Én tényleg szeretnék egy naaaaaaagy boldog család része lenni. Hétvégente testvérekkel, sógornőkkel, unokaöccsökkel színházba járni, együtt ebédelni, kertben sütögetni. Csak sajnos az a tapasztalatom, hogy a naaaaaaaagy boldog család a valóságban nem létezik. Minél nagyobb ugyanis a família, annál több emberrel kell megegyezni, és annál nagyobb az esély arra, hogy valakit, sőt megeshet, hogy valakiket a fenébe kívánunk.
Ezúttal még csak nem is az én családom alakított, hanem F.-é. Vasárnap estére F.-nek, az apukájának és nekem koncertjegyünk volt. Ezt hónapokkal ezelőtt megvettük, F. apukája elmondta minden gyerekének, hogy ezen a napon nem ér rá. Igen ám, de ezen a hétvégén Stravinsky maraton van a MÜPA-ban, és ha ég a földdel egybe ér, azt mi akkor sem hagyhatjuk ki. (Ez F. álláspontja, nem az enyém. Én elhatárolódom.) Így aztán szombat délelőttre is koncertjegyet vett. Ezt is jelezte András apukája minden gyermekének.
És itt lép működésbe a drága család. F. apukájától ugyanis minden évben színházjegyet kapunk ajándékba. Nem csak mi ketten, hanem F. testvérei, az ő párjaik, F. volt felesége és az ő párja. (Erről majd még mesélek, valami csodás ötlet, na.) F. nővére segített megvenni F. apukájának a színházjegyeket, és kiválasztani az időpontot. És mivel ő januárban és februárban minden másik hétvégén elutazik vagy vendégeket fogad vagy egyéb fontos tevékenységet végez, erre a szombat estére vette a jegyeket. Hogy hol van az lefektetve, hogy a karácsonyi ajándék előadás csak januárban vagy februárban lehet? És hogyan lehet úgy élvezni egy előadást, hogy közben azt pörgeted a fejedben, hogy koncert előtt még be tudsz-e ugrani húst venni? Mindezt megkérdeztem F.-től, de csak pislogott.
Így aztán ez a hétvége őrült rohanás volt, mert a szokásos teendőket, lásd bevásárlás, mosás, takarítás, be kellett szuszakolni két kulturális program közé. Ennek köszönhetően már szombaton reggel üvöltöztünk egymással, mert F. elszámolta magát, és elindított egy mosást, ami akkor járt le, amikor indult a villamosunk. Így üvöltözés után ő előre ment kiváltani a jegyeket, én meg szép ruhában teregettem és rohantam utána Tűzmadár szvitet hallgatni.
Mivel a koncert és a színház között nem lett volna időm normális ebédet főzni, megcsapoltam a SZÉP kártyámat, és meghívtam F.-et és az apukáját a Marcello étterembe. Ez nem volt rossz ötlet, olyan pirított erdei gombás szélesmetéltet és panna cottát ettem, hogy ha Marcello szeretne a családtagom lenni, bármikor szívesen örökbe fogadom.
Este színház, Shakespeare Vízkereszt vagy amit akartok, sok fiatal színésszel. Érdekes volt, tele poénokkal. Nem volt Shakespeare darab, hanem egy Vízkeresztet alapul használó történet, de jó volt. Este tízkor a család még javasolta, hogy üljünk be valahová, de mi leléptünk. Szerencsére nem kellett azt mondanom, hogy kösz az elcseszett hétvégét, menjen veletek, akinek három anyja van, mert a többiek vacsorázni akartak, F. pedig fogyókúrázik, és ilyenkor vérfarkasként viselkedik kaja közelében.
Ma reggel folytatódott a rohanás, be kellett pótolni a tegnap elmaradt bevásárlást, takarítást. A kapkodásban rosszul fordultam, és kiment a derekam. Délután már sem állni, sem ülni nem tudtam, így ki kellett hagynom a koncertet. Most fekszem, lóbalzsam szagot árasztok, és nyomorultul érzem magam.
Kárpótlásul kevertem egy rozéfröccsöt, és megnézek annyi Jóbarátok epizódot, amennyit csak tudok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése