Azt hiszem, ennél nem nagyon lehet lejjebb venni a húsvéti készülődést.
Egyetlen körrel elintéztem a bevásárlást, főztem tojást, sütöttem füstölt tofut, F-nek és apukájának sonkát, reszeltem retket, volt almás torma, F. sütött kalácsot és hozott marlenkát.
A húsvéti dekoráció két percig készült, a legnehezebb az volt, hogy kitaláljam, melyik dobozba tettem a pici tojásokat.
A böjt nem igazán jött össze, én amúgy sem eszem húst, nekem az édességekről való lemondás lett volna a felajánlás, de hagyjuk, remélem az igyekezet is számít...
Pénteken kirándultunk, elmentünk Tatára, és sétáltunk egy kicsit, messzire kerülve mindenkit.
Szombaton pedig jött kései ebédre F. apukája. Ő 92 éves, egy éve csak 3 méterről láttuk, amikor vittünk neki csomagot, amit letettünk a küszöbre. Ő nekünk nagy kincs, az egész család óvta, nehogy beteg legyen, ő pedig hihetetlenül fegyelmezetten tartotta magát, csak a ház körül sétált, úgy, hogy ne találkozzon senkivel. Mozognia kellett rendszeresen, mert volt már trombózisa, az orvos írta elő a sétákat. Már beoltották, védett, mi is kaptunk oltást, úgyhogy az orvos és a nagy család engedélyével jöhetett hozzánk bulizni.
Tegnap sokáig volt nálunk, nagyon szeretek vele beszélgetni, mert naprakész a politikában, a gazdaságban, a régi dolgokra is emlékszik, és nem úgy, hogy nosztslviázgat, hogy bezzeg Kádárnál minden jobb volt, hanem komolyan lehet vele társalogni.
A járványról azt mondta, hogy olyan, mint a háború, amit kiskamaszként élt át, annyi a különbség, hogy most legalább valamit tehet az ember magáért, mert hordhat maszkot, kérhet oltást, akkor pedig, ha elhurcoltak valakit vagy lebombáztak egy várost, ott nem nagyon volt esély a túlélésre.
Érdekes volt ezt hallani, tényleg rengeteget számít, mihez viszonyít az ember.
Remélem, hogy ez a húsvét már egy reményteljesebb élet kezdetét jelzi, és a nyár már nem csak szünetet hoz a covidban, hanem a végét jelenti.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése