Advent

 Közös hagyományunk F-el, hogy advent idején elmegyünk adventi vásárokba, és ott eszünk, forralt borozunk, kürtőskalácsot veszünk. A Covid előtt a Vörösmarty téren kezdtünk, ott volt sült kolbász vagy kenyérlángos, a Deák térnél sültkrumpli-spirál, a Bazilikánál pedig diós kalács.

 Amikor Óbudára költöztünk, 2018-ban, kipróbáltuk a Fő téren is a vásárt, és nagyon hangulatos volt. Idén úgy gondoltuk, hogy biztonságosabb, ha a lehető legkisebb tömegbe vetjük bele magunkat, de nem akartuk kihagyni a közös evészetet. 

 Így kötöttünk ki végül szombaton este a kivilágított Fő téren. A kordon már az elején elég lehangoló volt, de az elmúlt két évben már hozzászoktunk egy csomó furasághoz. Úgy tűnt, hogy elég sokan vannak, én bedobtam, hogy inkább nézzünk be egy étterembe, vagy akár a Mekibe, de F-et akkor már húzta magával a sültek illata. 

 Közelebbről a sültek elég kiábrándítóak voltak, végül sült kolbászt ettünk héjában pirított krumplival, ami nagyon finom volt. Minden leülős hely foglalt volt, mert az emberek nem mertek összezsúfolódni, egy-egy hosszú padnál 3-4 ember ült. Csak egy kis kerek, magas asztalt találtunk, ami ráadásul eléggé útban volt, az emberek pedig ilyen vásárokban úgy közlekednek, mint a birkák nyájban, amikor kívülről csipkedi őket a puli. Így aztán volt aki babakocsit tolt keresztül a lábukon, volt, aki a karjában cipelt kutyáját nyomta az arcunkba. Egy ponton egymásra néztünk F-el, és kitört belőlünk a röhögés: Ugyan mit is gondoltunk...?

 Mondjuk jó, hogy nem mentünk étterembe, a kolbász után találtunk egy olyan forralt bort, ami nem volt telenyomva cukorral, viszont olyan ereje volt, hogy két korty után éreztem, hogy kiszalad az erő a lábamból. Szerencsére a császármorzsás stand is kint volt, én áfonya lekvárral ettem, isteni volt, nem is találkoztam még itthon ilyen igényesen kivitelezett és tálalt utcai étellel. 

 Hazafelé már éreztem, hogy a bor kiütött, itthon megbeszéltük F-el, hogy még beteszünk egy mosást, és felporszívózunk, majd ledőltünk az ágyra, és elaludtunk...