Négy fal

 Eladtam a lakásomat. Icipici, gangra néző garzon Angyalföldön. Tíz éve vettem, amikor rászabadították a devizahitelt az emberekre. Az egyik legolcsóbb lakás volt a piacon, 6 millió forint, a Hős utcában, és a nyóckerben voltak még hasonló árú garzonok. Még erre sem volt elég a pénzem, a volt férjem adott kölcsön még 300 ezer forintot, hogy be tudjam fizetni a vételár 10%-át a banknak. Egy ismerős ügyvédnő szívességből intézte a szerződést, amikor látta, milyen csóró vagyok, nem fogadott el egy fillért sem. 

Forrás: Pinterest

 Borzalmas, világoskék csempe volt a konyhában és a fürdőben, kő a padlón, egy igazi koszfészek volt. A volt férjemmel ketten vertük szét, egy csomó rejtett hiba kiderült, a csupasz tégláig vissza kellett bontanunk, átláttunk a szomszédhoz néhány helyen, ahol a malter kipergett. Emlékszem, ott álltam, néztem a romhalmazt, és csak sírni tudtam, mert úgy éreztem, sosem tudjuk összerakni. Aztán az egyik barátunk nagyon alacsony áron megcsinálta a villanyszerelést, egy másik a vízvezetékeket, lett csempe, kád, felcsiszoltuk a padlót, én lakkoztam ruhakefével, és lassan összeállt. Mire el kellett kezdeni a törlesztőrészlet fizetését, éppen elkészültünk. Gyönyörű lett, fehér falak, fenyő galéria és bútorok, csillogó parketta, sárga függönyök, díszpárnák, színes rongyszőnyegek. Úgy volt, hogy egy évre kiadjuk, hogy vissza tudjuk fizetni a felújítás költségeit, és utána a férjemmel és a kutyával odaköltözünk. 

 Aztán elszabadultak a devizahitelek, én elveszítettem a munkahelyem, az anyósom súlyos beteg lett, nem lehetett magára hagyni. Egymás után teltek a hónapok, és mi nem tudtunk átköltözni. Aztán odalett a házasságunk, már elszállt, hogy ketten lakjunk ott. A hitelválság legalján előfordult, hogy a bérleti díj másfélszerese volt a törlesztőrészlet, volt, hogy fogalmam sem volt, hogyan fogom kifizetni. Néha eszembe jutott, hogy nagy baromság volt megvenni. De ez csak egy-egy pillanatra villant be, mert amikor felidéztem, miért is akartam, akkor mindig megerősödtem abban, hogy ez volt életem egyik legjobb döntése. 

 Amikor felmerült bennem, hogy kell egy saját lakás, akkor már a férjemmel időnként veszekedtünk, és ha végiggondoltam, hová mehetnék egy-egy cirkusz után, láttam, hogy sehová. A szüleim és a három tesóm egy félig kész nyaralóban laktak tőlem hetven kilométerre, nekem nem volt senkim itt Budapesten. Ott volt a kiskutyám, és amikor nézegettem az albérlet-hirdetéseket, rá kellett jönnöm, hogy őt sehová sem tudom vinni. Így aztán belevágtam, hogy ha minden borul, akkor legyen négy fal, ami között a kutyámmal együtt biztonságban érezhetem magam. Ez volt ez a kis lakás, egy kis menedék. Az első 25 négyzetméter, amit meghódítottam Budapestből. És jó érzés, hogy a tíz évvel ezelőtti döntésemnek köszönhetően most már mindig lesz fedél a fejem felett.

 Menedék volt az albérlőimnek is, mert világos volt, tiszta, vadi új bútorokkal volt berendezve, ennek ellenére nem volt drága, utoljára 80 ezer volt a lakbér. Volt itt párja elől menekülő kisgyerekes anyuka, szakítás után lábadozó srác, válófélben lévő nyugdíjas. És bár utáltam a környéket, az utcát, a házat, de a kis egyszerű, de napsütötte lakás a szívemhez nőtt. Most csak azért adom el, hogy tovább tudjak lépni egy nagyobb lakásba, segíteni tudjak a húgomnak és a két keresztlányomnak, hogy nekik is legyen egy menedék.