Karácsonyra ebédmeghívást kaptunk F. nővérétől, amit a nyomi covid miatt eddig nem tudtunk kivitelezni, így vasárnap felkerekedtünk, és elmentünk Királyrétre. Nagyon meglepődtem, régen jártam arra, akkor még egy kis faházban ettük a szottyadt hot-dogot meg ittuk a forralt bort. Szerettem a helyet, bár az üzlet tulajának elég fura volt a stílusa. Nemrég találtam róla egy cikket, kiderült, hogy annak a környéknek legendás figurája volt. Hát, egyedi volt, az szentigaz...
Épült oda egy turistaközpont, büfével, kiülő résszel, mosdóval. És vele szemben van egy étterem, óriási fedett terasszal. Svédasztalos rendszerben lehet enni, hangulatos, jó kis hely. A járvány miatt most úgy adagolják az ételt, de elég sok étel közül lehetett választani. Én pirított apró újburgonyát, párolt babot, kukoricát és somlói galuskát ettem, tudom, hogy nem ínyenc ételsor, de nekem éppen jó volt.
Az étterem bejáratánál voltak gyökerekben elrendezett beültetések, hát, ott ólálkodtam körülöttük, nem tudom, ki találta ki, nagyon dögösen néznek ki.
Ebéd után fel akartunk menni az új kilátóhoz, de F. sógornője nem hozott túracipőt, egy kis topánban jött, mert szegény csak annyit tudott, hogy ebédelni indulnak. Mondjuk én azt hittem, hogy a család lemond a túráról, de nem, F. meg a nővére, meg az öccse simán elindultak felfelé azzal a jelszóval, hogy a csajszi üljön be az autóba, egy óra alatt megjárjuk. Hát ez szerintem nagy bunkóság volt, mondtam, hogy én lent maradok, majd sétálunk a lenti betonúton, az is az erdőben visz. Így hát mi ketten sétáltunk egy jót a napsütötte erdőben, aztán letelepedtünk Királyréten egy padra. Egy óra múlva visszaértek a többiek, ők is letelepedtek hozzánk, és nagyon jót beszélgettünk. F. öccse és a felesége között elég feszült volt a hangulat, be-be szólogattak egymásnak, de tapintatosan süketnek tetettük magunkat, és nem tört ki veszekedés.
Mondjuk F. meg közöttem este már igen, mert megjegyeztem, hogy azért elég bunkó dolog volt öcsike részéről, hogy képes lett volna ott hagyni egyedül a feleségét, aki azért nem hozott túracipőt, mert ő nem szólt neki a túráról. Erre nekiállt hepciáskodni, hogy hát akkor rá is mondhatnám, hogy bunkó, mert ő is ott hagyott engem. Mondtam, hogy köszönöm, hogy ezt nem nekem kellett kimondanom, tényleg elég tapló és önző volt. Erre már nem mondott semmit, én sem akartam az alapvetően jó napot ezzel megkeseríteni, úgyhogy lapoztunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése