Nem tudom, hogy az időjárás volt-e ilyen hatással rám, de a hosszú hétvégén a hangulatom is olyan volt, hogy az egyik pillanatban szikrázóan sütött a nap, a másikban pedig zuhogott az eső.
Jó kis nyugodt napok voltak, mivel azt jósolták, hogy három napig szakadni fog az eső, nem utaztunk el, itthon ettünk, heverésztünk, kirándultunk egy nagyot a Hármashatár hegyen.
A fejemben azonban kergetőztek az össze-vissza gondolatok. Egyszer úgy éreztem, elszúrtam az egész életem, semmi nem úgy sikerült, ahogy szerettem volna. Máskor meg úgy, hogy alapvetően rendben vagyok, jó lehetőségeim vannak, menni fog minden, mint a karikacsapás. Nem voltam fáradt, nem volt munka sem, nem is veszekedtünk, úgyhogy semmivel nem lehetett magyarázni az érzelmi mélypontokat. Pedig látszott is rajtam, F. többször megkérdezte, hogy mi a bajom, miért vagyok ennyire nekikeseredve. Természetesen a felelet a jó öreg női válasz volt, hogy semmi bajom.
Mert mit is mondhattam volna? Hogy naponta négyszer világvégét vízionálok? Nagyon remélem, hogy csak az időjárás miatt volt, és már vége, mert nem szeretnék még napokig rágódni a semmin...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése