Ha egy ünnep el..szásáról van szó, az én anyukámra bizton számíthatok. Nem véletlenül hagytam utoljára a hazalátogatást. F-et fel is mentettem az utazás alól, mondtam, hogy nem való ez gyenge idegzetűeknek.
Az első napot a hugicáméknál töltöttem, tökéletes ajándékokat találtunk ki egymásnak, apróságokat, de jókat. Ettünk finom töltött káposztát, habkarikát kilószámra, sütöttünk gesztenyét. Este csajos buli volt a gyerekszobában, tableten Shrek-et néztünk, aztán egymás hegyén-hátán aludtunk, "ölelve", ahogy a keresztlányom szokta mondani.
Másnap aztán jött a feketeleves. Átmentünk a Kisöcsémékhez, velük kicsit fagyos mostanában a viszony, de nem hoztuk szóba a kényes témákat, furfangosan a régi közös ismerősök fikázására tereltük a szót, jókat nevettünk, hiába, minket a gonoszkodás felszabadít.
Aztán megérkezett anyu is. Hónapok óta nem talákoztunk, de a rutinja a régi, egy jól irányzott "miért vágattad le a hajad?"-dal kezdett, majd bevitt egy "F miért nem jött?"-öt is. Szünetet sem tartva elkezdte a húgomat sorozni, záporozott a "kislánynak miért ilyen hosszú a fufruja?", a "van már munkahelyed végre?", a "ekkora szoknyában nem fagy be a feneked?" Amikor a kisöcsi került volna sorra, a sógornőnk kétségbeesett kamikázéként vetette magát anyu elé egy nagy tál pogácsával.
Ezzel sikerült elterelni a figyelmet magukról, mert anyunak eszébe jutott, hogy "szegény Józsikám mennyire szerette a pogácsát!" Ez azért szép, mert Józsikám nem a mi apánk, hanem anyu élettársa, akivel apu halála után élt, és aki nyáron halt meg. Kicsit fura volt, hogy a mi családi karácsonyunkon egy számunkra idegen embert siratunk, de még el is fogadtam volna, hiszen szegény csak néhány hónapja halt meg, nyilván friss még a seb. De anyunak nem volt elég a szegényjózsikámozás, elkezdte, hogy apu mekkora gazember volt, hogy itt hagyta őt öreg korára egyedül.
Megjegyeztem, hogy apu valószínűleg már kisfiú korától azt tervezte, hogy a nyugdíjazása előtt fél évvel rákot kap, két hónap alatt csontsoványra fogy, majd meg is hal, csak hogy anyut bosszantsa. Erre a drága jó anyám felsikoltott, hogy én mindig is szemtelen voltam, és kirohant bőgni a konyhába. Kisöcsém utána ment, elkezdte kérlelni, hogy hagyja már abba, és elkezdte magyarázni neki, mint egy nagyon türelmes ápoló egy különösen idegesítő elmebetegnek, hogy mi apu gyerekei vagyunk, és nekünk rosszul esik, hogy így beszél róla.
Anyuhoz valószínűleg nem jutott el az eszmei mondanivaló, mert berohant a szobába, és kiabálta, hogy apu Józsikám kislábujjáig sem ért fel, neki pedig egyenesen tönkre tette az egész életét, mert belőle bármi lehetett volna, ha nem apu mellett kellett volna nyomorognia. Felidéztem, hogy apu tizenöt évig két munkahelyen dolgozott, hogy etetni tudja anyut, a két öcsémet meg a húgomat, annak a férjét és a kislányát, mert akkoriban éppen egyikük sem dolgozott. Volt, hogy a városból az utolsó busszal, éjfélre ért haza, aludt négy órát és a hajnali első busszal ment vissza délelőttös műszakba. Erre az volt a válasz, hogy apu mindig is hülye volt, csak gürizett, de nem keresett semmit. És őt sosem vitte Horvátországba, sosem vett neki ékszereket. És hirtelen előkapta a telefonját, hogy megmutassa, hogy az új pasija micsoda szerelmes sms-eket írogat neki.
Itt jött el az a pont, amikor úgy éreztem, hogy vagy felállok és eljövök, vagy lehányom, úgyhogy felkaptam a kabátomat és elviharzottam, hugicámék alig értek utol. Kisöcsém este felhívott, elmesélte, hogy anyu még két órán át őrjöngött náluk, a lényeg az volt, hogy apu milyen alja ember volt. Megegyeztünk, hogy bár rendkívüli mértékben élveztük a műsort, jövőre inkább anyu nélkül karácsonyozunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése