Felhívott Cs, hogy kölcsönadnám-e a kisautót a hétvégére, mert a barátnőjével és a haverjaival elmennének Kapolcsra, Kiscsillag koncertre. Mondtam, hogy persze, jöjjenek érte, vigyék.
Aztán szombaton reggel megjelent Cs hátizsákkal, hálózsákkal, a régi mozdulattal pattintotta a Kispál kazettát a magnóba, és elhajtott. Én pedig mérhetetlenül dühös lettem. Mert én nem megyek Kapolcsra. Mert nem hallom a Kiscsillagot. Mert nem autózom a Balaton partján. Mire felértem a lakásba, már a sírás szélén voltam.
Csináltam egy rózsaszín limonádét (málnaszörp és citromlé), és a hideg italtól kitisztult a fejem. Ki is gátolt meg abban, hogy Kapolcsra menjek? Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy éjfélkor Kiscsillag koncerten ücsörögjek. A barátnőm felajánlotta, hogy bármikor aludhatunk náluk Almádiban, ha hívtam volna, szerintem Kapolcsra is eljött volna velem. Akkor most mi a k.... anyám bajom is van? tettem fel a jogos kérdést magamnak. És válaszoltam is rá: semmi. Még szerencse, hogy nem pms időszakban vagyok, mert akkor egész hétvégén hangosan bömböltem volna a kanapén.
Így viszont folytattam a szombatot, ahogy elterveztem, és piacoztam, heverésztem, dinnyét ettem, olvastam, aludtam, filmet néztem. Nem tudom miért, de én nagyon igénylem, hogy legyen időnként olyan hétvégi nap, amikor nincs kötött program, nem kell időre menni sehová, lehet fetrengeni az ágyon órákig. Végülis a húgomékkal egész héten jöttünk-mentünk, lehet, hogy az merített ki kicsit.
Most tulajdonképpen kipihentem a pihenést.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése