Az emberek vérfarkassá válnak, ha válásról van szó. És az a legviccesebb, hogy nem csak akkor, ha az érinti őket.
Bárki megtudja a környezetemben, hogy mi Cs-vel még nem adtuk be a válási dokumentumokat, csak egyszerűen írtunk egy papírt anyagi javaink megosztásáról, hogy én intézem a telefonügyeit, ő pedig segít nekem az autószerelésben, az illető azonnal elkezdi csóválni a fejét, és közli, hogy ez így nem normális, és azon nyomban tanácsokkal kezd bombázni, hogy fogadjak ügyvédet és pereljem el Cs lakásának felét, hogy kapcsoltassam ki a telefonját, hogy ne beszéljek vele soha többé.
Amikor elmondom, hogy nem akarom egyiket sem, elkezdenek kombinálni, hogy akkor biztosan még mindig szeretem, és újra össze akarok jönni vele. És amikor közlöm, hogy nem akarom újra kezdeni vele, mert bár szeretem, de nem bírom elviselni, és ami a leginkább gátolná az újrakezdést, már nem vagyok szerelmes belé, és nem is vonzódom hozzá testileg, akkor nem értik. De könyörgöm, tizennyolc évig éltem vele, közösen felneveltünk egy gyereket, és alapvetően egy jóravaló pasi. Azért, mert sehogy sem megy nekünk együtt az élet, még nem fogom kibelezni, hiába az a szokás váláskor.
Vannak barátaink, akik nyolc éve ölik egymást a bíróságon, milliókat áldoztak ügyvédre, a fizetésük meg vagyonuk eltitkolására, miközben a gyerekeik szenvednek az állandó cirkuszoktól, a közös házukat viszi a bank, pedig ha annak idején inkább megegyeznek, már mindketten új életet kezdhettek volna.
De úgy tűnik, ezzel a véleményemmel egyedül vagyok, mert az emberek vért kívánnak váláskor. Az sem érdekli őket, ha az az ő vérük...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése