Tegnap este olyan helyzetbe kevertem magam egy virág miatt, hogy a végén hol sírtam, hol nevettem.
Munka után elszaladtam az Oázis kertészetbe, tűzesőt és kisebb Annabelle hortenziát akartam nézni. Vittem egy szatyrot, ha esetleg több virágot kapok. Már amikor a 9-es buszon zötykölődtem, láttam, hogy furcsán kékes az ég, mintha hó készülődne. Gondoltam, gyorsan körbefutok csak, mire elkezd esni a hó, haza is érek.
Igen ám, de ahogy nézegettem a hortenziákat, megéreztem valami mesés illatot. És megláttam egy télen virágzó cserjét, egy Tündérfát. 3000 forintért. Kb. mintha ingyen lenne. Ami mellesleg 1,5 méret magas volt, nagy cserépben. De nem tudtam ott hagyni, hiszen egy ilyen fogás nekem felér egy kisebb csodával. A pénztárosnő fura hangsúllyal kérdezte, hogy kocsival vagyok-e, és elég ijedten néztek össze a kolléganőjével, amikor válaszoltam, hogy nem, BKV-val.
Amikor kiléptem a kertészetből, megértettem, miért pislogtak. Az ég fekete volt, és a Kőbányai úton vízszintesen fújta a viharos szél a havat. Igyekeztem a 1.5 méteres csomagot magamhoz szorítani és minél hosszabb szakaszon megtámasztani. A cserjére húzott nejlon dagadt, mint egy vitorla, én pedig alig tudtam megtartani. Beszaladtam egy közeli ház árkádja alá, de a szél akkora volt, hogy felborította az egyik üzlet előtt a rágó automatákat is. Azért némi menedéket adott, amíg a vihar legerősebb része lefutott. Mivel nem lehetett tudni, hogy ez meddig tart, elindultam futólépésben az 1-es villamoshoz, ami két buszmegállónyira van a kertészettől.
A vállamon a laptop, és a szatyor pár kisebb virággal, a karomban a Tündérfa. A hó szakad. Mire a villamoshoz értem, átázott a kabátom, a cipőm, a sálamból, a hajamból folyt a víz. Ja, és persze egy régi villamos jött, tele emberrel, még jó, hogy zilált külsőm nem volt feltűnő a sok lepukkant utas között.
De van egy Tündérfám, aminek most két hétig érzem is az illatát, mert egyelőre a loggián állomásozik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése