Beiktattunk egy esti bringázást. Csalinkáztunk a Kopaszi gáton, aztán a Szabadság híd felé vettük az irányt. Én kértem, mert amióta nem megy rajta a villamos, nem voltam arra, metróval járok dolgozni. A neten rengeteg jó fotót látni, ahogy ücsörögnek az emberek a pilléreken, táboroznak a járdán. A Bálnát is én akartam megnézni, mindenhol azt olvasom, hogy szuper kiülős helyek nyíltak ott.
Tényleg hangulatos volt, a hídon van egy kicsi káosz, azért bringával figyelni kell, nehogy az ember áthajtson egy-két zenét szolgáltató laptopon vagy éppen egy piknikező kinyújtott lábán, de ez belefér, nekem a régi-régi Szigeteket juttatta eszembe.
A Bálnánál is jó helyek vannak, jó ötlet volt nyugágyakat tenni a teraszokra, és a Duna perti sétányra kitett hatalmas műanyag ülőkék is szuperek.
Amit viszont nem értek, hogy az emberek hogyan tudnak ilyen mocsokban létezni. Nem vagyok Borsószem hercegkisasszony, szeretek kempingezni, alszom autóban, ha úgy alakul, nem rettenek meg egy kerti buditól, de az kiakasztott, hogy a hídon a mocskos girosos nejlonok meg ételmaradékok között fetrengtek a népek. Az meg kifejezetten idegesítene, ha egy ezrest kifizetnék egy limonádéért, és a nyugágyamtól két méterre egy kuka díszelegne, amiből kifolyik a szemét. Azt sem értem, hogy másoknak nincs szaglásuk? Ahogy lekanyarodtunk a hídról, a pesti oldalon egészen a Boráros térig bűzlött a kerékpárút környéke.
Szerencsére a Boráros tér után, ahol nem sokan járnak a sétányon, sokat javult a helyzet, a Nemzeti Színház és MÜPA környéke már elfogadható volt, ücsörögtünk a színház előtti fura tónál, aztán a Rákóczi hídról szép naplementés, hajós fotókat csináltunk, és hazatekertünk a kedvenc utamon a vasúti töltés mellett.
Menőség ide-oda, azért nem tudok kibújni a bőrömből, én azokat a helyeket szeretem ebben a városban, ahol kevesen vannak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése