Vettem egy szőnyeget a Vaterán. Az eladó három saroknyira lakik tőlünk, ezért gondoltam, vasárnap elsétálunk érte F-el, és ketten hazahozzuk. Jó terv volt. Csak azzal nem számoltam, hogy F-nek elmennek otthonról.
Már induláskor átment elviselhetetlenbe: amikor mondtam neki, hogy nemsokára indulhatunk, felkapta a cipőjét és a kabátját, és kirohant a folyosóra, hogy onnan óbégasson befelé, miért nem megyek már. Amikor mondtam neki, hogy még öltözöm, kioktatott, miért nem akkor szóltam neki, amikor már valóban indulunk. Erős volt a kísértés, hogy lelökjem a lépcsőn, de túl sokan járkáltak a lépcsőházban, nem akartam tanúkat.
Az odafelé vezető úton is végig morgott. Hogy miért nem villamossal megyünk. Hogy miért nem autóval megyünk. Én szívesen megkérdeztem volna, hogy miért nem megy el az anyukájába, de nem akartam egyedül cipelni a szőnyeget.
Amikor kifizettem a holmit, még alig csukták be az eladók az ajtót, jött a következő kör: szőnyeget nem tudja két ember vinni, az képtelenség. Mondtam, próbáljuk ki. Nem, mondta, ki fog csúszni a kezünkből, és leesik a sárba. Annyira felidegesített, az idióta kekeckedésével, hogy egyszeriben rázúdítottam mindent, ami a rovásán volt hetek óta. Kibukott belőlem, hogy pontosan tudom, hogy arról szól ez a színjáték, hogy lusta dög, és így akarja elérni, hogy egyedül oldjak meg mindent. Felsoroltam, hogy nem segít a házimunkában, a bevásárlásban, most is elnézné, hogy egyedül vigyem haza a szőnyeget, miközben semmi dolga, csak fetrengeni akar a tévé előtt.
Egy ideig csak toporgott, majd dühösen a vállára kapta az összecsavart szőnyeget és elrohant vele. Én sarkon fordultam és elindultam az ellenkező irányba. Annyira dühös voltam rá, hogy jobbnak láttam otthagyni, mielőtt megfojtanám, aztán kénytelen lennék arra használni a szőnyeget, hogy a hulláját csavarom bele.
Már a házunk sarkához értem, amikor megláttam, hogy a keresztben éppen átsétál az úttesten vállán a hatalmas szőnyeggel. Annyira nevetséges volt, ahogy nagy dühösen menetelt, mind egy elcseszett gárdista, hogy elkapott a nevetés. Gyorsan felmentem a lépcsőn, bementem a szobába, becsuktam az ajtót. Ő dúlva-fúlva bement a másik szobába. Tíz perc múlva aztán átmentem hozzá, és megkérdeztem tőle, hogy voltak-e cigány ősei, mert ez a műsor a nyóckerben is sikert aratna. Először tette a sértődöttet, de erre már elröhögte magát.
Néha azért megkérdezem tőle, hogy összecsavarjam-e a szőnyeget, akar-e járni vele egyet a ház körül. Csoda, hogy úgy érzem, én egy szent vagyok, mérhetetlenül sok türelemmel?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése