Együtt vagy külön?

Annyit kérdezgetik tőlem, hogy F miért nem jön velem a birtokra, hogy időnként felmerül bennem: lehet, hogy túl keveset vagyunk együtt? 

A miértre egyébként az a válasz, hogy azért, mert nem szeret kertezni. A szüleinek is volt telke a Pilisben, és mindig utált ott lenni. Soha egy szóval sem ígérte, hogy velem jön. Én viszont szeretek kertezni, és nem akarok lemondani erről. F bringázni szeret, hétvégente száz-százötven-kétszáz kilométeres túrákat tesz. Én is szeretek kerekezni, de inkább csak a ház körül, ilyen távokat nem bírnék, és őszintén szólva eszem ágában sincs a tűző napon úgy tekerni, hogy szakadjon rólam a víz. 

Így aztán az lett a menet, hogy én minden második szombaton lemegyek a birtokra, F pedig elmegy bringázni. Ő késő este ér haza, én másnap kora délután. Nekünk jó így, de a körülöttünk élők mindig szörnyülködnek, hogy külön utakon járunk. Mindig ilyeneket hallgatok a rokonoktól meg a barátainktól, hogy miért hagyom, hogy F egyedül menjen Svájcba, miért nem megyek vele a Mátrába, amikor a gyerekeit viszi oda az őszi szünetben. És hiába mondom, hogy azért, mert tavaly már voltam Svájcban, és kiderült, hogy nem csípem F haverját, akihez vendégségbe megy, és nem akarok feszengeni, és nyáron megyünk a gyerekekkel a Bükkbe, és nagyon aranyosak, de elég a nagy családi boldogságból nekem annyi, nem igazán elégedettek a válasszal.

Lehet, hogy szingliagyam van, de nekem szükségem van olyan napokra, amikor mehetek a saját dolgaim után. Amikor például ruhát vásárolok, a hátam közepére sem hiányzik más. Én nem igénylem, hogy valaki fetrengjen a Zarában a kanapén, amíg próbálok, és kérdezgesse, hogy na, nem mutatod meg? Nem.

Tényleg, most is itt ülök a gép előtt egyedül. Át is megyek F-hez, megkérdezem tőle, nem töltünk-e túl kevés időt együtt. Ez milyen jó közös program, nem?