Tudtuk, hogy idén nem lesz hosszabb nyaralásunk, mert nekem a munkahelyváltás miatt elveszett egy csomó szabim, a húgomnak gyakorlatra kellett járni, nekem kellett vigyázni a csajokra, meg azért a járvány miatt sem akartuk belevetni magunkat a strandolásba.
Július végén már nagyon hiányzott egy kis balatoni hangulat, ezért amikor olvastam, hogy felújították a kisvasutat Balatonfenyves és Csisztafürdő között, mondtam F.-nek, hogy nézzük meg. Ő ott töltötte a gyerekkori nyarait az unokatesóival, a nagymamájának volt ott egy pici házikója. Én utólag is leborulok a mama előtt, aki hat unokát vitt le Budapestről Csisztára vonattal, és ott nyaraltatta őket, úgy, hogy gázpalackos tűzhelyen főzött az egész bandára.
F. eleinte elég kelletlen volt, kérdeztem is tőle a vonaton, miért nem mondta, hogy őt nem érdekli ez az egész. Aztán amikor már ültünk a kisvasúton, elkezdtek visszajönni az emlékei, és megvidámodott. Fikázta ugyan a kis vityillókat, amiket én imádok, mert végre valami emberi ebben a nagyzolós, "fenn az ernyő nincsen kas" országban. Tudom, hogy összetákolt házak, apró kertek, de a mi gyerekkorunkban legalább ennyi kis zöldje lehetett egy családnak. Még ha csak a nagypapa meg apa barkácsolta lambériából a házat, kátránypapír volt a tetőn, de meg lehetett aludni bennük, lehetett bringázni a földutakon, meg tologatni a babakocsiban a macit, lehetett állatkodni a Dunánál, Tiszánál, Balatonnál vagy egy ilyen kis fürdőben, mint Csiszta.
Persze, tudom, ezek nyomába sem érnek egy szántódi háznak például, de ki a fene teheti meg, hogy a lakása mellett még nyaralója is van? A legtöbb ember csak csorgatja a nyálát a kétszáz négyzetméteres villák előtt, aztán egy hét alatt elveri a spórolt pénzét a parti butiksoron. Szóval én imádom ezeket a kis putrikat. Lassan F. is belelendült a gyerekkori történetekbe, ebéd közben már vigyorogva mutatta, hol dobták meg kővel bringázás közben a szomszéd gyerekek. persze azt elfelejtette említeni először, hogy azért, mert ő csúnyákat ordibált feléjük. Még mindig olyan, mint egy rossz gyerek.
Hazafelé sétáltunk még Fonyódon, felmentünk a Panoráma sétányhoz, és beültünk a Panoráma Villa teraszára. Amellett, hogy életünk legrosszabb Sacher tortáját és legdrágább limonádéját ittuk, ezt nézhettük:
Hazafelé a vonaton majdnem sírtam, amikor eltűnt a Balaton a szemem elől.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése