Feltöltődés

Úgy érzem, hogy az élethez nem is a levegő a legszükségesebb, hanem a napfény.

Ilyenkor mindegy, mit csinálok, biciklizem, labdát dobálgatok a kutyának, vagy csak üldögélek a padon, nagyon szeretek kint lenni a szabadban. Sétáltunk kicsit a Normafa környékén az erdőben, és máris feltöltődtünk. Napsütés, virágok, madárcsicsergés... na jó, ez már szinte giccs.

Persze, ahogy mindig, most is a bolyhos tudta élvezni igazán az életet. Ahogy néztem, amint alszik a tavaszi napsütésben a meleg kövön, megéreztem, mi a dolga egy terápiás kutyának.

Nem hiszek túlzottan az ilyen-olyan energiaáramlásban, de tény, hogy elég csak ránézni erre a kis állatra, és jobban érzem magam. Jó, nem akkor, amikor éppen széttúrja a szemeteskukát használt papírzsepi után kutatva, vagy oldalba jelöli az előszobaszekrényt.

Hanem ilyenkor, amikor összegömbölyödik a lábamnál, és látszik rajta, hogy neki elég a boldogsághoz annyi, hogy süssön a nap.