Hazafelé eszembe jutott, hogy összefuthatnánk az Aldiban F-el. Felhívtam, megkérdeztem, hol van, mondta, hogy már a boltban. Kérdeztem, megvár-e. Meg. Körülbelül ilyen stílusban. Ebből már gyanakodhattam volna, hogy okos lenne menekülni.
Találkoztunk, puszi, puszi, aztán itt vége is volt a jó résznek. Próbáltam volna vásárolni, de elég nehéz az embernek úgy összeszedni a gondolatait, hogy közben valaki vokálozik a háta mögött: Spárga, az meg mi? Minek még zabpehely, még van otthon. Mi az, hogy a kisszeműből, ez meg nagyszemű? Még van otthon vaj, felesleges venni. Mi az, hogy a spárgához kell? Szerintem van otthon, de mindegy. Minek étcsokis mazsola?
Mire a pénztárhoz értünk, már lezsibbadt az agyam. Ott aztán nem találtam a cetlit, amire felírtam a Böske jegy kódját. Idegesen kotorászom a pénztárcában, a mögöttem állók toporognak, a pénztáros nézi a kezemet, ami persze nem segít a keresgélésben, erre odalép F, és jó hangosan megkérdezi, mit nem találok.
És hirtelen bevillan, miért is nem jut eszembe gyakrabban, hogy együtt vásároljunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése