Óbányai tekergés

 Van, amikor már az elején tudom, hogy nem jó ötlet, mégis igent mondok. Aztán dühöngök végig.

 Ilyen volt az idei nyaralásunk is. Évek óta augusztus utolsó hetében megyünk a Balaton északi partjára, és októberben még pár napra a Mátrába vagy a Bükkbe. Tavaly a Mecsekbe mentünk, Óbányára. Beleszerettem a helybe, mert olyan, mint egy kis skanzen, a régi fatornácos házaival. Megbeszéltük, hogy idén is meglátogatjuk. 

 Igen ám, de F. tesója felvetette, hogy ők augusztus 20. után mennek Óbányára, ö és a két gyerek, menjünk velük. ÉREZTEM az első percben, hogy nem jó ötlet, mégis azt mondtam, hogy legyen. Semmi bajom F. tesójával, jó fej, a két gyerek is aranyos. Csak tudom, milyen a családjukban a kommunikáció. Na, most is pontosan olyan volt. Semmilyen. Nem beszélték meg, hogy hánykor indulunk, mikor, ki hová megy, mi lesz közösen, mi lesz külön-külön. Így aztán négy napig állandóan nekem kellett tüzes vasakkal vallatnom mindkettőt, hogy mire készüljek. F. szerint nagyon kényelmes volt, hogy hoztak-vittek minket autóval. Hááát... Ha vonattal megyünk, akkor legalább tudjuk, mikorra kell a megállóba, állomásra érni, nem azt kell lesnem, hogy a masik embernek mikor pattan ki a szeme, és a masiniszta nem jelenik meg háromnegyed órával indulás előtt az ajtódban, hogy ők korábban keltek, és indulnának. Amikor te még bugyiban-melltartóban szeded elő a szoba közepén a pólódat, hiszen úgy tudod, hogy ráérsz. 

 Óbánya legalább nem okozott csalódást. Egy régi házban szálltunk meg, annak is egy pici házikójában, ami nyári konyha lehetett valamikor. Szeretem a régi ablaktokokat, ajtókat a fekete vasalatokkal, a sok régi tárgyat, ami gyönyörűen öregszik. 

 Voltam a mini arborétumban, megcsodáltam a rengeteg hortenziát, és vettem rózsaszín sásliliomokat, amire régóta vágytam. A házigazdától pedig kaptam különleges, kaukázusi kövirózsát. F. nevetgélt is rajtam, hogy erre azért jó volt az autó, hogy telepakolhattam a csomagtartót virágokkal.