Amikor F-el összeismerkedtünk, a gyerekek alig találkoztak az apjukkal. Nem voltak apás hétvégék, F évente kétszer elvitte őket nyaralni néhány napra, együtt karácsonyoztak, névnapoztak, szülinapoztak, és ennyi. Apás hétvégék azóta vannak, amióta én. Én, a rendes, vagy a balek - ezt ma már nem tudom eldönteni, úgy éreztem, hogy nincs az jól, hogy a gyerekeknek semmi kapcsolatuk az apjukkal, ezért szorgalmaztam, hogy havonta legalább egyszer jöjjenek hozzánk a gyerekek. Moziztunk, társasoztunk, beszélgettünk, elég jól sikerültek a közös napok.
Ma már úgy tűnik, túl jól is, mert amióta összeköltöztünk ebbe a lakásba, a gyerekek elég sűrűn vannak nálunk. Ez a lakás F volt feleségéé, itt nőttek fel a gyerekek. Ezért lehet az, hogy annak ellenére, hogy mi albérleti díjat fizetünk, ők úgy viselkednek, mintha ez még mindig az ő lakásuk lenne, és úgy is járnak ki és be. Persze az is közrejátszhat, hogy harminc percet kell HÉV-ezniük hazafelé, és egy-egy buli után lusták hazabumlizni. Mindenesetre az egykori évi hat-hét nap találkozás heti két-háromra emelkedett. Nekem pedig egyre inkább tele a hócipőm. Hétköznap nincs ezzel semmi gond, este mindenki tesz-vesz, reggel különböző időpontokban indulunk, nem zavarjuk egymást. Hétvégén már kicsit igen, mert szombat vagy vasárnap reggel gyakran lábujjhegyen kell közlekedni, nehogy felébredjen valamelyik gyerek, vagy nem tudok nyugodtan beülni hajat mosni, mert a szobába csak a fürdőszobán keresztül lehet bemenni, és sosem tudom, mikor toppan be valamelyik. Ebben a témában már volt egy nagy-nagy vita, az lett az eredménye, hogy a gyerekek előre szólnak, ha feljönnének. Ja, tudjuk, mi egy kamasznak az, hogy előre szól. Általában a villamosmegállóból, ha nem a lépcsőházból...
Az ünnepek alatt pedig minden második nap itt aludt valamelyik. Általában reggel szóltak, hogy este itt aludnának. Így aztán majdnem minden napra jutott egy izgalmas feladat: hogyan osszak két főre szánt ebédet/vacsorát három részre, honnan szerezzek újabb tiszta ágyneműt. Szilveszterkor aztán végképp elegem lett. Az volt az eredeti, hozzám intézett kérés, amelyet Apa tett fel naaaagy, ártatlan szemekkel, hogy szilveszter este nálunk lehet-e a Legkisebb (aki fiú) és a barátnője. Este érkeznének, lepakolnának, majd mennének szilveszterezni, hajnali egykor jönnének haza, reggel pedig elmennének. Ja, és egy szobában aludnának. Ez utóbbit azonnal lefújtam. (Ha én nem hancúrozom szilveszterkor, akkor más sem, kis hülyék... ha, ha, ha.) Így aztán össze-vissza aludtunk, a kislány a gyerekszobában, a Legkisebb az apjával, én meg a nappaliban. Köszi.
És vajon mi vált valóra a megbeszéltekből? Pontosan: semmi. A kölykök délután ötkor bevetették magukat a lakásba. Már akkor rosszat sejtettem, amikor már az előszobában elkezdték nyalogatni egymást. A helyzet csak rosszabb lett. Filmet néztünk, erre ők először leheveredtek a franciaágyunkra, később bevackolták magukat a nagy takarónk alá, és egész este azt hallgattam, hogy egymást csiklandozzák, susmorognak, csókolóznak. Jeleztem F-nek, hogy bár nem terveztem bulit szilveszterre, de az sem szerepelt az elképzeléseim között, hogy két tininek tartom a gyertyát, úgyhogy szóljon a kisfiának, hogy hagyja abba a nyalakodást, de csak nézett rám, és vonogatta a vállát, hogy ő nem tud tenni semmit. Fél tizenkettőkor mentek el a kölykök bulizni, hajnal háromkor csörömpöltek végig az előszobán. Elsején délben másztak ki az ágyból, majd először a gyerekszobában, majd ismét a hálószobánkban a franciaágyunkon nyalogatták egymást. Amikor érdeklődtem F-nél, hogy mikor távoznak a drága gyermekek, közölte, hogy ja, nálunk ebédelnek. Szuper, ahol jut két embernek, ott jut négynek is, főleg ha van egy hülye kéznél, aki feltúrja a hűtőt főznivaló után. Végül négy órakor mentek el a gyerekek nagy cuppogások közepette.
Amikor elmondtam F-nek, hogy én nem szeretnék több ilyen alkalmat, kicsapta a hisztit, hogy jó, akkor megmondja a gyerekeknek, hogy többet nem jöhetnek hozzánk. Felvilágosítottam, hogy de jöhetnek máskor is a gyerekek, ha velünk szeretnének beszélgetni, filmet nézni, vagy itt szeretnének aludni. De azért ne jöjjenek, hogy nálunk rágcsálják az éppen aktuális barátnőjüket/barátjukat. Ezt intézzék otthon. Erre is csak azt hajtogatta, hogy jó, akkor megmondja a gyerekeknek, hogy ne jöjjenek.
Itt tartunk. Tudom, hogy talán nem tartanánk itt, ha annak idején nem szorgalmazom, hogy jöjjenek hozzánk a gyerekek, hagyom, hogy évente hat nap legyen az apaidő. Ilyenkor sajnos megint előjön az örök problémám, hogy az emberek maguktól miért nem tudják, mennyi az elég. De semmi gond, ha nem, hát nem. Majd "kibújok a fehér angyal cájgból", és akkor leshetnek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése