Elvágyódva

  Rettentően nehéz most itt lenni a városban, amikor a telken minden tele van pitypanggal, százszorszéppel, tulipánnal és nárcisszal. Igaz, hogy a kisház egyelőre elég lepukkant, de nem érdekel, virágok között szeretnék csövezni. Nagyon szeretem látni, hogy kiviszek egy gyöszös kis virágot, és mire legközelebb megyek, kivirult, vigyorog az új helyén. 

  A home office miatt meg is tudtam volna oldani eddig, hogy lent maradok, de mindig úgy volt, hogy itt kell lennem, mert pár nap múlva költözünk az új irodánkba, most már tényleg csak pár nap, aztán még mindig csak ígérgetés van, hogy de már május 4-én aztán tényleg... Egyébként is furi egy munkahely ez, a főnökünk képtelen úgy ismertetni az elvárásait, hogy az megértsük, bármit csinálunk, az nem elég jó, mégis azt mondja, hogy tetszik neki, közben megcsináltatja mással. És így hetekkel később tudjuk meg, hogy tulajdonképpen feleslegesen dolgoztunk éjfélig meg hétvégén. Én múlt hétvégén pont ezért nem is voltam hajlandó online értekezleten bohóckodni, meg éjszakán át írni. Mondtam, hogy nincs nálam laptop, ami igaz is volt, telefonon pedig nem tudok 20 oldalt írni, majd hétfőn ezzel a feladattal kezdek. A többiek persze nekiálltak, jutalmuk az, hogy vagy leszarozták a munkájukat, vagy nem is kaptak még visszajelzést rá, miközben újra itt a hétvége. 

  Azért sajnálom, hogy ez így van, mert egyébként nagyon érdekel, amivel foglalkozunk, fejlődési lehetőséget is látok benne, a kollégák egy kivételével rendesek, a fizetés sem rossz, és az sem mellékes, hogy a Parlament közelében van az új irodánk. Már ezerszer elgondoltam, hogy reggel leszállok a Jászai Mari téren, és sétálok egyet, délután meg a Margit szigeten keresztül jövök haza. Persze, lehet, hogy így lesz, de a héten elég rossz érzésünk van a cég jövőjével kapcsolatban, meglátjuk.

   Pedig éppen most akartam venni egy elektromos rollert, mert hétvégente akarunk F-el olyan túrákat, hogy ő elmegy bringával hajnalban a Balatonhoz, én meg egy reggeli vagy délelőtti vonattal leviszem a rollert és a kiskutyát, ott kalandozunk ketten, aztán találkozunk F-el, kicsit együtt is bringázunk-rollerezünk, eszünk valamit, aztán hazajövünk. Én azért nem a kemping bringámmal megyek, mert a kutyával együtt már nehéz lenne végigszenvedni az utazást. Szép tervek, de nem tudom, hogy most belevágjak-e egy 180 000 forintos kalandba, amikor a munkahelyem ilyen bizonytalan. 

   Mondjuk ezen a nyáron nem megyünk komolyabb nyaralásra, Olaszország, ahová vágynék, még rizikós szerintem, belföldön pedig olyan zsúfolt lesz minden, hogy én azt nem tartom pihenésnek, hogy a szálloda éttermében összeér a könyököm a másik asztalnál ülőével. Ehelyett a telken szeretnék sok időt tölteni, tennivaló is van ott elég, és azért jó lenne már pihenni is a kertben, madárcsicsergésre ébredni, olvasgatni a függőágyban, hülyéskedni a csajszikkal. Ha így nézzük, akkor a nyaraláson megspórolt pénzből vehetek rollert, de még gondolkodom ezen. 

Szülihét

 Van, amikor szórakoztat a sógorommal való huzakodás, de mostanában inkább fáraszt. Egy bántalmazó puhapöcs, nem tudom szebben mondani, aki állandóan alázza, kioktatja, kritizálja a húgomat. Minden percét ő akarja beosztani, feladatokat oszt neki egész nap. Engem rühell, legszívesebben nem is látna, de fél is tőlem, ezért inkább sunyi módon tesz keresztbe, amikor csak tud. Amikor náluk vagyok, mindig keresztbe szervez valamit, vagy amikor mi lányok pihennénk, filmet néznénk, akkor munkát ad a húgomnak, ami baromira halaszthatatlan. Mert ha egy nappal később lesz 30 centivel arrébb pakolva valami farakás az udvaron, akkor vége a világnak. 

 Ez a huzakodás ment a húgom szülinapja kapcsán is. 40 éves volt múlt csütörtökön, és már hónapok óta sóhajtozik, hogy milyen jó lenne egy buli. A sógorom benyögte, hogy ő csak olyan bulira hajlandó, amelyen az ő haverjai !!!! vesznek részt. A húgom barátnőit ő nem akarja látni, mert büdös kurva mind... Na, most jól jött a covid, mert a létszámkorlátozásra hivatkozva kitaláltam, hogy vasárnapra szervezzen bulit sógorom a haverjaival, én majd szombatra rendelek étteremből egy vegyestálat ebédre, utána áthívom húgom legjobb barátnőjét, és tartunk csaj (és gyerek) bulit, amíg sógorom dolgozik. 

 Barátnő oltott, mi oltottak vagyunk, barátnő sütött egy isteni finom Jaffás tortát is. Én csináltam füstölt sajtos ropogóst leveles tésztából. A keresztlányaimmal feldíszítettük az udvart rózsaszín lufikkal, pink felirattal. Nagyon jót beszélgettünk, nevetgéltünk, sütiztünk. A fő attrakció az volt, hogy a rendezvény két óvodás résztvevője sorban kidurrantotta az összes lufit, majd földön fekvős hisztit rendeztek, hogy fújjuk vissza őket. 

 Másnap a buli alatt vigyáztam a gyerekekre, hogy a szülők tudjanak bulizni. Néhány szót én is beszélgettem néhány vendéggel, de nincs sok közös témám elvált hegesztőkkel, akik vagy a volt feleségüket szídják, vagy a külön élő kamasz gyerekeikre panaszkodnak. Mondjuk aranyosak voltak, az egyikük kivitt a vonathoz, és mondta, hogy látja, hogy nagy a táskám, felsegítsen-e a vonatra. Nem kellett, de kedves volt, hogy megkérdezte.

Kiütve

 A Húsvét vége húgoméknál nagyon jól telt, finomakat ettünk, kertészkedtünk. Mondjuk én kicsit türelmetlen voltam, és bár a télen rengeteg virágmagot összevásároltam, azért most, hogy szombaton megláttam a palántákat, azokból is bevásároltam. Árvácska, nefelejcs, mézike, büdöske jöttek velem. El is ültettem őket vasárnap, aztán egész éjszaka álmatlanul forgolódtam, mert azon aggódtam, hogy mi lesz velük az éjszakai fagyokban. Hát, a büdöskéket megviselte eléggé, a többin szerencsére nem nagyon látszott, remélem, megmenekültek. 

 Hétfőn aztán megkezdődött a szenvedésem. Már fejfájással ébredtem a front miatt, azt hittem, hogy egy tabletta elmulasztja. Hát, nem így történt, tompán éreztem a fejem, kedden pedig már annyira szarul voltam, hogy nem tudtam hazajönni, keresztlányom tetőtéri szobájában fetrengtem, miközben a család lábujjhegyen járt, hogy tudjak pihenni. Aludtam kora estig, akkor feljött a két kiscsaj, és ápoltak. A nagy mesélt, mesélt, videókat nézetett velem, a kicsi meg behordta az összes plüsst az ágyamba, hogy vigasztaljanak. Nagyon cukik voltak, bár úgy éreztem magam, mintha valami durva drogpartyn lennék pink polipok és szivárvány színű pónik között. Estére jobban lettem, megnéztük az Égigérő fű filmet, a lányok nagyon élvezték, mi a húgommal pedig nosztalgiáztunk, hogy nézd, kantáros nadrág, nézd, karéj lekváros kenyér, nézd, fodros bugyi! Olyan aranyos filmek voltak ezek, megbeszéltük, hogy megnézzük az összeset a Keménykalap és Krumpliorrtól kezdve a Szeleburdi családig.

 Ma is kótyagos voltam még, de kicsit tudtam dolgozni, volt értekezletünk, ahol egész értelmes dolgokat mondtam, bár közben jégakkuval a halántékomon feküdtem az ágyon. Azért nehéz lesz visszarázódni a home office-ból az irodai létbe. 

 Az esti vonattal hazajöttem, rajtam kívül vagy öten voltak a szerelvényen. Amikor a Délinél leszálltam, szakadt a hó pár percig. Mire hazaértem villamossal, már nyoma sem volt, de azért a virágaimért még aggódom. 

Áldott

 Azt hiszem, ennél nem nagyon lehet lejjebb venni a húsvéti készülődést. 

 Egyetlen körrel elintéztem a bevásárlást, főztem tojást, sütöttem füstölt tofut, F-nek és apukájának sonkát, reszeltem retket, volt almás torma, F. sütött kalácsot és hozott marlenkát.

 A húsvéti dekoráció két percig készült, a legnehezebb az volt, hogy kitaláljam, melyik dobozba tettem a pici tojásokat. 

 A böjt nem igazán jött össze, én amúgy sem eszem húst, nekem az édességekről való lemondás lett volna a felajánlás, de hagyjuk, remélem az igyekezet is számít...

 Pénteken kirándultunk, elmentünk Tatára, és sétáltunk egy kicsit, messzire kerülve mindenkit. 

 Szombaton pedig jött kései ebédre F. apukája. Ő 92 éves, egy éve csak 3 méterről láttuk, amikor vittünk neki csomagot, amit letettünk a küszöbre. Ő nekünk nagy kincs, az egész család óvta, nehogy beteg legyen, ő pedig hihetetlenül fegyelmezetten tartotta magát, csak a ház körül sétált, úgy, hogy ne találkozzon senkivel. Mozognia kellett rendszeresen, mert volt már trombózisa, az orvos írta elő a sétákat. Már beoltották, védett, mi is kaptunk oltást, úgyhogy az orvos és a nagy család engedélyével jöhetett hozzánk bulizni.

 Tegnap sokáig volt nálunk, nagyon szeretek vele beszélgetni, mert naprakész a politikában, a gazdaságban, a régi dolgokra is emlékszik, és nem úgy, hogy nosztslviázgat, hogy bezzeg Kádárnál minden jobb volt, hanem komolyan lehet vele társalogni. 

  A járványról azt mondta, hogy olyan, mint a háború, amit kiskamaszként élt át, annyi a különbség, hogy most legalább valamit tehet az ember magáért, mert hordhat maszkot, kérhet oltást, akkor pedig, ha elhurcoltak valakit vagy lebombáztak egy várost, ott nem nagyon volt esély a túlélésre. 

 Érdekes volt ezt hallani, tényleg rengeteget számít, mihez viszonyít az ember.

 Remélem, hogy ez a húsvét már egy reményteljesebb élet kezdetét jelzi, és a nyár már nem csak szünetet hoz a covidban, hanem a végét jelenti.