A jónak induló kis hétvégénket kinyírta a sógorom. Nem volt elég neki, hogy már vagy két hónapja miatta tologattuk a közös programot. Nem, amikor végre nálam vannak a húgomék, akkor is ki kell találnia valamit, hogy semmi ne lehessen úgy, ahogy elterveztük. Nem tudom, hogy fél egyedül maradni a sötét lelkével, vagy nem találja fel magát, ha nem tud valakit szekálni, vagy egyszerűen csak egy irányításmániás hülye, de tegnap félóránként hívogatta a húgomat, hogy inkább menjünk le hozzájuk, mert náluk van medence, meg lehet sütögetni.
Mennyire szuper ötlet már, nem? Hetekig szervezek munkát, programokat, hogy két és fél napig együtt lehessünk nyugodtan, vásárolok, főzök, majd egyszer csak sutba vágok mindent, és mondom, hogy inkább nyolcvan kilométerrel odébb sütögessünk. Tegnap este már ott tartott, hogy bejelentette telefonon, feltette a húslevest, úgyhogy azonnal pattanjunk buszra, és menjünk hozzájuk. Majdnem mondtam, hogy ő meg pattanjon az apja... , de úrinő maradtam. A lelki terror persze hatásos volt, húgom a telefonhívás után néhány perccel benyögte, hogy jaj, neki most jut eszébe, hogy nem tudnak estig maradni, ahogy megbeszéltük, mert nagyon fontos dolga van otthon. Már itt sem tudnak ebédelni, reggel elmennek.
Mit mondtam volna erre? Hogy pontosan tudom, hogyan működik az otthoni terror? Hogy ez egy bántalmazó kapcsolat eleje? Már százszor elmondtam neki, mindig az a válasz, hogy Zoli csak jót akar, ő pedig nem olyan, aki hagyja magát terrorizálni. Nem akartam, hogy a húgom úgy érezze, két tűz közé került, úgyhogy bólintottam, hogy rendben, reggel segítettem összepakolni, csókot nyomtam a lányok homlokára és feltettem őket a buszra.
Már kidühöngtem magam, de azért még szívesen belenyomnám a sógorom fejét a húslevesébe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése