Egy sort kihúzhatok az idei kívánságlistámról: elmentünk egy külföldi utazásra F.-el. Egy buszos kiránduláson voltunk Ausztriában. Nyugalom, nem ragadtam a nyolcvanas években, tudom, hogy nincs már éves valutakeret, és mindenki oda utazik, ahová akar. Csak mi nem mentünk mostanában sehová. Ahhoz képest, hogy F.-el kiránduláson ismerkedtünk meg, az utóbbi egy évben kimaradt az utazás. Jó, nem áll korlátlanul pénz a rendelkezésünkre, de igazából az volt a kihívás, hogy végre kinézzünk egy utat, befizessük, és felszálljunk a buszra.
A világ tetején.
Na jó, igazából a semmeringi sípálya környékén.
Találtunk egy nagyon jó utazási irodát, érdekes volt a program, kényelmes, tiszta volt az autóbusz, kedvesek voltak az idegenvezetők. Ebből is látható, hogy nincsenek túlzott elvárásaim a szolgáltatókkal szemben. Hazafelé tettünk egy kis kitérőt és megnéztük a lélegzetelállítóan gyönyörű Maria Schutz kegyhelyet. Mondjuk ott kiakasztott a csapatunk, mert úgy rohanta meg a templomot, mint egy tatár horda. Komolyan: 40-50 éves emberek még sosem hallottak arról, hogy egy templomban nem esünk neki mindennek, mint tehén az anyjának, nem nyúlkálunk a szobrokhoz, nem támaszkodunk az oltárnak, nem csörgetjük a mobiltelefonunkat, nem beszélünk hangosan? Nem, még azt sem ordibáljuk tele torokból, hogy "Aztadeszépodanézz!!!" Szerencsére amikor az idegenvezető bedobta, hogy a szomszédban óriásfánkokat lehet enni, a csapat nagy része áttódult oda, és kicsit lehetett csendben ülni a templom hátsó padsorában.
Egyébként az óriásfánk is egy csoda, nem olajos, a tésztája kicsit jobban hasonlít a kenyéréhez, mint a mi farsangi fánkunkéhoz, és tényleg óriási. De semmi pánik, megbirkóztam vele.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése