A koncertre úgy lehetett bejutni, hogy rácsokkal elkerített folyosókon kellett végigbukdácsolni a stadion előtt. Éppen arra koncentráltam, hogy ne sodorjon el a tömeg a barátnőm mellől, amikor egy pasas oldalról nekem ütközött. Vetettem rá egy gyilkos pillantást, erre ő azonnal elkezdett mentegetőzni. Bólintottam, jelezve, hogy oké, fátylat rá, és mentem tovább.
A pasi azonban jött a nyomomban, és tovább mondta, hogy ne haragudjak, úgy tűnik, ez nem az ő napja. Én azonnal vigasztalni kezdtem, hogy ne aggódjon, még csak most kezdődik az igazi rész, még lehet ez az ő napja. Na, ez beindította a panaszáradatot, megtudtam, hogy elhagyta a telefonját, fáradt, és, és, és... Én pedig nagy egyetértően bólogattam, szomorú képet vágtam, és nyugtatgattam. Mielőtt örökbe fogadtam volna, a barátnőm berángatott a mosdóba.
Komolyan, nem hiszem el, hogy ez ennyire reflexből megy nálam. Én, a gyenge nő? Jön egy pasas, és két perc múlva már a vállamon az összes gondja, lapogatom a hátát, hogy nem baj, nagyfiú, majd együtt megoldjuk. Normális vagyok én? Azt hiszem, jobb erre a kérdésre nem válaszolni...
"Mielőtt örökbe fogadtam volna..." :DDDDDD nyihogok...
VálaszTörlés