Nem tudom, hányadán állok az operával. Majdnem negyven évig néhány nyitányon és árián kívül nem hallottam mást. Nem is vonzott, őszintén szólva idegesítő vernyákolásnak tartottam. F. viszont operarajongó. Így aztán az utóbbi időben elég sok operát láttam, hallottam. Néha úgy érzem, túl sokat is... Nem, igazából úgy gondolom, nem válik káromra, ha megismerem a leghíresebb operákat, ráadásul így több közös programunk van. Néhány mű, a Kékszakállú herceg vára, a Bolygó hollandi, a Carmen, kifejezetten teszett. De bevallom, volt olyan is - három felvonás, négy és fél órás előadás - amibe majdnem belepusztultam.
Tegnap a Varázsfuvolát láttunk, és ez az az opera, amiről aztán tényleg nem tudom, mit gondoljak. Gyönyörű volt a zene, de voltak pillanatok, amikor legszívesebben beletekertem volna az előadásba. Szavaltak, énekeltek, szavaltak, énekeltek, az órák meg csak teltek. Áldjon meg az ég minden operarajongót, hát nem tudják, hogy mi az a munkanap? Negyed tizenegyig kell kornyikálni? Amikor másnap negyed hétkor kell felkelnem?
Közben olvasom az elragadtatott kritikákat a komolyzenei portálokon, nekem pedig már az előadáson készült fotók láttán lüktetni kezd a halántékom. Lehet, hogy adnom kellene még egy esélyt a Varázsfuvolának. De majd csak egy szombat estén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése