Bosszúsan indult a szombat, hiába aludhattunk volna bármeddig, a Selyem hatkor elkezdett ugatni, így felriadtam. F. is morgolódott, egyrészt a korai ébresztő miatt, másrészt azért, mert azon kattogott, hogy nem talált jobb szállást. Hiába mondtam, hogy nincs gond a szobával, ez is csak olaj volt a tűzre, kár is volt mondani.
Össze is kaptunk, így jobbnak láttam, ha lemegyek egyedül a révhez, és veszek kólát magamnak. Belefutottam a Tihanyi bio és termelői piacba, így gondoltam, kicsit körbenézek. Először megállt a szívem, anikor az árakat megláttam, 690 ft volt egy kakaós csiga, de aztán úgy voltam vele, hogy nem kötelező venni semmit, csak nézelődöm kicsit.
Feldobódtam a sok kerámiától, szép üvegekbe csomagolt szörptől, lekvártól. Volt kint egy festő, egy hatalmas, vitorlásokat ábrázoló festménnyel. Zöld és kék víz, fehér vitorlák, semmi különös, de hirtelen előttem volt, hogy ha lenne egy balatoni nyaralóm, akkor fehérek lennének a falak és a bútorok, türkiz, sárga és pink függönyök és párnák lennének, és ez a hatalmas festmény lenne a falon. Tudom, hogy nincs balatoni nyaralóm, de jó volt elképzelni.
Aztán ahogy bandukoltam vissza a szállásra, megkóstoltam a kakaós csigámat, aztán be is faltam útközben, olyan puha, finom volt, hogy nem bírtam kivárni, amíg hazaérek.
Ettől kezdve jó volt a kedvem, amíg F. a Selyemmel megjárta a kilátót, én ücsörögtem a Belső tó partján, és néztem, hogyan hancúroznak az ürgék a réten, és milyen különös alakzatokban repülnek a seregélyek.
Nem vagyok nagy híve a kézműves piacoknak, de ez a tihanyi tudott valamit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése