Juhhéj! Ma olyan nap volt a munkahelyemen, amit nem csinálnék végig újra. Már hetek óta erős a tempó, de ma minden összejött. Mindenki a mi csoportunktól akart valamit, sorra jöttek az asztalunkhoz a céges kollégák, és hívogattak telefonon minket a külsős partnerek.
Az elején még jól vették a kanyart a munkatársaim, az első óra után viccelődtünk, nevetgéltünk, hogy mi várható még. Csakhogy a harmadik óra után már nem volt vicces a helyzet. Képzeljünk el egy harminc fős irodát, ahol negyvenen nyüzsögnek, és az emberek fele kiabálva adja elő a mondandóját. Hét szuper szakemberrel dolgozom együtt, ők tényleg bírják a strapát, de a mai nap nekik is sok volt. Délután kettőkor az egyik srác hangos basszamegek közepette elrohant cigizni, fél óra múlva pedig egy másik rácsapta a telefont az egyik partnercégünknél dolgozó munkatársnőre és közölte, hogy ő ezzel a hülyével többé nem beszél.
Én ültem a káosz közepén, általában egyszerre hárman beszéltek hozzám, miközben egy embernek e-mailt írtam, egy emberrel pedig telefonon egyeztettem. Ja, és mindezek mellett meg kellett nyugtatnom az egyik srácot, hogy ne rohanjon ki a világból, meg kellett győznöm a másikat, hogy a kolléganő nem hülye, a munkatársnőt pedig ki kellett engesztelnem. Komolyan mondom, volt olyan pillanat, amikor azt sem tudtam, kivel is beszélek éppen.
Kitartott az erőm a munkaidő végéig, de estére kidőltem. Bármennyire sajnáltam, kénytelen voltam lemondani F. apukájánál a vacsorát. Hazajöttem, sétáltam kicsit a kutyával, főztem egy nagy adag indiai vöröslencse dahlt, most pedig ülök a kanapén, vörösboros pohárból iszogatom a narancslevet, és úgy érzem magam, mint akit elgázolt egy kamion. Hogy is van ez? Ami nem öl meg, az megerősít? Hát, a mai nap után baromi erős leszek, annyi szent.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése