Mit is akarok?

Felhívott Cs, hogy kölcsönadnám-e a kisautót a hétvégére, mert a barátnőjével és a haverjaival elmennének Kapolcsra, Kiscsillag koncertre. Mondtam, hogy persze, jöjjenek érte, vigyék. 

Aztán szombaton reggel megjelent Cs hátizsákkal, hálózsákkal, a régi mozdulattal pattintotta a Kispál kazettát a magnóba, és elhajtott. Én pedig mérhetetlenül dühös lettem. Mert én nem megyek Kapolcsra. Mert nem hallom a Kiscsillagot. Mert nem autózom a Balaton partján. Mire felértem a lakásba, már a sírás szélén voltam. 

Csináltam egy rózsaszín limonádét (málnaszörp és citromlé), és a hideg italtól kitisztult a fejem. Ki is gátolt meg abban, hogy Kapolcsra menjek? Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy éjfélkor Kiscsillag koncerten ücsörögjek. A barátnőm felajánlotta, hogy bármikor aludhatunk náluk Almádiban, ha hívtam volna, szerintem Kapolcsra is eljött volna velem. Akkor most mi a k.... anyám bajom is van? tettem fel a jogos kérdést magamnak. És válaszoltam is rá: semmi. Még szerencse, hogy nem pms időszakban vagyok, mert akkor egész hétvégén hangosan bömböltem volna a kanapén.

Így viszont folytattam a szombatot, ahogy elterveztem, és piacoztam, heverésztem, dinnyét ettem, olvastam, aludtam, filmet néztem. Nem tudom miért, de én nagyon igénylem, hogy legyen időnként olyan hétvégi nap, amikor nincs kötött program, nem kell időre menni sehová, lehet fetrengeni az ágyon órákig. Végülis a húgomékkal egész héten jöttünk-mentünk, lehet, hogy az merített ki kicsit. 

Most tulajdonképpen kipihentem a pihenést.

Körkép

Szeretem az e-könyveket, jó, hogy ha elutazom, egy egész könyvtárat magammal vihetek, és ha befejezem vagy éppen megunom, amit éppen olvasok, akkor kereshetek mást. Kiváló könnyedebb olvasmányokhoz. 

Az igazi kedvenceket azonban mindig megveszem nyomtatott formában. Mivel smucig vagyok, általában használtan vagy vásárokon negyedáron szerzem be ezeket a könyveket. 

Az egyik polcom a kommunikációs szakkönyvekkel van tele, előfordul, hogy egy-egy szakmai kérdés miatt érdemes visszamenni az alapokig, és átlapozni egyiket-másikat.

A másik fontos kupac a pszichológiai könyveké, az utóbbi időben főként a pozitív pszichológiával foglalkozó munkákat szedtem össze. Általában neten beleolvasok az újdonságokba, vagy a könyvkölcsönzőből elhozom, és ha tényleg olyan, amit érdemes később is elővenni, akkor megveszem.

Ott vannak még a régi-régi kedvenceim, amelyeket gyerekkorom óta minden évben újra és újra elolvasok: a Tüskevár, a Téli berek, Az elvarázsolt egérkisasszony, a Kincskereső kisködmön. Ide tartoznak a Bächer Iván és a Vámos Miklós könyvek, valamint a József Attila kötet. 

És ami már-már mániává nőtte ki magát, az a novelláskötet-gyűjtemény. Szinte az összes Körképet összeszedtem a 60-as évektől, aztán valahol a 2000-es évek közepén megszakadt a sor, nem találtam későbbi könyveket a megszokott helyeimen. Azért jók ezek, mert ha felütök egy-egy könyvet, rögtön abba az évbe repülhetek, amikor kiadták azt. Nagyon furcsa átélni, hogy mi foglalkoztatta az írókat akkor, amikor én első osztályos voltam, vagy még meg sem születtem. A későbbi novellákban pedig már vannak ismerős mozzanatok, újra lehet élni például a rendszerváltás éveit.

Tegnap nagy szerencse ért, mert belebotlottam egy olyan könyvesboltba, ahol fillérekért kínáltak új könyveket. Megláttam egy szerelmes ponyvát 300 forintért, gondoltam, ennyiért bőven megéri. És ahogy keresgéltem a polcokon, egyszer csak a kezembe akadt egy 2011-es Körkép. Mellette a 2012-es. Majd a 2013-as. és a 2014-es. Az újabbak 200, a két régebbi 99 forintért.

Olyan sebesen kapkodtam össze és fizettem ki a könyveket, mint aki attól fél, hogy valaki mindjárt közli vele, hogy bocs, tévedésről van szó. 

Most aztán itt sorakoznak az ágyam mellett, és hol az egyikből, hol a másikból olvasok egy-egy novellát. Komolyan, úgy érzem, mintha nyertem volna a tombolán!

Nyaraltunk

Vasárnap jött hozzám a hugicám és a keresztlányom. Vettem ki szabit, így aztán miénk volt négy nap. Sütiztünk, megnéztük a moziban a Jégkorszakot, állatkerteztünk, tollasoztunk, rollereztünk egy régi, rokkant, kiskerekű rollerrel. Esténként volt chips, sörözés, ágyban vihorászás, Férjek gyöngye. 

A mai napot elmosta az eső, bosszúból palacsintáztunk, aztán nekik haza kellett menni. Most tök üres és néma a lakás.

Vérfagyasztás

Voltunk ma az Állatkertben. A legfélelmetesebb élményem az volt, amikor beléptem a Lepkeházba, hogy szóljak a keresztlányomnak, hogy azonnal jöjjön ki onnan, és elindult felém egy alávaló, megátalkodott, támadó szándékú pillangó. 

És sajnos vannak emberek, akik nem értik, miért rohan ki valaki a Lepkeházból áááááááááááááááááááá-t üvöltve.

Kényelmesen hátradőlsz...

Én eddig is próbáltam meditálni, de tényleg. Nem én tehetek arról, hogy meditációs gyakorlat felmondására csak olyan pasikat kérnek fel, akiknek olyan hangjuk van, amitől kiráz a hideg. 

De komolyan, ki tudja elengedni magát akkor, amikor egy szatír susmorog a fülébe erőltetetten kedveskedő, selymes hangon? 

Ezentúl azonban egészen más lesz, mert találtam egy meditációs felvételt, amelyen a Mentalista magyar hangja beszél. 

Akkor én most hátradőlök és hagyom, hogy egy pasas rádumáljon valamire.

Kisebb, nagyobb vagy egyenlő?

Nem akarok bocsánatot kérni azért, mert vannak önálló döntéseim. Pedig gyakran érzem úgy, hogy ezt várják tőlem. 

Mert van saját bankszámlám, mert engedély! nélkül veszek kertet magamnak. Mert amikor szerettem volna egy kutyát, akkor szereztem egyet, és eszembe sem jutott, hogy megkérdezzem a zuramat, hogy megengedi-e. Mert amikor hasznosnak láttam elvégezni egy főiskolát, akkor beiratkoztam, és eszembe sem jutott megkérdezni a zuramat, hogy szabad-e. 

Nem igaz, hogy nem alkalmazkodom senkihez. Hatkor felkelek, hogy kétcentis kockákra vágjak egy kiló marhahúst, és gulyáslevest ehessen a család ebédre. Fülhallgatóval nézem a filmet, hogy a párom nyugodtan aludhasson. 

Az sem igaz, hogy nem tisztelem a férfiakat. Komolyan veszem a mondandójukat, tiszteletben tartom a céljaikat, támogatom az erőfeszítéseiket. De nem kérek engedélyt egyikőjüktől sem, ha szeretnék valamit. 

Nem mondom, hogy néha nem csábulok el, nem szeretnék hátra dőlni, és hagyni, hogy más döntse el helyettem, hogy mi legyen a program hétvégén, hogy honnan legyen pénz a villanyszámlára, melyik szerelő javítsa meg az autó riasztóját. De csak ideig-óráig vágyom erre, mert tudom, hogy nem viselem el, ha más dönt az életemről.

És ha mindezért egy férfi azt mondja, hogy kisebbrendűségi érzése van mellettem, akkor valószínűleg kisebb is.

Miniszabi

Nem szeretném elfelejteni, ezért gyorsan itt megörökítem, hogy milyen jó volt a Balatonnál:

Palacsinta

Tudok palacsintát sütni! Ez csak azért nagy dolog, mert eddig azt hittem, hogy nem tudok. Anyukám utált sütni, gyerekkoromban ha háromszor rávette magát, akkor sokat mondok. A nagymamám nagyüzemben gyártotta, de sosem mutatta meg, hogyan készül, mindig kizavart minket a konyhából, mert félt, hogy felrobban a gázpalack. Így aztán úgy lettem felnőtt, hogy gőzöm sem volt, hogyan készül a palacsinta.

Amikor Cs-vel éltem, egyszer elkezdtem bekeverni a tésztát, de anyósom kikapta a kezemből a tálat, amikor kérdeztem, hogy szerinte jó-e a sűrűség, és ő fejezte be, aztán már ha csak szóba került a palacsinta, rohant a konyhába, nehogy én előbb érjek oda. F lányai palacsintaguruk, feldobva fordítják meg a tésztát, úgyhogy nem akartam velük versenyre kelni.

Ma viszont olyan sz.. hideg idő van, hogy kívántam valami finom meleg édességet. Mivel a szakadó esőben még ki sem lehet ülni a Római partra valamelyik büfébe, így nekiálltam én magam. Találtam a neten egy szuper receptet, és isteni ruganyos, finom palacsintákat sütöttem.

Most F is, én is kómában fekszünk.

Munkamánia?

Kivettem egy nap szabadságot, és elmentünk a Balatonhoz kicsit csavarogni. Hazafelé a vonaton F olyan fotót készített rólam, hogy éppen telefonálok, a céges mobilon pedig az e-mailjeimet nézem. Azt mondta, hogy nem ártana kicsit leállni, mert az, hogy egyszerre válaszolok munkahelyi levelekre, beszélek a húgommal és nyaralok, az szerinte kicsit sok. 

Nem tudom. Értem, látom, hogy mindenhonnan az jön, hogy slow meg lazaság. Az én munkahelyemen viszont az a szokás, hogy a vezetők munkaidőn kívül is ránéznek a leveleikre. És ha nem tudnék egyszerre két-három ügyet intézni, akkor soha nem végeznék a feladataimmal. 

Akkor most mi legyen?