2021. március 30., kedd

Méregtelenítés

 A coach és a tréner tanfolyam miatt rengeteg pszichológia témájú könyvet, tanulmányt, cikket olvasok, és bevallom, sokat segít, hogy ne érezzem úgy, hogy az emberiség valahol megérett a pusztulásra... 
 Ma éppen azok a videók kerültek a szemem elé, ahol egyes nagyonhülyék apró bizgentyűket találnak a maszkjukban. Komolyan, azokban a napokban, amikor naponta 220 ember hal meg a fertőző betegség miatt, még mindig azon vekengenek, hogy nem akarnak maszkot hordani. És tüntetést akarnak szervezni a maszkhordás ellen. 

 Olvastam, hogy van klímaszorongás, hát bennem kezd kialakulni egy katasztrófaszorongás. Eddig valahogy az volt bennem, hogy ha megint lenne egy természeti katasztrófa, akkor van már annyira fejlett a világ, hogy összeszedetten, normálisan úrrá lennénk rajta. De az elmúlt egy évben nem ezt látom, hanem, hogy felnőtt emberek elkényeztetett, öntörvényű, hisztis hülyegyerekként viselkednek. És nem arról beszélek, hogy az ember nem vakon hajtja végre a központi döntéseket, mert nyilván azok között hülyeség is lehet, hanem arról, amikor valaki pl. először megosztja, hogy a maszktól légszomja lesz, aztán, hogy a szabadságát veszélyezteti, aztán, hogy féreg van benne. 

 Ilyenkor jót tesz a lelkemnek, hogy tulajdonképpen egy csomó pszichológiai hárítás eredménye, hogy ennyi sületlenséget hordanak össze emberek a járvány kapcsán. Van, akit a pánik, van akit a szorongás feszít, és kell valami menekülő út. És lehet, hogy az éppen egy összeesküvés-elmélet, vagy egy félreértelmezett mini szabadságharc, amely a szabályok elutasításában nyilvánul meg. Remélem, hogy az egészségügyi dolgozók mindezekkel valamennyire tisztában vannak, mert nagyon dühítő és lelkileg romboló lehet arról olvasni, hogy aki egészséges, meg ülhet biztonságban a maga kis kuckójában, nem akar maszkot hordani, ők meg éjjel nappal súlyos betegek és haldoklók között kell helytállniuk már egy éve. 

 Már nagyon sokszor bebizonyosodott, hogy jelentősen csökkentenem kell minden ostobaságok forrásának, a Facebooknak a böngészését. Kikapcsoltam az értesítéseket, ooooohhhhhmmmm...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Miért?

 Én csak azt szeretném kérdezni az Élettől vagy tulajdonképpen már bárkitől, aki tudja a választ, hogy miért nem tudnak az emberek egyszerűe...