Fergeteges buli keretében avattuk fel keresztlányom új szobáját. Szivacsokat terítettünk a földre, körberaktuk magunkat naranccsal, sütikkel, szaloncukorral és kólával (a gyerek is ihatott), és mindhárman választottunk magunknak egy-egy Monster High babát. A keresztlányom DrakuLaurával volt (mert az rózsaszín és lila), a húgom a farkaslánnyal, én pedig a jéglánnyal. Nekem nagyon szép csillogó szálak voltak a hajamban, csak úgy mondom. Ja, és tableten néztünk egy Shrek filmet, meg pici pasztell színű állatokról szóló rajzfilmeket.
A keresztlányom ragyogott a boldogságtól, hogy végre mindent szabad, amit normális napokon tilos. Én is jól éreztem magam, és csak ámultam, micsoda fantáziája van ennek a hét éves kislánynak. Én egy Barbie hintót vittem neki karácsonyra, amit egy fésülhető sörényű, csillogó paripa húzott. Na, vajon ki volt a sztár? És a csajszi a játék köré olyan történetet kerekített, hogy lepipálna szerintem jó néhány forgatókönyvírót. Úgy kezdődött, hogy a hintót eredetileg egy Barbie vette, de neki már nincs rá szüksége, ezért eladja a Monster High lányoknak. Nem állapodtak meg egyből, volt alkudozás, majd hazafelé kiesett az egyik kerék, hívni kellett hintómentőt. Jöttek is fiúbarbiek segíteni. Komolyan, én is kíváncsi voltam a sztorira, olyan jól mesélte a gyerek. De nem csak hallgattam ám, a húgommal ketten voltunk a statiszták, és vagy mély hangon a hintószerelő Kent alakítottuk vagy sértődött hangon a kicsit fáradt lovat, akinek már elege volt a babák alkudozásából. A szöveget a forgatókönyvíró-rendező diktálta, mi pedig elismételtük.
Most várjuk az Oscar jelöléseket. Természetesen a díjátadó alkalmából hasonló bulit rendezünk majd.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése