Úgy kezdődött, hogy kisúroltam a kádat. Régi, kopott, zöld színű kád van ebben a lakásban, ami két hét után a rárakódott vízkőtől úgy néz ki, mint egy lepusztult kültéri medence valamelyik elhagyatott egykori úttörőtáborban. Éppen ezért áttöröltem vízkőoldóval is, majd kiöblítettem. Amikor megszáradt, hatalmas matt-fehéres-kopottas foltok voltak rajta. Mintha kimarta volna a tisztítószer.
Mint tudjuk, ez a lakás F volt feleségéé. Így aztán, amikor megláttam a foltokat, lepergett előttem életem filmje, tudtam, hogy ha ezt F megtudja, a következő hetven évben hetente háromszor hallgathatom végig, hogy tönkretettem A Kádat. Szerencse, hogy nem volt itthon. Miután százszor elmormoltam magamnak, hogy minekkeltakarítanicsakabajvanbelőle, elkezdtem vadul sikálni a foltokat, először ecettel, aztán mosogatószerrel. Semmi sem segített. Végső kétségbeesésemben áttöröltem testápolóval, hogy legalább a matt foltok eltűnjenek. Javított a helyzeten, de amikor belegondoltam, hogy amint F le akar zuhanyozni, akkorát fog esni a krémes kádban, mint az ólkapu, már nem tűnt tökéletes megoldásnak. Éjfél felé feladtam, de még az ágyban fekve is azt kutattam a neten, hogy mennyibe kerül egy kád átfestése.
Másnap elmeséltem a kolléganőmnek, hogy jártam. Most tekintsünk el attól, hogy a testápolós résznél csúnyán kiröhögött. Viszont miután letörölgette a könnyeit, azt javasolta, hogy próbáljam meg szódabikarbónával áttörölni a kádat, hátha segít. Munka után bevetettem magam a boltba, vásároltam vagy öt csomag szódabikarbónát, és rohantam haza. Nedves ruhára szórtam a fehér port, és a masszával átkentem a kádat. Tíz perc után kiöblítettem. Gyönyörű lett. Örök hálám a kolléganőmnek! Ja, F-nek nem számoltam be erről...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése