Utálom, hogy mindig azzal kell kezdenem, hogy a sógorom egy p...., de sajnos ez a helyzet. Megígérte a lányoknak, hogy augusztusban elmennek a Balatonra kempingezni pár napra, ha ő elmehet egy hétre csónaktúrára a barátaival. Persze, elment. Persze, utána még egy hétig otthon lébecolt szabadságon, minden napra hívogatott magához haverokat, de a kempingbe nem jutott el a családdal. Húgom szóvá tette, utána következett a megtorlás, az egész napos kötekedés, szitkozódás. A lányok csak annyit kértek, hogy legalább egy napra menjenek le strandolni, mielőtt lehűl az idő. Erre kezdődött a hazudozás, kifogások sora.
A Nagylány nagyon szomorú volt, láttam a húgomon, hogy neki is rosszul esik ez az egész, ezért mondtam, hogy az augusztus 20-ai hétvégén menjünk le egy napra Siófokra vonattal. Sajnálom, hogy a vezetést annyira elhagytam, hogy csak itt áll a kisautóm, fizetek rá mindenfélét, és ki sem mozdultam vele harmadik éve a parkolóból. Mióta Bolyhos meghalt, aki mindig az anyósülésen feszített, egyszerűen nem tudom rávenni magam a vezetésre. Pedig sok minden egyszerűbb lenne, csak bepakolnám az autóba a sátrat, a matracokat, hálózsákokat, és mehetnénk a kempingbe. Az ősz egyik célkitűzése, hogy belevágok újra a vezetésbe.
De most maradt a vonat. A házuktól a Balatonig 3,5 óra. Vittünk babakocsit is, igaz, a Kislány már 4 éves, de Selyem is jött, ő, a hordozója, a strandcuccok, a kaja, a pia már annyi holmi, hogy nem éreztem magamban annyi erőt, hogy még egy alvó gyereket is cipeljek. Kicsit tanakodtunk, hogy mit szólnak majd, ekkora gyerek kocsiban, de aztán abban maradtunk, hogy akik mitszólnak, azok nem fogják cipelni sem a Selymet, sem a Kislányt. Indulás után kb. 10 perccel kiderült, hogy jól döntöttünk, mert a Kislány beájult a babakocsiban, csak 1,5 óra múlva Kelenföldön az átszállásnál ébredt fel. Ilyenkor értem meg, hogy a németek meg a svédek miért tologatnak még 5-6 éves culákat is babakocsiban. Jövőre szerintem beruházunk egy strandkocsira, bár remélem, hogy azt majd csak a kempingben fogjuk használni.
Siófokon sétáltunk kicsit, vettünk pár holmit a gyerekeknek a pepcoban, aztán megebédeltünk egy jó kis étteremben balatonszéplakon, aztán irány a strand. A Selyem nem fürödhetett a Balatonban, vele a strand szélén ücsörögtünk egy padon. Mondjuk rajtunk kívül mindenki szabadon eresztette a kutyáját, akik oda piszkítottak a fűbe. Ezt nagyon nem értem, én kutyás vagyok, imádom a kutyákat, de még én sem szeretnék egy nagy adag kutyapisi vagy éppen kutyagumi mellett feküdni a fűben a 40 fokban. Fel nem foghatom, hogy az emberek miért ilyen tahók, amikor kb. nulla energiába kerülne, hogy elvigyék a kutyájukat a közeli utcákba pisilni, és esetleg felszedjék a gumit utánuk.
Nem volt sok időnk a strandon, kb. két óra, de a csajok nagyon élvezték, kicsit már fáztak is, mire ki kellett jönniük a vízből. A Kislány amint száraz ruhát kapott, és beültettük a babakocsiba, rá öt percre megint bealudt. A vonaton a Húgom is kidőlt, a Nagylánnyal ketten néztük az elsuhanó házakat, és pityeregtünk, amikor az utolsó balatoni kép is eltűnt előlünk.
Kelenföldön aztán majdnem agyvérzést kaptunk, mert volt valami gebasz a vonatokkal, és össze-vissza jöttek az információk, négyszer kellett lerohannom az információs táblához, hogy honnan a fenéből is megy a mi vonatunk. Ez nem gond,ha egyedül vagyok, de kutyával, két gyerekkel azért nem egyszerű. A vonaton hering módjára utaztunk, és az volt a legidegesítőbb, hogy az emberek személyes sértésnek vették, hogy nem terpeszkedhetnek kedvükre. Mi egy sráchoz ültünk, aki a szívére vette, hogy nem ülhet egyedül a négyes ülésen, és magában dúlt fúlt. Szerencsére Tárnoknál leszállt, onnan nem kellett a savanyú képét nézni. Komolyan nem értem, hogy emberek elvárnák másoktól, hogy álljanak másfél órát, és nézzék az üres üléseket, csak hogy néhány szerencsés kinyújtózva heverhessen négy ülésen?
Végül már sötétben értünk a faluba, alig láttunk, mert az utcákban nincs nagyon közvilágítás, a telefonunkkal világítottunk. Mikor már a legkisebb veszély sem állt fenn, hogy a családjával kell foglalkozni, akkor előkerült a sógorom, aki elkezdte telefonon számon kéregetni a húgomat, hogy miért nem hívta napközben, meg elkezdett egy hosszú sztorit arról, hogy lehet, hogy meghalt egy ismerőse 47 évesen. Mivel baromi nehéz egy töksötét utcában tolni egy babakocsit, úgy, hogy közben telefonnal világítod az előtted lévő utat, és még egy kutya is van a hátizsákodban, megkértem a húgomat, hogy halasszák el a családi életet egy fél órával, és tegye le a kva telefont.
A lányoknak nagyon tetszett a túra, a kicsi is meg a nagy is még ma is azt mesélték nekünk meg egymásnak, hogy milyen jó volt a vonat, hogyan pisilt a kicsi a naaagy wc-be, milyen szép volt a Balaton, milyen finom volt a máááánás limonádé, milyen sokat fürödtek. Én iszonyatosan elfáradtam, és mivel holnap reggel indulunk Óbányára nyaralni, fogalmam sincs, hogyan száradnak meg egy éjszaka alatt a ruháim, de nem bánom, hogy elvittem a lányokat, mert őszintén örültek a Balatonnak. Kicsit szomorú, hogy szegényeknek ennyi nyári élmény jutott, és nem azért, mert ne lenne rá pénz vagy lehetőség, de normális apát nem tudok nekik adni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése