Sajnos tegnap seggbe kellett rúgnom magam. Napok óta rossz kedvem van, csak bevonszolom magam a munkahelyemre, aztán haza. Rosszul tűröm, hogy már a reggeli kutyasétáltatásnál elázom, hogy egész nap fázom, és azt is, hogy ha kinézek az ablakon, akkor csak a szakadó esőt látom.
Tegnap munka után elmentem vásárolni. Vettem három felsőt, azt hiszem, őszre már nem is kell több. Az Allee aljában van egy Spar, szeretek betérni oda néha, az Aldis és Lidl-s kaják mellett jól esnek néha a hagyományosabb ízek is. Vettem téliszalámit, Pannónia sajtot, uborkát, kólát, chips-et. (Jó, nem egészségnapot tartottam.) Kifelé menet megláttam az egyik cukrászdában házi krémest, abból is vettem.
Persze, továbbra is zuhogott, semmit nem ért az esernyőm, a nadrágom csurom víz volt, a kabátom ujja is átázott. Ahogy vonszoltam haza magam a hidegben, a sötétben, a vízben, annyira nyomorultnak éreztem magam, hogy kijöttek a könnyeim. Aztán amikor megálltam a kapu előtt, hogy előkotorjam a kulcsomat, hirtelen kijózanodtam. Mit is csinálok? A táskám tele van új ruhákkal, annyi kajával, amiből egy négytagú család jóllakna, vár otthon a pasim, és komolyan itt vonyítok?
Jó, persze, tudom, nem az elfogyasztott téliszalámi-mennyiség a boldogság fokmérője, de azért úgy érzem, nincs okom panaszra. Ezt meg is mondtam a bennem lakó Drámakirálynőnek. És ő is nekem adott igazat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése