgy érzem.

Lánybuli

Semmi nem úgy alakult, ahogy elterveztem, az eső elmosta a hétvégi kertben heverészést. Egy kicsit azért lementem a birtokra, és nem bántam meg, mert nagyon jót bandáztam a keresztlányommal.

Este elmentünk sétálni a faluba, és ezt a gyönyörű rózsát találtuk egy kapuban:

A gyerekszobában aludtam, és éjfél után, az apai tiltás ellenére, átjött hozzám a matracra aludni. Mentségemre, álmomból riasztott fel, hogy megkérdezze, megengedem-e, és abban a pillanatban az is megengedtem volna, hogy felgyújtsa a házat. De egyrészt reggel visszacsempésztem az ágyába, még mielőtt a szülei rájöttek volna az elkóborlására, másrészt nem könnyű nemet mondani egy olyan hálótársnak, aki úgy alszik, hogy közben átölel a kis karjával.

Reggel pedig játszottunk hercegnős memóriajátékot - persze, laposra vert. És a végén azt mondta, nagyon szeret nálam lenni a kertben, mert nálam lehet cigánykerekezni. Ennyi előnye van annak, hogy a virágjaim eddig még nem dugták ki a fejüket.

Bicepsz

Vajon ki az, aki autó és férfi nélkül megy rózsának való földet és marhatrágyát vásárolni? Igen, jó tipp, én.

Gondoltam, nem lehet húsz liter föld nagyon nehéz, és tulajdonképpen csak a villamosmegállóig kell elcipelni, alig pár métert. A barkácsáruházban persze már rájöttem, hogy ez nem ilyen egyszerű, de akkor már nem volt visszaút, holnap korán reggel megyek a birtokra, útközben már nem tudok vásárolni, úgyhogy nem volt más választásom, nagy nehezen belódítottam a zsákokat a kosárba és irány a pénztár. 

A kijáratnál aztán előszedtem két nagy IKEA táskát és beletuszkoltam a földet meg a trágyát. A csomagokat feldobtam a vállaimra, aztán irány a villamos. Amikor leszálltam, két idősebb szaki lesegítette a csomagjaimat. Az egyik jó nagyot füttyentett, amikor megemelte a szatyrot, ennyit mondott: "Hát, kislány, nem szeretnék sallert kapni magától." 

Nos, ehhez tartsa magát mindenki.

Elkapott...

Kicsit túlpörögtem, azt hiszem. Amióta megvan a birtok, egész nap kertészeti honlapokat nézek, virágmagokat, palántákat vásárolok, különböző blogokat bújok, hátha találok valami használható tippet arról, milyen földet, elhelyezést szeret a lonc, az orgona, melyik növényből lesz szép sövény.

Közben a húgomék is rengeteget dolgoznak lent, a sógorom kiszivattyúzta a kutamat, megmetszette a gyümölcsfákat, a hugicám locsolgatja a növényeimet. 

Jaj, nagyon várom már, hogy csak feküdhessek a nyugágyban, és aludhassak a cseresznyefa árnyékában.

Tapsvihar

Az utókor számára szeretném megörökíteni, hogy szombaton egyedül levittem az autót a birtokra, és vasárnap haza is hoztam.

Kis lépés ez az emberiségnek, de nagy lépés nekem!

Új szomszéd

Rámrepültek a telekszomszédok. Kihasználtam a jó időt, gondoltam, elkezdem végre terjeszteni a fehér herét, és kiszabadítom a nemrég talált epret és ribizlit. Ehhez viszont az kellett, hogy puszta kézzel tépjem ki a gazt több mint száz négyzetméteren. 

A szomszédaim pedig ezt az időt találták megfelelőnek arra, hogy bemutatkozzanak, és feltérképezzék a magánéletemet. Így aztán amikor éppen térdelve küzdöttem a tarackokkal, húsz percenként fel kellett tápászkodnom, leverni a földet a kezemről, odamenni a kerítéshez, kezet fogni, és válaszolni olyan kérdésekre, hogy mit akarok csinálni a telken, mit tervezek a házzal, hol a férjem. 

Szégyellem nagyon (na jó, annyira nagyon azért nem), de én megőrülök ettől a szájtépéstől. Ha nyernék a lottón, akkor két méteres kő- vagy fakerítéssel venném körbe az egész birtokot., hogy csak akkor kelljen beszélgetnem az emberekkel, ha én is akarok. Akkor majd kiülnék a kapu elé és pletykálnék kicsit. Aztán visszaspuriznék a jó magas kerítésem mögé.

Nincs semmi bajom a szomszédokkal, csak panellányként megszoktam, hogy ha egyszer becsukom a bejárati ajtót, akkor magam lehetek. Hát itt aztán nem. 

Épp az utcai kerítéshez ültettük a húgommal az orgonákat, amikor előpattant a szemközti házban lakó asszony, és a kezünkbe nyomott egy virágos, szerencsétlen kis fát, hogy ültessük el. Annyira meglepődtünk, hogy betettük az egyik orgonának ásott gödörbe. Amikor a szomszédasszony elviharzott, kitört belőlünk a röhögés, potyogtak a könnyeink. Ezentúl, ha csak meglátom majd az orgonák között a kis fát, mindig eszembe jut, ahogy vonszolta szegényt a nő át az utcán.

Ajándék

A növények nem hatódtak meg az én grandiózus elképzeléseimtől, és nyoma sincs dúsan leomló loncindáknak, illatozó szegfűligeteknek és szertefutó ternyéknek. A virágoskertemben néhány virág kókadozik csupán. A hugicámat naponta nyaggatom, hogy ugye megerednek végre, ugye lesz szép kertem. 

Gondolom kezd az agyára menni a nyávogásom, de olyan aranyos volt, hogy anyák napjára és névnapomra ültetett néhány virágot az ágyásomba. Annyira szeretem!

Romantikus délután

Hazafelé eszembe jutott, hogy összefuthatnánk az Aldiban F-el. Felhívtam, megkérdeztem, hol van, mondta, hogy már a boltban. Kérdeztem, megvár-e. Meg. Körülbelül ilyen stílusban. Ebből már gyanakodhattam volna, hogy okos lenne menekülni.

Találkoztunk, puszi, puszi, aztán itt vége is volt a jó résznek. Próbáltam volna vásárolni, de elég nehéz az embernek úgy összeszedni a gondolatait, hogy közben valaki vokálozik a háta mögött: Spárga, az meg mi? Minek még zabpehely, még van otthon. Mi az, hogy a kisszeműből, ez meg nagyszemű? Még van otthon vaj, felesleges venni. Mi az, hogy a spárgához kell? Szerintem van otthon, de mindegy. Minek étcsokis mazsola? 

Mire a pénztárhoz értünk, már lezsibbadt az agyam. Ott aztán nem találtam a cetlit, amire felírtam a Böske jegy kódját. Idegesen kotorászom a pénztárcában, a mögöttem állók toporognak, a pénztáros nézi a kezemet, ami persze nem segít a keresgélésben, erre odalép F, és jó hangosan megkérdezi, mit nem találok. 

És hirtelen bevillan, miért is nem jut eszembe gyakrabban, hogy együtt vásároljunk.