Lelkifurdalásom van, hogy mindig Cs.-ről írok, miközben F.-el élek. Ennek egyrészt az az oka, hogy Cs.-vel éltem tizennyolc évig, tehát a múltam legtöbb története úgy kezdődik, hogy Amikor Cs.-vel..., másrészt pedig az, hogy ahányszor találkozom Cs.-vel, mindig az ideggörcsig felidegesít valamivel.
Hozzá képest F. a nyugalom szigete. Vele minden úgy van, ahogy előre megbeszéltük, nincs késés, nincs üvöltözés, nincs csapkodás, nincs balhé. Vegyük például a szülinapomat. Először is, nem felejtette el. És legyünk őszinték, ezzel már a férfiak nyolcvan százalékához képest álompasinak minősül. Foglalt egy asztalt egy étteremben és egy cukrászdában, előre rendelt puncstortát. Úgyhogy ebédeltünk egy teraszon, aztán sétáltunk egy parkban, majd sütiztünk. Nyugiban, csendben, felesleges emberek nélkül.
És ilyenek a mindennapok is. Vacsora után heverészgetünk, olvasunk, filmet nézünk, beszélgetünk. Hétvégén bringázunk, kirándulunk, koncertre megyünk. Jó így. Ha nem lenne a világon sportközvetítés, tökéletes is lenne minden. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése