Nagy előnye a felnőtt létnek, hogy végre maga szabhatja meg az ember, hogy milyen ünnepei legyenek. Hihetetlenül jó, hogy ha nem akarok, akkor nem kell össze-vissza főzni, sütni, nem kell tojást festeni. Nem kötelező semmi.
Miután elköltöztem otthonról, én is bepörögtem, minden ünnepet olyannak akartam, ahogyan az a nagykönyvben meg van írva. Háromféle főétel, sütemények, sós ropogtatni valók, persze mindent önnön kezemmel készítve. Ja, és eközben minden rokont végig akartam látogatni, vagy vendégül akartam látni. A végeredmény teljes kimerülés volt. Aztán rájöttem, hogy sehol nem jár nekem plusz pont azért, ha bedilizek az ünnepektől, úgyhogy behúztam a kéziféket. Csak egyféle ételt készítek, édességet csak akkor, ha van hozzá kedvem. Vendégeket nem hívunk, és a lehető legkevesebb helyre megyünk mi. Az ünnep a pihenésé.
Ma reggel elmentem a piacra, és csak ideges, kapkodó embereket láttam, akik eszeveszetten sonkát, tojást, retket gyömöszöltek a kosaraikba, és látszott rajtuk, hogy fogalmuk sincs, hogyan lesznek készen az ünnepi lakomával. Eközben én nyugodt voltam, mert tudtam, hogy már fő a sonka, F. szórja a kenyérsütő gépbe a kalács hozzávalóit, úgyhogy én ráérősen nézelődhettem.
Ebédeltünk, délután pedig heverészünk, sétálunk, filmet nézünk. Holnap F. bringázik, én csajos bulit tartok a húgomékkal, hétfőn kirándulunk, ha jó lesz az idő. Ha nem, akkor filmet nézünk. Hogy így nem szerzek szuperháziasszony címet sosem? Ez van...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése