Azért néha a f-sz kivan tőlem. Már bocs.
Évek óta szeretnék egy saját kertet. Cs-vel volt telkünk, szerettem is, jó napokat töltöttünk ott, de azért nem volt könnyű közösködni egy olyan pasival, akiben egy handlé vére folyt.
Gyakran vágtam a fejéhez, hogy fizetem az adót, nyírom a füvet, vásárolom a medencét, a kerti széket, a napernyőt, ő meg a virágágyás kellős közepébe pakolja az ócskavasat, tivornyázik a haverjaival a faházban és egyébként is tesz az egészre.
Az osztozkodáskor övé lett a telek, nekem pedig két év után elkezdett hiányozni. Még a nyűglődésekkel együtt is.
Gyakran eszembe jutott, milyen jó lenne kiültetni a hagymásokat, elszórni a szegfű magját, feküdni a függőágyban egész délután a virágillatú kertben, este pedig szalonnát sütni.
Feltúrtam az internetet, keresgéltem a telkeket, de csillagászati áron kínálnak zsebkendőnyi földeket. Néhány hete azonban a hugicám talált egy kertet tőlük két utcányira, ráadásul annyira olcsón, hogy el sem hiszem. Beszéltem a tulajdonossal, találtam ügyvédet. Aztán elkezdtem rettegni. Hogy bírom-e. Hogy lesz-e időm lejárni. Hogy nem veri-e fel a gaz az egész birtokot. Hogy mittudomén...
Miért, miért?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése